2010 óta bevett szokása a kormánynak, hogy egyes iparágakra különadókat vetnek ki, és ha ez nem lenne elég, még számos olyan irracionális intézkedést hoznak, amellyel különböző piaci szereplőket próbálnak meg kivéreztetni. A kormány nem titkolt szándéka az, hogy a hazai vállalkozásokat hozza helyzetbe, így általában ott intéznek támadást, ahol a hazai szereplők meg szeretnének erősödni a külföldi multik kárára. Az pedig, hogy a kormány azokat a hazai cégeket hozza helyzetbe, amelyek jó viszonyt ápolnak a Fidesszel, nyilván csupán a véletlen műve.
Mindeközben más, jellemzően a termelő iparágakban mintha egy másik kormányunk lenne, arra törekednek, hogy minél nagyobb kedvezménnyel támogassák a külföldi multik új beruházásait, annak érdekében, hogy minél több új munkahely jöjjön létre. Utóbbival nincs is probléma, a mindenkori kormányok előszeretettel alkalmazzák ezt a gazdaságpolitikai stratégiát, Magyarország ráadásul tőkeszegény ország is, így nehéz elképzelni, hogy a termelési szektorban majd hazai érdekeltségű cégek emelkednek ki a semmiből.
Csakhogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy a kormány által a többi szektorban szivatott multik nem kevés magyar embert foglalkoztatnak, ahogy arról sem, hogy a kormány által támogatott külföldi multik az adóoptimalizálás jegyében ugyanúgy kiviszik a legtöbb pénzt az országból, mint a nem „baráti” külföldi cégek, vagy a Fidesz által preferált magyar oligarchák.
Az ellenségek
Nem könnyű összeszedni, hogy 2010 óta mennyi különadót és egyéb intézkedést vezetett be a Fidesz külföldi multi ellehetetlenítéséhez, vagy éppen hazai szereplők helyzetbehozásához. Jellemzően a legtöbbet támadott két szektor a pénzügyi szektor és a kiskereskedelem volt, de a dohánymutyi során is sikerült elmennie a Fidesznek a falig. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen Brüsszel számos eljárást indított Magyarország ellen, és egyes intézkedések bevezetését fel is függesztették 2015-ben.
A legtöbb különadóval a kormány elsődleges célja az adóbevételek növelése volt, ahogy a Fidesz fogalmazott: a külföldi multiknak is ki kell venniük a részüket a válság rendezésében. Ez egy bizonyos szintig rendben is lenne, hiszen a bankszektor például számos olyan súlyos hibát követett el a kétezres évek elején/közepén, ami miatt családok százezrei jártak pórul, csakhogy a Fidesznek sikerült annyira túltolnia az adókat, hogy az tovább mélyítette a gazdasági nehézségeket. Arról nem is beszélve, hogy a kormányzati kommunikáció előszeretettel hangoztatta azt, hogy a különadók nem érintik a lakosságot. Az igazság azonban hamar napvilágot látott, amikor maguk a piaci szereplők is elismerték, hogy áthárítják a különadókat.
A különadókkal és egyéb intézkedésekkel azonban más célja is volt a kormánynak. Lássunk néhány példát:
- Bankadó/tranzakciós illeték: a kormánynak nem titkolt célja volt, hogy bankszektorban a magyar részesedést 50 százalék felé emelje. Jól jött ehhez a banki terhek drasztikus megemelése, mivel a anyabankok nem nézték sokáig jó szemmel leánybankjaik veszteségét. Ennek eredménye, hogy az MKB Bank például állami tulajdonba került.
- Kiskereskedelmi láncokat sújtó különadók és intézkedések: ahogy arról már több blogbejegyzésünkben is beszámoltunk, a kiskereskedelmi láncokat érintő diszkriminatív intézkedések célja egyértelműen az, hogy a kormány a külföldi multikat ellehetetlenítse, és helyzetbe hozza az olyan baráti cégeket, mint például a CBA, vagy a COOP. Az intézkedések közül egyértelműen kiemelkedik az élelmiszerlánc-felügyeleti díj: a nagy forgalommal és bevétellel rendelkező külföldi multiknak brutális terhet kellene fizetniük, miközben a sávos rendszer megvédi a kisebb hazai cégeket, amelyeknek arányaiban jóval kevesebbet kellene fizetniük, ez pedig egyértelműen olyan piaci szabályozás, amely diszkriminatív és számos versenyjogot is sérthet. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság felfüggesztette a díj bevezetését, és eljárást indított Magyarország ellen.
