Május 9-én az Európai Unió tagállamai (így Magyarország is) az Európai Unió elődjének, az Európai Szén- és Acélközösségnek a létrehozását ünneplik. Orbán Viktor a jeles napot arra használta fel, hogy újfent kemény szavakkal támadja az Uniót. A magyar miniszterelnök szerint Európa ma meglehetősen terméketlen állam- és rendszer-vitát vív, amelyek aligha csillapodnak majd. Emiatt néha úgy érzi, hogy a vitáknak nagyobb a becsülete, mint a munkának. Ez esetben viszont Európa lemarad, mert amíg Európa vitázik, addig a Kelet dolgozik.
Miközben a kormányfő egy konferencián kritizált, Csepreghy Nándor a Margitszigeten tartott ünnepségen dicsért. A nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkára azt mondta, hogy „számtalan eredményt” hozott hazánk uniós tagsága, és arra emlékeztetett, hogy Magyarország az Európai Unió egyik legnagyobb nettó haszonélvezője. Csepreghy szerint Magyarország és az EU kapcsolata kiállta az idő próbáját, a válságok csak megerősítették azt.
Orbán Viktor és a Fidesz nem csak az elmúlt években alkalmazta a kettős beszédet az Unióval kapcsolatban. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok 1999 óta tetten érhetőek a miniszterelnök és pártja egyes megnyilvánulásaiban.
I. Orbán-kormány
A Fidesz 1998-as kormányprogramja stratégiai célul tűzte ki, hogy Magyarország a lehetséges legkorábbi időpontban és az elérhető legkedvezőbb feltételekkel az Európai Unió tagja legyen. A csatlakozási tárgyalásoknak azonban nem tett jót, amikor Orbán Viktor 1999. december 17-én azt mondta:
„Nem történik tragédia, ha nem valósul meg 2003-ban a csatlakozás. Most sem vagyunk az Unió tagjai, s mint látjuk, van élet az EU-n kívül is. De nem erre készülünk. Azért sürgetjük az integrációt, mert az újabb lökést adna a gazdasági fejlődésnek.”
2000 áprilisában, egy amerikai üzletemberek előtt elmondott beszédében Magyarországnak az Európai Unióval szembeni egyoldalú függéséről beszélt Orbán, amit az egykori Szovjetunióval fenntartott kapcsolatokhoz hasonlított. (Ez a hasonlat később még visszaköszön.) A közép-európai kormányfők találkozóján - némi fenyegető éllel - egyenesen azt mondta, hogy:
„Magyarország ma már nem kér, hanem lehetőséget kínál. Közép-Európa az ezredfordulón dinamikusan fejlődő régió, és ha az Európai Unió nem fölözi le az itt kínálkozó hasznot, akkor más fogja lefölözni azt.”
Mindezek ellenére az 1998-ban elindult csatlakozási tárgyalásokon 2000-re mind a 29 fejezetet megnyitották. Realitássá válhatott a tárgyalások 2002. év végi befejezése, a 2004-es csatlakozás, a 2004. júniusi Európai Parlamenti választásokon való részvétel.
A csatlakozás
2000 végén, az EU nizzai csúcsértekezletén megszületett az unió bővítési forgatókönyve. Ezután érezhetően tompult Orbán EU-ellenes retorikája, a 2000. november 30-án tartott parlamenti vitanapon elmondott expozéja világos irányt szab:
„Az európai uniós tagság nem csatlakozás, hanem Európa újraegyesítésének kérdése. Magyarország épülete Európa szívében, és drága telken áll. Mi nem egyszerűen csatlakozni akarunk más országokhoz, hanem azokkal az országokkal akarunk együttműködni egy közös jövő érdekében, akikhez, akiknek a körébe mindig is tartoztunk.”
