Miközben a hajléktalanok érdekeit képviselő szervezetek 2013. január 19-én lakásfoglalással egybekötött demonstráción követelték a lakhatáshoz való jog érvényesítését, a kormány továbbra is inkább a közösségi szálláshelyekre terelné be a fedél nélkül élőket. A közterületek életvitelszerű használatának kriminalizálását az Alkotmánybíróság novemberben ugyan elmeszelte, a kormányzat mégsem adja fel: elképzeléseinek megvalósítása érdekében akár az Alaptörvény módosítására is hajlandó.
Közösségi szálláshelyek igénybevételére azonban nem kényszeríthetőek a hajléktalanok, hiszen az Alaptörvényben is garantált emberi méltósághoz való jog mindenki számára biztosítja az egyéni életvezetés szabadságát. Más a helyzet az Alaptörvényből kimaradt szociális biztonsághoz való joggal: az a korábbi Alkotmányban nevesített jogként sem jelentett lakóingatlanra való jogosultságot, ám az új Alaptörvény már a szociális ellátórendszer fenntartásának állami kötelezettségét is csupán államcéllá fokozta le.
Miközben évről évre növekszik hazánkban a szociális lemaradás veszélyével szembenézők száma, a kormányzattól jobbára csak szóvirágokra és nemzeti konzultációra futja.
Ab döntés után
Orbán Viktor az Alkotmánybíróság hajléktalanügyben hozott határozatát életszerűtlennek nevezte. Kijelentette, vagy törvénymódosításokkal, vagy az Alaptörvény kiegészítésével kell az önkormányzatok számára lehetővé tenni, hogy megtilthassák a közterületek életvitelszerű használatát.
Az Alkotmánybíróság döntésében az Alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek ítélte azokat a „bianco”–jellegű törvényi felhatalmazásokat, amelyek az önkormányzatok számára biztosították annak lehetőségét, hogy maguk határozhassák meg a szankcionálható közösségellenes magatartások körét. Továbbá, a testület alaptörvény-ellenesnek találta a Szabálysértési törvénynek a közterületek lakhatás céljára való használatát szabálysértéssé minősítő szakaszát. Az érvelés szerint a jogszabály megfelelő alkotmányos indok nélkül, a normavilágosság követelményét figyelmen kívül hagyva rendelt büntetni egy objektív élethelyzetet, magát a hajléktalanságot.
Nem kizárt, hogy a testület fenti aggályai a jogszabályok körültekintő megfogalmazásával kiküszöbölhetőek. Ám az alkotmányosság elvei szerint a hajléktalan élethelyzet ekkor sem szankcionálható.
A közrend védelme
Alkotmányos demokráciákban az egyes embernek minden szabadságában áll, amit jogszabály kifejezetten nem tilt. Valamely magatartás csak megfelelő súlyú alkotmányos indok érvényre juttatása érdekében korlátozható, büntethetővé nyilvánítására pedig csak legvégső esetben kerülhet sor. A szabálysértési jog a bagatell büntetőjog köre. A büntetőjog eszközrendszerét az államnak a társadalomra veszélyes magatartások ellen, a közrend fenntartása érdekében kell bevetnie. De a jogalkotói fellépésnek még ebben az esetben is a cél eléréséhez szükséges lehető legszűkebb mértékűnek kell lennie.
Az Ab döntés után is megmaradnak azok az eszközök, amelyekkel a társadalomra valóban veszélyes magatartások kivédhetőek: a törvény értelmében továbbra is szabálysértés koldulni, a köztisztaság szabályait megsérteni, közterületen fürödni, stb. A közrend tehát az Alkotmánybíróság döntése után a hajléktalanság tényének büntetése nélkül is fenntartható minden további jogalkotás nélkül.
A hajléktalanok méltósága
A kormányzat valódi célja minden bizonnyal az, hogy a hajléktalanokat a büntetés eszközeivel a szociális ellátások igénybevételére kényszerítse. Ez a törekvés azonban egy, még az Alaptörvényben is nevesített emberi joggal, az emberi méltósághoz való joggal áll ellentétben.
Az emberi méltósághoz való jog egyrészt kifejezi, hogy minden egyén egyenlő jogosultságokkal bír, tehát kötelezi az államot arra, hogy minden egyes embert ekként is kezeljen. Másrészt védi az egyéni autonómiát, vagyis garantálja minden ember jogát arra, hogy a saját életére vonatkozó döntéseket bármiféle beavatkozástól mentesen hozza meg.
Megilleti ez a jog a hajléktalanokat is, hiszen megillet minden emberi lényt, mert az „emberi méltóságban mindenki osztozik, aki ember, függetlenül attól, hogy mennyit valósított meg az emberi lehetőségeiből és miért annyit.”
A kormányzat, egy jogállamban senkinek az egyéni életvezetésről szóló döntéseibe nem szólhat bele kellő súlyú indok nélkül. Az egyén magánszféráját a felvilágosodás óta védi a „behajtani tilos!” tábla az állami beavatkozástól. A hazai alkotmányos gyakorlat szerint az a jogi szabályozás, amely akár csak potenciálisan is lehetővé teszi, hogy a közhatalom megfelelő indok nélkül turkáljon a polgárok magánszférájában, alkotmányellenes.
Jog a lakhatáshoz
A hajléktalanok aktivistái lakásfoglalással egybekötött demonstrációval követelik az elszegényedés elleni hatékonyabb fellépést és a lakhatáshoz való jog érvényesülését.
A lakhatáshoz való alanyi jog azonban a korábbi Alkotmányban garantált szociális biztonsághoz való jogból sem volt levezethető. A rendelkezésből az államnak a társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszer létrehozatalára és fenntartására, továbbá az emberi lét feltételeinek biztosítására vonatkozó kötelezettsége következett. Ez csak az emberi életet közvetlenül fenyegető veszélyhelyzetben jelentette a szállás biztosítására vonatkozó állami kötelezettséget, amely azonban nem azonosítható a lakhatáshoz való joggal.
Az Alaptörvény a szociális jogok terén (is) visszalépést jelent: a szociális biztonsághoz való jogot törekvéssé degradálta. A szociális jogokról és szociálpolitikáról szóló cikk azt is lehetővé teszi, hogy az ellátásra szoruló állampolgárokat törvény „a közösség számára hasznos tevékenység” végzésére kötelezze.
Mindeközben az Eurostat adatai szerint 3,1 millió embert veszélyeztet Magyarországon az elszegényedés, a társadalmi lemaradás. Ez a szám az elmúlt négy évben a visegrádi államok közül egyedül hazánkban stabilan növekvő tendenciát mutat (2008-ban 28,2, 2010-ben 28,9 százalék), míg Szlovákia és Csehország adatai stagnálnak, Lengyelország pedig egyre lejjebb szorítja az elszegényedés peremén élők arányát.
A kormányzat tehát csupán a szavak szintjén küzd a szegénység ellen, tettei mást bizonyítanak. Pedig csak az általános elszegényedés elleni fellépés lehet a hajléktalanság, a fedél nélkül élők problémájának hosszú távú megoldása. A nyomorgók kiűzése köztereinkről csupán tüneti kezelés - és annak is rossz!