- Dohányadó: hasonlóan járt el Brüsszel a dohányadóval is, ahol a sávos adóztatás határait sikerült úgy meghúzni, hogy néhány baráti cég nagyon jól járjon, miközben a nagyobb multiknak jóval több adót kellene fizetniük, a kisebb cégek pedig kiszorulnának a piacról a minimumhatár miatt. A dohányipari különadó gyakorlatilag emblémájává vált annak, hogyan lehet egy kormányzati intézkedést a baráti cégekre szabni.
A nem ellenségek
Az intézkedésekből jól látható, hogy azoknak a baráti cégeknek nem kell félniük semmitől sem, amelyek jó viszonyt ápolnak a kormánnyal, és még profitálhatnak is ebből a helyzetből. De nem csak a hazai cégekkel próbál jó viszonyt ápolni a kormány, azokkal a multikkal sincs probléma, amelyek a termelői szektor meghatározó szereplői és számos beruházást hoznak az országba. Természetesen ebben semmi meglepő nincsen, hiszen a Fidesznek is az a szándéka, hogy a magyar gazdaság jól teljesítsen, így megéri támogatni azokat a külföldi multinacionális vállalatokat, amelyek nem kevés tőkét fektetnek be az országban.
Egyetlen bökkenő van: nehéz itt is következességet felfedezni. Ott vannak például a stratégiai megállapodások, több tucatot kötött a kormány különböző szektorok meghatározó szereplőivel, de hogy pontosan miért is volt erre szükség, és miért kell stratégiai megállapodás arról, hogy beruházásokat hozzanak az országba, az már kérdéses. Hiszen a logika azt diktálja, hogyha egy nemzetközi vállalat elégedett egy adott országban jelenlévő leányvállalatával és az országban tapasztalható gazdasági klímával, akkor érdemes további tőkét invesztálnia oda. És bár az utóbbi években jelentős működő tőkebeáramlás volt hazánkba, a kritikák alapján mégis úgy tűnik, hogy a külföldiek közel sem olyan elégedettek a hazai környezettel.
Az adóztatási szempontok során ráadásul a magyar kormány nem feltétlenül vette figyelembe a gazdasági trendek megváltozását: a termelői szektor kedvezményekben részesül, a szolgáltató szektorra viszont számos különadót vetettek ki. Ezek közül is kiemelkedik a telekomadó, amellyel kapcsolatban nehéz józan logikát felfedezni, hiszen az információs/kommunikációs szektor olyan vezető iparágnak számít, ami segíti egy gazdaság fejlődését. A magyar kormány mégis adót vetett ki a szektorra, veszélyeztetve kulcsfontosságú beruházásokat.
Barátból is lehet ellenség
Az intézkedésekkel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy nem baráti cégekből is lehet barát, barátiakból pedig ellenség. Előbbi a stratégiai megállapodásokban merül ki, hiszen azok a cégek, amelyek aláírták azt, joggal számíthatnak arra, hogy a kormány nem tesz nekik keresztbe. Utóbbira pedig jó példa a mobilkommunikációs cégek, vagy éppen a Közgép esete. A Közgép meghatározó szereplője az építőiparnak, és mindaddig, amíg Simicska Lajos jó viszonyt ápolt a kormánnyal, gyakorlatilag sorra nyerték meg a közbeszerzéseket. Amikor a viszony megromlott, a közbeszerzések sem úgy alakultak, mint korábban. A Közbeszerzési Döntőbizottság Simicska cégét 3 évre kizárta a közbeszerzésekből, bár később a bíróság úgy döntött, hogy nem zárhatják ki őket. Ezzel azonban a háború nem ért véget, és biztosra vehető, a közbeszerzések során azokat az építőipari vállalatokat fogják preferálni, amelyek éppen nincsenek rossz viszonyban a kormánnyal.
Fontos a verseny
Annak ellenére, hogy Magyarország olyan gazdaság, ahol meghatározó a piaci verseny, jól láthatóan a magyar kormány számos szektorban mesterséges akadályokkal próbálja a sajátjait előnyhöz, a külföldieket pedig versenyhátrányhoz juttatni. Pedig a szabad versenynek a lakosság lenne a nyertese, mivel relatíve kedvezőbb áron nagyobb választékhoz tudnak hozzájutni. Nem véletlen, hogy a kiskereskedelemben a rendszerváltás után ennyire előre tudtak törni a külföldi multik, hiszen a méret és választékgazdaságosságnak köszönhetően a lakosság pénztárcabarát árakkal találta szemben magát. Már csak ezért sem érdemes a kormánynak versenykorlátozó módon keresztbe tennie a multiknak, hiszen közvetve a lakosság fizetné meg (minden értelemben) a rossz döntések árát.