Sőt, akkor még a nemzeti értékeket sem érezte a tagállami státusszal ellentétesnek:
„Szerintem nem létezik az az ellentét, amely számos értelmiségi körben nyílt vitában, a nyilvánosság előtt folyó beszélgetésekben megjelenik, miszerint valami feloldhatatlan ellentmondás állna fenn az uniós csatlakozás és Magyarország nemzeti értékeinek, hagyományainak átörökítése között.”
Summa summarum:
„Az Európai Unióban való részvétel a legnemesebb nemzeti aspirációnk.”
EU-igenlő álláspontja 2002. szeptember 10-én változott meg ismét, amikor Bicskén kijelentette, hogy az ellenzék csak bizonyos feltételek mellett szavazza meg a Magyarország uniós csatlakozásához szükséges alkotmánymódosítást. Ettől kezdődően folyamatos, ám különböző intenzitású EU-kritika jelent meg a Fidesz oldaláról.
Az akkori ellenzék politizálását egy rövid és egy hosszabb távú stratégia határozta meg. Rövid távon a Fidesz a nemzeti érdekek rossz képviseletével vádolta meg a kormányt, a végalkut pedig teljesen sikertelennek ítélte. A hosszabb távú stratégia része volt a hangos EU-kritika. A Brüsszelnek szóló bírálatokkal a párt a 2004. utáni imázsát formálta: az EU-val kritikus, a brüsszeli bürokráciával szemben a nemzeti érdekeket, a szuverenitást védő párt képe jelent meg előttünk.
Mégis, a referendum előtt három nappal, 2004. április 9-én, már mind a négy parlamenti párt elnöke Magyarország nagy lehetőségeként ítélte meg az uniós csatlakozást az Országházban tartott, „Együtt az egységes Európáért” című rendezvényen.
A II. Orbán-kormány
A fenti áttekintést figyelembe véve már ismerős lehet az a stratégia, hogy Orbán időnként kemény EU-kritikával él:
„Nem leszünk gyarmat. [...] Jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhában, hanem jól szabott öltönybe bújik. […] Egyenlőséget követelünk a magyaroknak, nem leszünk másodrendű európai polgárok.”
Máskor pedig világossá teszi, hogy
„Magyarországnak az Európai Unióban van a helye.”
Most éppen a halálbüntetés-gumicsonttal és az újabb nemzeti konzultációval borzolja az európai kedélyeket, de egészen biztosak lehetünk benne, hogy amint úgy érzi ismét váltania kell a hangvételen, egy pillanat alatt megteszi majd. Így volt ez 17 évvel ezelőtt is.
Az már csak plusz érdekesség, hogy 2000-ben a csatlakozási tárgyalások kellős közepén felszaporodó kritikák kísérteties hasonlóságot mutatnak a jelenlegi helyzettel. Akkor is Magyarországot különböző okok miatt bíráló országjelentések (EU Bizottság, OECD, IMF) születtek, sőt az uniós tagországok Budapestre akkreditált diplomatái is tettek nem hivatalos észrevételeket. A főbb kritikai pontok a kormány agrár-, roma- és médiapolitikáját, a korrupciót érintették. Nagy port vert fel az autópálya-építés, amely során a közbeszerzési eljárás mellőzésével a kormány súlyosan megsértette az EU-s elvárásokat, és mellesleg támogatástól is elesett. Sokan bírálták a különféle nagyhangú politikai megnyilatkozásokat, a feszült belpolitikai légkört, a parlamenti demokrácia ellehetetlenítését (háromhetenkénti ülésezés, a vizsgálóbizottságok felállításának tilalma (például a szenátorok „Lockheed-Martin-ügyben írott botrányos lobbilevele kapcsán stb.), Budapest kiszárításának” szándékát. Akadozva haladt a jogharmonizáció, az elvárt infrastruktúra-fejlesztés, az előcsatlakozási alapok (PHARE, ISPA, SAPARD) fogadása, a lakosság felvilágosítása a csatlakozásról.
A kormány honlapjának magyar és angol verziója, avagy kifelé nyalunk, befelé keménykedünk I Találat: 444.hu