„A kétharmados kormánytöbbség túllépett bizonyos alkotmányos normákat (...) Demokratikus jogállamban nem létezhet korlátlan hatalom, ennek megfelelően az alkotmánymódosító hatalom sem lehet korlátlan".
Ezek a mondatok nem Mesterházy Attilától vagy Bajnai Gordontól, hanem személyesen Stumpf Istvántól származnak. És nem a múlt évezredben, ifjú bohó fideszesként mondta ezeket a mondatokat az I. Orbán-kormány kancelláriaminisztere, hanem nemrégiben fogalmazott így egy, az Alaptörvény IV. módosítása kapcsán tartott konferencián.
A meglehetősen karcos mondatok egyáltalán nem számítanak meglepőnek, ha komolyabban áttekintjük Stumpf eddigi alkotmánybírói munkásságát. Ebből ugyanis egy, a munkáját komolyan vevő bíró képe rajzolódik ki, aki a lehető legjobb módon cáfolt rá a megválasztását övező kritikákra: teszi a dolgát.
Nézzük meg az alkotmánybíró Stumpf munkáját közelebbről!
Forrás: ujszamizdat.blogspot.hu
Döcögős kezdet
Mi is írtunk arról, hogy a kormány Alkotmánybíróságot ért „csapásainak” első lépése a bírák jelölési metódusának megváltoztatása, illetve a testület megüresedett székeibe saját jelöltjeik ültetése volt. (Ezt követte a létszám felduzzasztása, a hatáskörök elvétele, no meg a IV. Alaptörvény-módosítás, de ez már egy másik történet.) Ekkor lett alkotmánybíró (a kormánypártok jelöltjeként) Stumpf István, aki a Századvég Alapítvány elnöki posztját cserélte le a talárra.
Jelölését és kinevezését természetesen komoly bírálatok övezték. Volt, aki politikailag és volt, aki törvényileg nem tartotta alkalmasnak a tisztségre. Ez utóbbi kritikára válaszul az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtti meghallgatása során Stumpf kijelentette, hogy személye „megfelel a törvény betűjének és szellemének”. Előbbire pedig alkotmánybírói tevékenységével cáfolt rá. Ez egyértelmű, ha a Stumpf által előkésíztett ügykere tekintünk, amelyek kapcsán a politikai elfogultság vádját nehezen lehet felhozni, a döntéseket nem pártpolitikai indokok, hanem az alkotmányos szabályozás alapján készítette elő.
Lendületes folytatás
Alkotmánybíróként már az első évben bebizonyította, hogy nem úgy táncol, ahogy a Fidesz (Orbán Viktor) fütyül. Gyakorlatilag csak egyetlen egy alkalommal „tartott” a kormányzati állásponttal, amikor (szemben az Ab-vel) kiállt a lex Gadó mellett.
Szatmáry Kristóf 2010 júniusában módosító javaslatot nyújtott be „a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló” törvényhez. Az indítvány „összhangba hozza a Gazdasági Versenyhivatal elnökének és az elnökhelyettesek megbízatásának időtartamát”, úgy, hogy a GVH alelnökeinek hivatali idejét az elnökéhez igazítja. A módosító valójában arra irányult, hogy a kormány az elnök mellett „egy füst alatt” megszabadulhasson – a még a Bajnai-kormány idején kinevezett – Gadó Gábortól is, akinek mandátuma csak 2015-ben járt volna le. A módosítót a kormány meg is szavazta, Sólyom László köztársasági elnök azonban visszaküldte az Alkotmánybíróságnak, amely alkotmányellenesnek nyilvánította azt. Ennek ellenére, az Ab döntését követő napon mindkét alelnök lemondott.
2010 októberében azonban nemcsak egyetértett a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály megsemmisítésével, hanem párhuzamos indoklásában jelezte, hogy (a többségtől eltérően) ő azért is alkotmányellenesnek tartja, mert a törvény hátrányosan kezeli a közszférában dolgozókat a versenyszektorban dolgozókhoz képest.
A 98 százalékos különadóról szóló szabály második megsemmisítésénél - 2011 májusában - már nem írt párhuzamos indoklást, egyetértett a testületi döntéssel. Az erről szóló alkotmánybírósági határozat kihirdetése után kezdeményezték kormánypárti képviselők a bíróság jogkörének szűkítését. A kétharmad ekkor úgy módosította az Alkotmánybíróság hatáskörét, hogy ne vizsgálhasson olyan ügyeket, amelyekről népszavazást sem lehet tartani. Ez egyesek szerint a Rubicon átlépését, szerintünk a testület kasztrálását jelentette.
Szintén a kormánnyal szembeni álláspontra helyezkedett a köztisztviselők indoklás nélküli felmentését illetően, bár párhuzamos indoklásában jelezte, az nem minden közszférában dolgozó esetében megy szembe az alaptörvénnyel. (Például a miniszter, az államtitkár, illetve a politikai és szakpolitikai döntési jogkörrel vonatkozó vezetők elbocsáthatóak indoklás nélkül szerinte.) Így Stumpf több esetben a többségi döntésnél is "keményebb" álláspontot fogalmazott meg az egyes határozatok párhuzamos indokolásaiban.
Árral szemben
Első éves tevékenységét a folytatás sem hazudtolta meg. A kormányzati állásponttal szemben foglalt állást gyakorlatilag az összes, a kétharmad számára fontos kérdésben. Így egyetértett a hajléktalanok közterületen élő tiltó szabályozás, az alaptörvény átmeneti rendelkezései, az egyháztörvény, az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntetőtörvényi tényállás és az előzetes választási regisztráció alkotmányellenességét kimondó Ab határozattal. Ez utóbbi ügyben ráadásul ő volt az előadó bíró is. A "lex Gadó" kivételével a különvéleményekben is a többséginél erőteljesebb álláspont körvonalazódott.
Mindhiába
Jól látszik tehát, hogy Stumpf a lehető legjobb módszerrel, alkotmánybírói munkásságával cáfolt rá a személye ellen fanyalgókra. A jelek szerint ő az egyetlen. A testületbe a (létszám felduzzasztása után) ültetett öt új bíró (Balsai István, Szalay Péter, Szívós Mária, Dienes-Oehm Egon, valamint Pokol Béla) rendre hozza a kötelezőt. Azt ugyan még nem tudni, hogy a nemrégiben, a 70. életévét betöltött Holló András helyére megválasztott Juhász Imre miként szerepel majd, de az biztos, hogy eddigi munkássága nem sok jóval kecsegtet. Személyével mindenesetre túlsúlyba kerültek a kormányváltás után megválasztott bírák a testületben.
Ha ez még nem lenne elég, akkor a kétharmad gondoskodik arról, hogy sok vizet már ne zavarhasson a taláros testület. Ha kell, jogköreit kurtítják meg, ha kell, egy alaptörvény-módosítással állnak bosszút a bírákon.
