Jó még nem sült ki abból, amikor a politikai ideológiák határozták meg a kultúrpolitikát. Magyarországon volt már három T-s szisztéma, mára azonban inkább az öncenzúra és a mutyi jellemzi a rendszert. Ma Magyarországon kétféle színházi szövetség van, egy liberálisnak és baloldalinak kikiáltott, és egy vállaltan konzervatív, jobboldali színházi szövetség, amely teljes körű hatalmat gyakorol a magyar színházi szakmán, és annak a kőszínháznak, amelyik bármennyire is működni szeretne, ildomos belépnie, mert különben gyanús lesz a hatalom szemében.
Ebben az egész csatározásban valahol ott sodródik a függetlennek vagy alternatívnak nevezett színházi szféra is, amelyet a jelenlegi kultúrpolitika nem kezel egy szinten a többi művészeti közösséggel: az újító, ország és a magyar színházi kultúra hírét nemzetközi porondon öregbítő függetlenek közül többen már megszűntek a folyamatosan csökkenő támogatás és teljes ellehetetlenülés miatt. Ez nem csoda, hisz néhány év alatt negyedére csökkent a független színházak támogatásának összege, a társulatok jelentős része folyamatos anyagi problémákkal küzd.
A szomorú valóság, hogy egy olyan rendszerben, ahol a kultúrafinanszírozás alapvetően állami források függvénye ideológiák alapján támogatnak vagy éppen lehetetlenítenek el alkotókat, egy idő után megszűnik a sokszínűség és a szabadság is.
A művészet kisajátítása
Ma már tudjuk, hogy nincs olyan terület, ahova ne érne el a polipkormány egy csápja. A helyzet a kultúrpolitikát illetően sincs másként, 2010 óta létrehozták saját akadémiájukat, Andy Vajna pedig kapott egy Magyar Nemzeti Filmalapot a kaszinókoncessziók mellé, amelyhez idén máris majdnem 4 milliárdot csoportosítottak át a költségvetésből.
Ezen kívül sorra ültették a különböző kulturális intézmények igazgatói székeibe a szakmailag nem feltétlenül legmegfelelőbb, de ideológiailag lojális embereket, a támogatási rendszert pedig egyértelműen úgy strukturálták, hogy a legtöbb pénz a kormánynak tetsző helyre kerüljön, nem pedig olyan világszerte elismert egyesületekhez, társulatokhoz, amelyekben esetleg (máshogy) gondolkodó alkotók dolgoznak, ne adj isten még kritikát is megfogalmaznak a minket körülvevő világról.
A területtel kapcsolatos kormányzati döntéseket gyakran kísérik botrányok, akciók, performanszok, elég az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó körül kialakult nyílt levél-háborúra, vagy a korábban Markó Iván soron kívüli 130 milliós kormányzati támogatása kapcsán tiltakozó előadóművészekre gondolni. A magyarországi helyzetre természetesen külföldről is érkeznek kritikák, nemrég például a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színházban olvastak fel kormányellenes nyilatkozatot a vendégfellépő, bécsi Burgtheater fellépői. Aztán ott vannak még miniszteri biztosunk, Kerényi „kinyílott a pitypang” Imre homofób megnyilvánulásai, és még sorolhatnánk a vállalhatatlanabbnál vállalhatatlanabb szituációkat.
Állami támogatás a NER-kompatibilis művészetnek
Az idei 4,53 milliárd után jövőre 5,27 milliárd forintos állami támogatással gazdálkodhat a 2011-ben 100 millió forintból alakult Magyar Művészeti Akadémia (MMA). Az MMA-ról érdemes tudni, hogy egy magyar gyalázó művek ellen tűzzel-vassal harcoló, állami fenntartású, Alaptörvénybe foglalt, a vitathatatlanul nemzeti érzelmű Fekete György vezette intézmény, amelynek csak az lehet tagja, aki „aki művészetében és a közéleti tevékenységében is megéli a magyarságot”.
Korábban ennek a szervezetnek az egyik vezetője mondta azt, hogy: „Lehet a Magyar Művészeti Akadémiával szemben kultúrát csinálni, de az olyan lesz, mint a Magyar Tudományos Akadémiával szemben végezni tudományos tevékenységet”.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatása eközben csökken, az idei 10,75 milliárddal szemben jövőre 9,7 milliárd forintos bevételt és 8,9 milliárdos kiadást várnak az intézménytől. Összehasonlításul: ez a támogatás 2012-ben 10,166 milliárd, 2013-ban 11,7 milliárd forint volt, amely összegeket szinte teljes mértékben a Játékadóból fedeztek. Az MMA 2012-ben 1,5 milliárd, 2013-ban 2,455 milliárd forint támogatást kapott, vagyis a jövő évi 5,27 milliárd forint a 2012-es összeg 3 és félszerese – írja a 7ora7.hu.
