Az új médiaszabályozással szembeni kritikák meghatározó elemei a médiatartalmi előírások alkalmazási körével, tartalmi bizonytalanságával, valamint a kilátásba helyezett szankciókkal kapcsolatos fenntartások. A Mérték Médiaelemző Műhely elemzésének kivonatát több részben közölve, azt vizsgáljuk, hogy a Médiatanács gyakorlatában sikerült-e kiszámítható tartalommal megtölteni a törvényi rendelkezéseket, és hogyan alakult – a hozzáférhető, nyilvános médiatanácsi határozatok, jelentések és beszámolók anyagaira támaszkodva – az NMHH Médiatanácsának szankcióalkalmazási joggyakorlata.
Első bejegyzésünkben a hatóság másfél éves tevékenységével kapcsolatos, általános megállapításokat, a másodikban a Médiatanács médiatartalmak kiegyensúlyozottságára vonatkozó alapelveire vonatkozó jogalkalmazási gyakorlatát vizsgáltuk. Ezúttal az emberi jogok, az emberi méltóság és a gyűlöletbeszéd vannak soron.
Összességében elmondható, hogy az emberi méltóság megsértését a Médiatanács szinte kizárólag bulvár jellegű műsorokkal kapcsolatban állapította meg. A politikai dimenzióban is értelmezhető esetekben a médiahatóság – eddigi működése során – nem avatkozott be, és nem folytatott átfogó célvizsgálatot. Ezek hiányában minden beavatkozása esetleges és egyedi.
Ennek következménye, hogy a médiahatóság eddig nem reagált azokra a jelenségekre és vitákra, amelyek a nyilvánosság, a közbeszéd területén a szélsőséges és kirekesztő megnyilvánulásokat illetően tapasztalhatóak. Lényegében tehát engedi, hogy a szélsőséges megnyilvánulások komolyabb teret nyerjenek.
Az emberi méltóság megsértése – határátlépések a bulvármédiában
Az emberi méltóság sérelmét szinte kizárólag bulvár-médiatartalmakkal kapcsolatban állapította meg a hatóság. Az RTL Klub Alekosz című műsora megsértette az emberi méltóság feltétlen tiszteletét előíró szabályokat azzal, hogy a szereplők pénzért nyíltan lemondtak alapvető emberi jogaikról. A hatóság ebben az esetben 500 ezer forint bírságot szabott ki.
A TV2 Tények című műsora egy állítólagos gyermekbántalmazásról készített összeállítást. A tudósításban a médiaszolgáltató az emberi méltóságot sértő módon mutatta be a híradásban szereplő kiskorút. Az anya – jelenlegi élettársa társaságában – azt részletezte, hogy korábbi élettársa, a gyermek apja, fizikailag és szexuálisan bántalmazta hét éves lányát. A beszélgetést a kislánynak is végig kellett hallgatnia, és a műsorvezető kérdésére felidéznie, mit tett vele az apja. Arcát nem takarták ki, sőt, az összeállítás alatt illusztrációként a kislányról néhány hónapos korában készített meztelen fényképeket is közzétettek. A Médiatanács az emberi méltóság sérelme miatt 10 millió forint bírságot szabott ki a médiaszolgáltatóra.
A Médiatanács ebben a határozatban kifejtette, hogy a médiaszabályozás „valójában nem a jogaiban sértett – az adott műsorszámban szereplő – egyén emberi méltóságát védi, hanem intézményes alapjogvédelem útján, az emberi méltóságot sértő, az emberi méltóság kultúráját semmibe vevő tartalmakkal szemben tesz lehetővé hatósági fellépést.”
A közösség érdekében
Az új médiatörvény elfogadása óta élénk szakmai vita folyik arról, hogy az önálló médiajogi tényállásoknak van-e létjogosultságuk a hagyományos polgári jogban, büntetőjogban és a jogrendszerben elérhető, egyéb általános eszközök mellett. Az Alkotmánybíróság az emberi méltóság médiajogi, hatósági védelmét a televíziós és rádiós műsorszolgáltatások esetében, egy 2007-es határozatában alkotmányosnak találta. Tavaly decemberben azonban alkotmánysértőnek ítélte e szabályok kiterjesztését a nyomtatott és internetes sajtótermékekre.
Médiahatósági beavatkozásnak tehát – az Alkotmánybíróság szerint – azokkal az audiovizuális tartalmakkal szemben van helye, amelyek témája, jellege és nézőpontja sérti az emberi méltóságot. A hatósági beavatkozás a közösség érdekében történik, nem az egyéni jogsérelem orvoslására irányul.
