Orbán Viktor már régebben megálmodta, hogy a magyar gazdaságot az újraiparosítás útjára kell terelni, miközben a nemzetközi statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy mind a fejlett gazdaságokban, mind az ezekhez közel álló felzárkózó térségekben az ipar és a mezőgazdaság egyre inkább háttérbe szorul a szolgáltató szektorral szemben.
A hosszú távú foglalkoztatási statisztikák is azt mutatják, hogy a foglalkoztatás szektorális dekompozíciója alapján a 20. század végétől az iparban dolgozók aránya egyre inkább csökkent ezekben az országokban, miközben a szolgáltató szektor továbbra is dinamikusan emelkedett.
Az újraiparosítást célul kitűző kormány így hatalmas lyukra futhat, de mindenkinek szembe kellene néznie azzal a ténnyel, hogy az elmúlt 20 évben teljesen átalakult a szekunder és a tercier szektor szerepe, a termelés jelentős része keletre költözött, miközben a szolgáltató szektorok dinamikus térnyerése a fejlettebb országokban vitathatatlan.
Téves gazdaságpolitikai elképzelések
2010 óta az Orbán-kormányra mindig is a téves gazdaságpolitikai elképzelések voltak jellemzőek: ide tartozott az egykulcsos adó, amitől csodanövekedést vártak, végül egy igazságtalanabb adórendszerhez vezetett, ahol többen jártak rosszul az adóátalakításokkal, mint ahányan jól, végül ez a gazdasági "növekedésben" is meglátszott. Ide tartozott az IMF elüldözése, ami rá egy évre az első kisebb turbulenciában a forint leértékelődéséhez és az államkötény-hozamok brutális emelkedéséhez vezetett.
Ide tartoznak azok a különadók, amelyek tovább erősítették a beruházási ráta csökkenését (2012-ben történelmi mélypontra zuhant), hiszen a kulcságazatokat adóztatták meg. De akár ide sorolhatjuk azokat az intézkedéseket is, amelyek tönkre vágták az amúgy sem túl színvonalas felsőoktatási rendszert, arra kényszerítve a fiatalokat, hogy már 18-19 évesen elhagyják az országot, tudástőke hiányában pedig nem vár túl fényes jövő a magyar gazdaságra.
Orbán Viktornak ezekben a zűrzavaros években pedig az a furcsa elképzelése támadt, hogy a felemelkedés útja az, ha újraiparosítja az országot, akármit is jelentsen ez. Az újraiparosítás alatt ugyanis nem érthetjük az autógépgyárak idecsábítását, vagy a hazánkban jelen lévő üzemek kapacitásának növelését, hiszen ez kormányoktól függetlenül mindig is egy fontos célkitűzés volt már a rendszerváltás kezdete óta, mivel az ágazat rengeteg új munkahelyet teremt (beszállítókkal kiegészülve).
Az újraiparosítás alatt inkább azt érthetjük, hogy olyan összeszerelő üzemeket akarnak visszahozni Magyarországra, amelyek mára már inkább Kínában, vagy más távol-keleti országokban jellemzőek. Csakhogy az elmúlt 20 évben nem véletlenül alakult úgy, hogy a világ összeszerelő üzemévé pont ezek az országok váltak.
Az ipar háttérbeszorulásának okai
Miközben a magyar kormány azt a téves ábrándot kergeti, hogy Magyarország Európa összeszerelő üzemeként majd beérheti a nyugat-európai gazdasági és életszínvonalat (már maga az elképzelés is vicces, egyben abszurd), a statisztikák azt mutatják, hogy a magyar oktatási rendszer hiányosságai miatt, még erre a címre is alkalmatlanak lennénk. De ha függetlenítjük magunkat attól a ténytől, hogy a magyar közoktatás, a magyar felsőoktatás és a szakképzés mennyire le van maradva az OECD-átlagtól, akkor is ki kell jelenteni, hogy az ipar háttérbe szorulása miatt teljesen értelmetlen ez a célkitűzés. De miért is szorult háttérbe az ipar a fejlett országokban? És arányaiban miért dolgoznak egyre kevesebben ezekben az ágazatokban?
- Jellemzően az alacsonyabb hozzáadott értékű termékek előállításához olcsóbb munkaerőt érdemes alkalmazni, mivel alacsonyabb képzettséget igényel a folyamat, így az összeszerelési fázist azokba az országokba optimális helyezni, ahol széles körben áll rendelkezésre olcsó (és a szabályozás hiányai miatt könnyen kihasználható) munkaerő.