Közben a független színházaknak juttatott állami támogatás mértéke továbbra is csökken, tavaly 430,4 millió jutott a minősítéssel nem rendelkező színházaknak, idén ez az összeg már csak 360 millió forint.
Mindeközben a színházban
Az utóbbi években a következő minta érvényesült az igazgatóváltások többségénél: az igazgatói pályázatokat elbíráló szakmai bizottság döntését egy tollvonással írta át a kormány éppen aktuális illetékese. Csakhogy a két legnagyobb botrányt kiváltó esetet említsük: emlékszünk még arra mikor az Új Színház élére a szélsőjobboldali Dörner Györgyöt nevezték ki?
Vagy amikor a Nemzeti Színházat óriási gazdasági- és közönségsikerrel vezető, a direktori posztért újra induló Alföldi Róberttel szemben kinevezték a Fideszhez jobban simuló, mondani sem kell, hangsúlyozottan nemzeti érzelmű Vidnyánszky Attilát – aki komolyan véve kulturális misszióját, a Johanna a máglyán című rendezésében óriás kártyalapokon gonosz machinátorként megjelenített európai parlamenti képviselőket, például Rui Tavarest és Daniel Cohn-Bendit-ot karikatúráit szerepeltette.
Természetesen elsődlegesen fontos a művészi önkifejezés szabadsága és sokszínűsége, de ha egy olyan rendszerben, ahol a kultúrafinanszírozás alapvetően állami források függvénye ideológiák alapján támogatnak vagy éppen lehetetlenítenek el alkotókat, egy idő után megszűnik a sokszínűség és a szabadság is.
A helyzet mára ott tart, hogy megtörténhet a következő: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Színház- és Táncművészeti Kollégiuma legújabb pályázatán hat színházi altémából ötben nyert a Pesti Magyar Színház. A kollégium vezetője a miniszteri hatáskörben – a Magyar Színházi Társaság tiltakozása mellett – kinevezett új igazgató, Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója. A pályázó színház igazgatója tehát egyben a pályázatokat elbíráló kollégium vezetője is volt, és ezért gyorsan meg is ítélt saját színházának 9,9 millió forintot. Bár jogilag nem lehetetlen, a szitánál is átlátszóbb, hogy Zalán saját színházával szinte minden színházi témájú támogatást besöpört a saját kollégiuma által kiírt pályázaton. Ezen kívül a Magyar Színház 200 milliós gyorssegélyt is kapott a kormánytól.
Kettészakadt szakma
Ahogy az az idei Pécsi Országos Színházi találkozó körül kialakult botrányból is kiderül, ma „Magyarországon kétféle színházi szövetség van, egy liberálisnak és baloldalinak kikiáltott, és egy vállaltan konzervatív, jobboldali színházi szövetség, ami teljes körű hatalmat gyakorol a magyar színházi szakmán, és annak a kőszínháznak, amelyik bármennyire is működni szeretne, ildomos belépnie, mert különben gyanús lesz a hatalom szemében.”
Ebben az egész csatározásban valahol ott sodródik a függetlennek vagy alternatívnak nevezett színházi szféra is, amelyet a jelenlegi kultúrpolitika nem kezel egy szinten a többi művészeti közösséggel: az újító, az ország és a magyar színházi kultúra hírét nemzetközi porondon öregbítő függetlenek közül többen már megszűntek a folyamatosan csökkenő támogatás és teljes ellehetetlenülés miatt. Legutóbb például a Szputnyik Hajózási Társaság fejezte be működését. Nem csoda, hiszen néhány év alatt negyedére csökkent a független színházak támogatásának összege, a társulatok jelentős része folyamatos anyagi problémákkal küzd.
A legfontosabb szempont a kultúrafinanszírozásban mára az lett, hogy ki közvetíti leginkább az uniform, konzervatív, keresztény világképet. Szabadságharc ugyanúgy van, méghozzá kulturális, „az elmúlt évtizedek elnyomó és kirekesztő liberális művészete ellen. […] nagyon jól működő színházak éléről [pedig] mindenkinek menni kell, aki nem áll be a kultúrharcosok és nemzeti kultúrát egyedül képviselők hangos és csahos sorába”.
