L.Simon László pár napja a Parlamentben azt a „költői kérdést” tette fel, hogyha valóban négymillió szegény él ebben az országban, akkor miért is követeli az ellenzék, hogy vasárnap vásárolni lehessen. Az a bizonyos 4 milliós szám a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Tárki 2014-es méréseit egybevetve állapítható meg, hogy Magyarországon ennyi ember nem éri el a társadalmilag még elfogadható megélhetés szintjét. Hogy hányan is élnek pontosan a létminimum alatt, azt sajnos nem lehet tudni, mivel a KSH ezt az adatot 2011 óta nem közli, ráadásul a hivatal a jövőben már azt sem kívánja mérni, hogy mennyi is a magyarországi létminimum összege.
Ellenzéki politikusok és több kutató szerint ennek hátterében az állhat, hogy a mutató a kormány számára túlságosan negatív képet adott a sikerpropagandához képest, így a mutató eltörlésével leplezni lehet a negatív tendenciát. Bár a KSH-nál cáfolták a politikai nyomást, a hivatal döntése valóban több mint „érdekes”, hiszen két olyan mérést is elvetnek, amellyel így-vagy úgy, de a magyarországi szegénység mélységeit lehetne felmérni. Talán mondani sem kell, hogy ettől még hazánkban a szegénység igenis létezik, és ezt más mérések igazolják.
2014-ben a legszegényebb egymillió átlagos egy főre jutó jövedelme 30 ezer, a másodiké pedig 46 ezer forint volt. Valahol a negyedik tizedben érte el a 70 ezer forintot, a 80 ezret meg még följebb. Ferge Zsuzsa (MTA-tag, Széchenyi-díjas szociológus) szerint az adatok alapján négymillió körül lehet azok száma, akik nem érik el a társadalmilag még elfogadható megélhetés szintet sem.
Forrás: HVG
Mennyi is a létminimum? Annyiból meglehet élni?
A Központi Statisztikai Hivatal Létminimum 2014 kiadványából az derült ki, hogy a múlt évben havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás, és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke. A kiadványban alkalmazott számítás szerint a háztartások bő 35 százaléka él a létminimum alatt.
A KSH mérése kapcsán tudni érdemes, hogy aki a létminimum szintjén él, az nem szegény, hanem szűkösen, de megvan. A létminimum egy társadalmilag elfogadható szociális minimumjövedelem, nem a tényleges szegénységi küszöb. A létminimum azt jelenti, hogy ennyiből lehet megélni egy olyan életszínvonalon (lakhatást, élelmiszert, öltözködést, utazást is belevéve), amelyre a társadalom nagy része még úgy tekint, mint ami még éppen elfogadható.
Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese szerint mivel szakmai szempontból ez a számítás kevésbé alkalmas a szegénység mérésére, ezért a kiadvány ebben a formájában utoljára jelenik meg. A KSH döntésével az a probléma, hogy nem csak erről a mérésről „kíván leszokni” a hivatal.
A KSH sajnos már 2011 óta nem közli, hogy hányan is élnek Magyarországon a létminimum alatt. A hivatal cáfolta, hogy „politikai nyomásra" cselekednének így, ennek ellenére tény, hogy mostantól már csak azt a két „apróságot” nem mérik tovább, hogy mennyi a magyarországi létminimum összege, és pontosan hányan is élnek alatta.
Elvileg az ígéretek szerint a KSH majd egy másik mutatószámot fog kidolgozni, amely szerintük jobban tükrözi majd a szegénységi, leszakadási helyzetet. Ennek ellenére több mint feltűnő, hogy a két olyan mérést is elvettettek, amellyel így-vagy úgy, de a magyarországi szegénységgel foglalkozott.
Más statisztikák
Felmerül a kérdés, ha a KSH szerint a létminimum nem ad elég jó képet a szegénységről, akkor milyen mutatók alapján kellene meghatározni a küszöbön élő magyar lakosság anyagi helyzetét, a szegénységnek ugyanis nincs univerzális, mindenki által elfogadott definíciója, így más-más arányok jöhetnek ki, amikor is a szegénységet vizsgálják.
Egy, az Európai Unió által készített felmérés szerint például, amelyet az index.hu ismertetett, Magyarországon a szegénység elég nagyon nőtt 2009 és 2013 között: 20,3 százalékról indult, 2013-ban már 26,8 százalék volt, 2014-re durván 24 százalékra csökkent.
Összehasonlításul: az uniós átlag 2013-ban 9,6 százalék volt, de például a szomszédos Szlovákiában is csak 10,2 százalék, Lengyelországban 11,9 százalék. A felmérésből az is kiderül, hogy Magyarországon a lakosság 31,1 százaléka, több mint 3 millió ember az, aki ki van téve a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának.
Az Eurostat mérései szerint ráadásul hazánk hét régiójából négy az Európai Unió húsz legszegényebb térségei közé tartozik. Az egy főre jutó GDP alapján az Európai Unió 273 régiójából az Észak-Magyarországi a 8. legszegényebb térség. A leginkább leszakadt régiók az elmúlt 4 évben semmit sem léptek előre.
Az utolsó, az Tárki által készített jövedelmi felmérés szerint 2014-ben a legszegényebb egymillió átlagos egy főre jutó jövedelme 30 ezer, a másodiké pedig 46 ezer forint volt. Valahol a negyedik tizedben érte el a 70 ezer forintot, a 80 ezret meg még följebb. A KSH pedig a mostani létminimum jelentésében azt írja, hogy a különböző háztartástípusokra érvényes egy főre számított [létminimum-] értékek 2014-ben a 70 ezer forintos átlag körül, az 54 ezer és 87 ezer forint közötti sávban szóródtak. (Az 54 ezer a nagy családokra érvényes szám.)
A két adatot egybevetve, Ferge Zsuzsa (MTA-tag, Széchenyi-díjas szociológus) szerint négymillió körül lehet azok száma, akik nem érik el a társadalmilag még elfogadható megélhetés szintet sem.
Amiről nem beszélünk, az nem is létezik?
Hogy a Fidesz mennyire nem szeret a szegénységről beszélni, arra jó példa, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumában a dolgozóknak megtiltották (az egységes kommunikáció érdekében), hogy olyan szavakat használjanak, mint például gyermekszegénység és mélyszegénység.
De nem csak a szegénység kapcsán figyelhető ez meg: a hátrányos gyerekek esetében például átfogalmazták a kritériumokat úgy, hogy kevesebben tartózzanak ide. Rengeteg a hajléktalan Budapesten? Egyszerűen kitiltották őket a város nagy részéből, így már nem is kell velük foglalkozni. Teljes foglalkoztatottságot akarnak, de valahogy sehogy nem jön össze az egymillió új munkahely? Turbózzuk fel a számot a közmunkásokkal, és számoljunk bele mindenkit, aki egy picit is dolgozott.
Ilyen módszerekkel kíván a kormány egy sor valós problémát megoldani, azonban egyszer csak robbanni fog az a bizonyos szociális bomba, amelyet, ha egy populista párt kihasznál, igen nagy veszélyekkel járhat.