- A logisztikai és az eszközök fejlődésével ezen termékek szállítási költsége is csökkent, így a nagy földrajzi távolságok könnyen áthidalhatóvá váltak.
- A '60-as '70-es években vette kezdetét egy nagyobb technológiai fejlődés, ami aztán a '80-as '90-es években folytatódott a számítógép elterjedésével. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb munkást kellett foglalkoztatni, mivel a gépek átvették rengeteg ember szerepét. Mindeközben a nem csupán az ázsiai piacokat ellátó üzemek az óriási keresletet méretükből és technológiájukból adódóan költséghatékonyan szolgálják ki, ezzel, ha akarnánk sem tudnánk felvenni a versenyt.
- Az ipar háttérbe szorulása nem azt jelenti, hogy nemzetgazdasági szinten csökkent a foglalkoztatás, sőt a legtöbb országban a technológiai haladással párhuzamosan nőtt a foglakoztatás aránya.
- Ez a szolgáltató szektor térnyerésével magyarázható: nőtt a lakosság életszínvonala a fejlett országokban, egyre több szolgáltatást vettek igénybe, miközben egyre több új, a szolgáltatói szektorba sorolható ágazat jelent meg, ami magas hozzáértést és tudást igényel (ehhez pedig szükséges a megfelelő képzés, tehát a minőségi oktatási rendszer is).
- Az európai országokban a következő évtizedekben az automatizáció tovább fog folytatódni, egyes iparágakban még kevesebb munkaerő lesz szükség, miközben a szolgáltató szektorban egyre több jól képzett szakembert keresnek majd, így ahogy már mi is számtalanszor megírtuk: a kormányzati propagandával ellentétben Magyarországon ma nincs jobb esély a társadalmi mobilitásra egy fiatalnak, mint a diploma megszerzése.
Nem véletlen, hogy a fejlett országokban a szolgáltató szektor a teljes foglalkoztatás többszörösét adja az iparhoz képest, és az sem, hogy a GDP-ben való hozzájárulásban is a szolgáltató szektor áll az élen, és nem az ipar.
forrás: hvg.hu/businessinsider.com
Az innováció a kulcs
A tények és a statisztikák egyaránt azt mutatják, hogy leginkább azok az európai országok lehetnek sikeresek a jövőben, ahol minél nagyobb erőforrást fektetnek az innovációba. Nem is kérdéses, hogy a versenyképességi rangsorban azok az országok állnak elől, ahol azok a szektorok a vezető ágazatok, amelyek tudástőkét és innovációt igényelnek. Ennek elengedhetetlen feltétele a színvonalas oktatási rendszer (mind az alsó, mind a felső szinten), és az az intézményi rendszer, ami biztosítja és támogatja az innovációt.
Magyarországon, bár egyes szektorok tekintetében nem hatalmas a lemaradás (mint például az informatika), azonban az összkép nem túl jó: az innovációs teljesítmény gyenge, a legtöbb vállalkozásoknak fogalma sincs arról, mit is jelent az innováció, fejlesztési forrás alig áll rendelkezésre, az intézményi rendszer hiányos, és ahogy szinte minden más, a meglévő innovációs teljesítmény is Budapestre és környékére korlátozódik.
Márpedig a jövő ebben van, és Magyarország úgy tudna sikereket elérni, ha összeszerelő üzemek helyett a kormányzati gazdaságpolitika az innovatív, magas hozzáadott értékű ágazatokat támogatná, és ezzel párhuzamosan egy versenyképes oktatási rendszert hozna létre. Csakhogy az elmúlt négy év tendenciája azt mutatja, hogy éppen ellenkezője történik hazánkban.
Ellentmondásos gazdaságpolitika
A következő években várhatóan folytatódni fog az elmúlt években tapasztalt ellentmondásos gazdaságpolitika. A kormány összeszerelő üzemeket szeretne, miközben a nemzetközi tendenciák azt mutatják, hogy a siker nem ebben rejlik, ráadásul még csak saját gazdaságpolitikája sem támogatta az összeszerelő üzemek létrehozását. Az oktatási rendszer mélyrepülése miatt hazánk még távolabbra sodródik a nyugat-európai országok gazdasági és életszínvonalától, versenyképességünk pedig - ahogy eddig sem - ezután sem várható, hogy javulni fog.
Ha röviden és tömören összeszeretnénk foglalni a jelenlegi helyzetet, akkor csak annyit lehet írni, hogy az újraiparosítás politikája még igazán kezdetét sem vette, de már meg is bukott.