Az Európai Parlament plenáris ülése 2013. július 3-án 370 igen szavazattal, 249 ellenében, 82 tartózkodás mellett elfogadta az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Tavares-jelentést. Mivel a szavazáshoz nem kértek név szerinti voksolást, csak találgatásokba lehet bocsátkozni arról, hogy pontosan kik támogatták és kik ellenezték a szokatlanul erős kritikai megjegyzéseket tartalmazó dokumentumot.
A 765 EP-képviselőből (akik közül 701 vett részt a szavazáson) 274-en tartoznak az Európai Néppárthoz, amelynek a Fidesz is tagja, és amely támogatta a magyar kormányt, illetve elutasította a jelentést. Az tehát biztos, hogy voltak kiszavazók és ezzel megdől a miniszterelnök azon kijelentése is, hogy az egész ügy csak egy baloldali akció lenne.
Orbán Viktor és kormánya a tőle megszokott kurucos megoldással reagált: rendkívüli parlamenti ülést hívott össze csak azért, hogy a kétharmad egy országgyűlési határozatban ítélhesse el a gyarmatosítókat az Európai Uniót. Azt a közösséget, ahonnan hazánk több ezer millió euró támogatást kap évente, miközben befizetnünk ennek az összegnek mindössze a töredékét kell. No persze kezdetektől ez a „gyere ide, takarodj! stratégia” jellemzi a Fidesz Európai Unióval kapcsolatos kommunikációját.
Kérdés, hogy mennyire szerencsés időről-időre konfliktusba keveredni azokkal, akiknek köszönhetően a hazai beruházások 99 százaléka nem valósulhatna meg. Persze ha onnét nézzük, akkor Orbán egy hazai, következmények nélküli politikai határozattal válaszolt egy EP-s következmények nélküli politikai határozatra.
Forrás: atv.hu
Szokatlan szigor
Rui Tavares európai uniós képviselő az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló jelentése az Európai Unióban a megszokottnál sokkal erősebb kritikai megjegyzéseket tartalmaz. Többek között kritizálja például az alkotmányozás folyamatát és magát az alaptörvényt is. Kifogásolja azt is, hogy a Fidesz a törvénytervezeteket rendre egyéni képviselői indítványként nyújtotta be, és így színjátékká silányította a parlamenti munkát, a társadalmi egyeztetést. Nem tartja szerencsésnek a negyedik alkotmánymódosítás Alkotmánybíróság jogait korlátozó intézkedéseit sem, miként az MTI, valamint a közmédia szerinte monopolhelyzetét sem tartja jónak.
A dokumentumban megfogalmazott ajánlások (!) többek között az Alkotmánybíróság és a Költségvetési Tanács jogköreinek visszaállítására, a kirúgott, az elmozdított tisztségviselők visszahelyezésére és a bírák nyugdíjazásának visszavonására tesz javaslatot (!)
Nincs következménye
Az ajánlás és a javaslat azért kiemelten fontos, mivel Orbán Viktor miniszterelnök a jelentés elfogadása után azt mondta, hogy ezzel az Európai Unió csorbítja egy tagállam szuverenitását, ezzel veszélyezteti egész Európa és az Unió jövőjét. A kormányfő szerint „a szovjet birodalom fennállása óta egyetlen más külső hatalom sem vette a bátorságot, hogy nyíltan, jogi formát választva korlátozni akarja a magyarok függetlenségét". Hozzátette azt is, „mi nem akarunk egy európai birodalomban élni, amelynek van egy központja Brüsszelben, és megmondják, hogy mi itt a periférián vagy a tartományokban mit csináljunk".
Ezzel szemben az EU döntéshozatali mechanizmusának értelmében a határozat semmilyen Magyarország elleni szankciót nem tartalmaz. Ajánlások, javaslatok vannak benne. Ha azokat elfogadjuk, jó, ha nem, akkor az ellenőrzésükre létrehozott „trojka” felkérheti az elnökök értekezletét az EU-szerződés 7. cikk 1. bekezdés szerinti eljárásra (ennek megindítására, azaz a szavazati jog felfüggesztésére egyébként semmi esély). Magyarország tehát sem szavazati jogot, sem pénzt nem veszít. Ettől nem csorbul a szuverenitása sem.
A megszokott módszer
A miniszterelnöki „válasz” mellett a kormány is a tőle már jól megszokott kurucos megoldással reagált: a kétharmad országgyűlési határozatban ítélte el a gyarmatosítókat az Európai Uniót. Azt a közösséget, ahonnan hazánk több ezer millió euró támogatást kap évente, miközben befizetnünk ennek az összegnek mindössze a töredékét kell. Olyannyira, hogy az előző költségvetési ciklusban (2007-2011) 2007-ben az ötödik legjobban támogatott tagország voltunk, 1605 millió eurónyi támogatással. 2008-ban csak a hetedik, de 1111 millió euróval, 2009-ben viszont már a harmadik, 2719 millió euróval. 2010-ben megint csak negyedik, 2748 millió euróval, 2011-ben pedig újra a harmadik, 4418 millió euróval. Ez az a pénz, amit a befizetett tagdíjunkon felül teljesen ingyen megkaptunk.
Pávatánc a kezdetektől
No persze a miniszterelnök, illetve a Fidesz hozzáállása az Unióhoz kezdetektől fogva ellentmondásos. Az uniós csatlakozással kapcsolatos referendum idején a Fidesz kezdeti EU-igenlő álláspontja 2002. szeptember 10-én változott meg, amikor Orbán Viktor Bicskén kijelentette, hogy az ellenzék csak bizonyos feltételek mellett szavazza meg a Magyarország uniós csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítást. Bár korábban konszenzus volt jellemző a parlamenti pártok európai uniós kommunikációjában, a régi-új miniszterelnök kijelentésétől kezdődően folyamatos, ám különböző intenzitású EU-kritika jelent meg a Fidesz oldaláról.
A Fidesz politizálását egy rövid és egy hosszabb távú stratégia határozta meg. Rövid távon a nemzeti érdekek rossz képviseletével vádolta meg a kormányt, a végalkut pedig teljesen sikertelennek ítélte. A hosszabb távú stratégia része volt a hangos EU-kritika: a Brüsszelnek szóló bírálatokkal a párt a 2004. utáni imázsát formálta: az EU-val kritikus, a brüsszeli bürokráciával szemben a nemzeti érdekeket, a szuverenitást védő párt képe jelent meg előttünk. Mégis, a referendum előtt három nappal, 2004. április 9-én, már mind a négy parlamenti párt elnöke Magyarország nagy lehetőségeként ítélte meg az uniós csatlakozást az Országházban tartott, „Együtt az egységes Európáért” című rendezvényen. A népszavazást megelőző hétvégén pedig Orbán Viktor Mányon – Antall Józsefre hivatkozva – kifejtette, hogy Magyarország európai ország, az Európai Unióhoz akar csatlakozni, s az út, amelyre Antall vezette az országot, helyes volt.
Ez a „gyere ide, takarodj!” stratégia azóta is jellemzi a Fidesz kommunikációját, bár az is igaz, hogy ilyen messzire még nem jutott soha. Kérdés, hogy mennyire szerencsés időről-időre belemarni abba a kézbe, amelynek köszönhetően a magyarországi beruházások 99 százaléka nem valósulhatna meg. Mi úgy látjuk: nem igazán.
