Állítólag rekordot döntött 2012-ben mind az működőtőke-beáramlás, mind a működőtőke-kiáramlás Magyarországon.
A kettő különbözetéből eredő pozitív érték pedig a válság óta nem volt olyan magas, mint tavaly. Mindez önmagában azt jelentené, hogy hazánkban minden szép és jó, a külföldi befektetők csak úgy hozzák ide a beruházásokra szánt tőkét. Az ördög azonban, mint oly sok esetben, a részletekben rejlik. És a részletekből az derül ki, hogy a Varga Mihály vezette minisztérium megpróbált mindenkit átverni!
Hiszen ha minden ilyen jó lenne, akkor elképzelhetetlen lett volna, hogy 2012-ben például történelmi mélypontra zuhan a beruházási ráta, és talán még a külföldi vállalatok sem panaszkodtak és fordultak volna Brüsszelhez az ijesztően magas különadók miatt. Sorra azt hallhattuk a gazdasági szakértőktől, hogy a gazdasági és beruházási környezet nagyon rossz Magyarországon, s ezt mi sem támasztotta jobban alá, minthogy az ősszel megjelent versenyképességi rangsorokban is jelentősen hátracsúsztunk.
Akkor mégis hogyan lehet az, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által közölt "tények" szerint Magyarországon a külföldi befektetők közel 3000 milliárd forintot költöttek el, azaz a GDP több mint 10 százalékát?
De hogyan lesz a 3 ezer milliárdból 300 milliárd? Megmondjuk.
Nem beruházásokba áramlott a pénz
A válasz nagyon egyszerű: a 2,25 milliárd euróra rugó nettó tőkebefektetésekből 1,9 milliárd euró nem közvetlen a munkahelyteremtő beruházásokba áramlott, hanem a külföldi bankok tőkésítették fel a hazai leánybankjaikat, a bankadó miatt bekövetkezett kényszerű tőkeveszteség miatt.
A bankoknak rendelkezniük kell megfelelő mennyiségű szavatolótőkével, valamint a különböző hazai és nemzetközi szabályok alapján a tőkemegfelelési mutatónak is el kell érnie egy bizonyos szintet. Ahhoz, hogy garantálni tudják a szabályoknak való megfelelést, kénytelenek voltak nem kevés tőkét az országba hozni 2012-ben.
A banki tőkepótlással korrigált idősoron már jól látható, hogy valójában csak nettó 334 millió euró tőkebefektetés érkezett az országba, amely még így is sokkal jobb volt, mint az elmúlt évek értékei. A grafikonokból az is jól kivehető, hogy a válságot követő enyhe emelkedési időszak után, az unortodox gazdaságpolitika miatt 2011 második negyedévétől kezdődően egy olyan visszaesési időszak kezdődött, amelynek mélypontján a nettó tőkekiáramlás elérte a gazdasági válsági szinteket.
A valóság tehát az, hogy semmivel sem érkezett több beruházásra is felhasználható működő tőke az országba, mint például 2011 elején. A válság előtti szintektől pedig olyan messze vagyunk, hogy egyelőre csak álmodozni lehet arról, hogy a közeljövőben megközelítjük az akkori szinteket.
Ráadásul a versenyképességi mutatók romlása és a rekord alacsony szinten lévő beruházási ráta is arról árulkodik, hogy a még az országba beérkezett működő tőkét sem tudjuk kellően hatékonyan felhasználni, amely már elsősorban strukturális problémákra vezethető vissza: allokációs problémák, humán tőke alacsony színvonala, magas korrupciós szint és gyenge infrastruktúra.
További probléma, hogy a beáramló működő tőke egy része átfolyik az országon, azaz nincs is felhasználva. Ha az adatokat korrigáljuk az országán átfolyó értékkel, akkor a 10,5 milliárdos összeg máris 6,5 milliárd forintra csökken, márpedig az NGM erről az egyszerű korrekcióról megfeledkezett az adatok "tényszerű közlése során".
Gyenge gazdasági szerkezet
A valós tények tehát azt mutatják, hogy egyáltalán nincs jó állapotban a magyar gazdaság - ezt már csak a tavalyi recesszió is alátámasztja -, és egyáltalán nem érkezik meglepően sok működő tőke az országba. Bár a kormányközeli média gyorsan lecsapott a hírre, mintha maga a Kánaán jött volna el, ha kicsit belemélyedtek volna a részletekbe, talán visszafogottabban értékelték volna a helyzetet.
A gyenge gazdasági klímában, jogbiztonság hiányában (magánnyugdíjvagyon államosítása elriasztó példa), a vállalati különadók mellett meglepő lett volna, ha hirtelen ennyi beruházás érkezett volna az országba. Ennél már csak az lenne meglepőbb, ha a kormány hirtelen bejelentené a stratégiai együttműködést a külföldi energia cégekkel, de erre azért ne vegyünk mérget. Apropó stratégiai megállapodások: az elmúlt egy év egyik legkülönlegesebb propagandafogása a stratégiai megállapodások megkötése rengeteg hazai és külföldi vállalattal. Valójában ezek a megállapodásokról nem szólnak másról, minthogy a vállalatok szeretnék biztonságban tudni hazai befektetéseiket. Ennek fényében egyik stratégiai megállapodás sem hozott jelentősebb beruházást Magyarország számára.
Menekülő cégek
A gyenge gazdasági szerkezet, a kiszámíthatatlanság és a jogbiztonság hiánya miatt a külföldi vállalatok a szomszédos országokba viszik beruházásaikat. Mi több, sok hazánkban aktívan jelenlévő vállalat a legújabb fejlesztéseit is a környékbeli országokba viszi. Az E.On, a Daimler és a Bosch fontos beruházásokat és fejlesztéseket visz Romániába, utóbbi kettő pedig a kormány partnerének is tekinthető - legalábbis papíron. Románia egyes régiói egyre vonzóbbá válnak a külföldi befektetők szemében a humán tőke és az infrastruktúra javuló minősége miatt, miközben Magyarországon ezek a vállalatok kénytelen azzal szembesülni, hogy a félrekezelt oktatáspolitika leépíti a hazai humán tőkét. A 21. században a versenyképességet elsősorban már nem az adórendszer határozza meg - igaz az is fontos eleme -, hanem a humán tőke összetétele és minősége, az adott régióban található képzési központok, az infrastruktúra, a kiszámítható gazdasági klíma és jogrendszer, valamint az adott régióban található K+F tevékenységek.
Szükséges lenne a tőkevonzó képesség javítása
Néhány megtévesztően jó adat és annak ünneplése helyett elsősorban olyan gazdaságpolitikára lenne szükség, amely növeli hazánk tőkevonzó képességét. Az elmúlt évek, hónapok eseményei viszont egyre inkább elijesztik a külföldi befektetőket az országtól. A kormány fantomszabadságharcot vív az Európai Unió ellen, a németeket egyre inkább magunkra haragítjuk, a jogrendszerben káosz uralkodik, és az elmúlt 23 év legtöbb államosítása is ehhez az időszakhoz köthető. Ilyen környezetben kizárt, hogy felpörögjenek a beruházások. Márpedig a beruházási kedv növekedése elengedhetetlen lenne a fenntartható növekedés szempontjából.