Az Alkotmánybíróság iránymutatása ugyanakkor korántsem annyira egyértelmű, hogy a médiahatóság abból minden esetben világosan meghatározhatná saját mozgásterét. Elengedhetetlen ezért, hogy a médiahatóság részletesen megindokolja, hogy az adott ügyben mi alapozza meg a közösség érdekében való fellépést, ahogy azt is, hogy a beavatkozás elmaradása esetén, miért nem látja a közösség érdekeinek sérelmét. Mindkettő fontos a kiszámítható és elfogulatlan jogalkalmazás megvalósulásához.
Ez az érdek nem az az érdek
Sajnos azonban azt látjuk, hogy azokban az – egyébként a politikai nyilvánosság szempontjából fontos – ügyekben, amikor a hatóság nem avatkozott be, hiányzik annak kibontása, miért nem sérült a közösség érdeke. Ez történt a sokat vitatott Cohn-Bendit- és Lomnici-ügyben.
Az állítás, amely szerint „a sérelem nem érte el a demokratikus nyilvánosság veszélyeztetésével a közérdekű igényérvényesítés szintjét”, nem mond semmit a közösség érdekének mibenlétéről, ha nincs megfelelően alátámasztva. Márpedig ezekből a döntésekből hiányzik a részletes indoklás. A hatóság tehát láthatóan küszködik a korábban jelzett jogértelmezési kérdésekkel.
A politikailag érzékeny ügyekben távolságot tart, a nem politikai jellegű ügyekbe esetenként beavatkozik. Ez a jogalkalmazói magatartás a törvénnyel szembeni kritikákat látszik igazolni: alkalmassá tehetők-e az emberi méltóság védelmére irányuló médiajogi normák a kiszámítható és elfogulatlan joggyakorlat biztosítására?
A gyűlöletkeltés tilalma
A 2011-ben hatályba lépett médiaszabályozás a gyűlöletbeszédnek két „elkövetési magatartását” szabályozza: a gyűlöletkeltést és a kirekesztést. A korábbi szabályozáshoz képest maga a törvény is szűkebb beavatkozási lehetőséget biztosít a hatóságnak, és ahogy erre korábban utaltunk, az Alkotmánybíróság tavaly decemberben tovább szűkítette e rendelkezések alkalmazhatóságát.
Ezen a területen is igen kevés határozat született. Az új szabályozás alapján, a vizsgált időszakban egy, míg a korábbi szabályozás alapján, három elmarasztaló határozatot hozott a Médiatanács. Ennek vélhetően az az egyik oka, hogy az eljárások minden esetben bejelentés alapján születnek, és a Médiatanács eddig nem indított célvizsgálatokat. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy korábban sem volt számottevően több ügy; az ORTT 2009-es beszámolója tíz elmarasztalást említ.
A Médiatanács által megállapított jogsértések kétszer az Echo TV-t, egyszer az ATV-n látható amerikai konzervműsort és egyszer egy kis helyi szolgáltatót, az Arló Falutévét érintették. Három esetben a csatornák saját gyártású műsoraiban tapasztalt, a magyar társadalomban jelen lévő etnikai alapú konfliktusokat tematizáló, durva határátlépéseket szankcionált a hatóság.
Szélsőségeset erősítő médiakínálat
Nem kizárt, hogy a műsorban az iszlámmal szembeni intolerancia megjelenése áttételesen hat a magyar közgondolkodásra, közbeszédre, de a magyar médiakínálatban sajnos ennél sokkal direktebb hatások is egyértelműen azonosíthatók. A szélsőjobboldali eszmék iránti fogékonyságot mérő DEREX index értéke az elmúlt években duplájára nőtt Magyarországon, ami azt jelzi, hogy az intolerancia, az előítéletesség, a szélsőséges eszmék elfogadása ugrásszerűen erősödött.
A szélsőséges eszmék politikaformáló tényezővé válása látványosan erősítette a cigányellenes indulatok, a rasszizmus, az antiszemita beszédmód elterjedését a politikai nyilvánosságban. Vélhetően ebben a folyamatban szerepük volt egyes médiumoknak is, amire a médiahatóság érdemben nem reagált. A néhány bejelentésre indult ügy és elmarasztaló határozat nem azt mutatja, hogy a hatóság saját mozgásterét kihasználva, mindent megtenne a demokratikus közbeszéd megerősítésért, az egyértelműen cigányellenes, vagy antiszemita megnyilvánulások, a szélsőséges eszmék megjelenésének megakadályozásáért. A célvizsgálatok elmaradása újra azt jelzi, hogy a politikai dimenzióban értelmezhető témakörben a hatóság defenzív szerepkörben maradt.
