A Fidesz által bevezetett választási szabályozás jelentősen megnehezíti, sőt ellehetetleníti azon külföldön élő magyar állampolgárok szavazását, akik itthon nem számolták fel magyarországi állandó vagy ideiglenes lakhelyüket. Ez esetben két lehetőség közül választhatnak az érintettek: hazajönnek és a lakóhelyük szerint voksolnak, úgy mintha itthon élnének, vagy pedig az adott külföldi országban a helyi külképviseleten, amely lakóhelyüktől akár több száz kilométer távolságra is lehet - persze csak, ha beférnek. Elég csak a Londonban élő egy-két százezernyi magyarra gondolni, akik csupán egyedül a követségen szavazhatnak! És mindenki más a szigetországban, Glasgow-tól, Manchesterig.
Eközben azok, akik nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel, de az ország határain kívül élnek, az általuk választott időpontban, szavazatuk postázásával választhatnak. Ráadásul regisztrációjuk tíz évig érvényes, így a névjegyzékben elhunytak ezrei szerepelhetnek, ami visszaéléseket eredményezhet. Ez az eljárás diszkrimináló, mert különbséget tesz a külföldön élő, de magyar állampolgárok között. A modern demokráciák egyik alapfeltétele, a választójog egyenlősége megköveteli azt is, hogy a szavazók azonos módon, azonos feltételek között adhassák le voksaikat.
Mégis, a Fidesz delegáltjaival kitömött Alkotmánybíróság pár napja egy alkotmányjogi panaszra adott határozatában 8:5 arányban arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn jogsérelem akkor, amikor két külföldön élő állampolgár közül az egyik a jelenlegi szabályok szerint akkor is szavazhat levélben, ha már elhunyt, a másiknak pedig akár több száz kilométert kell utaznia, hogy leadhassa szavazatát egy külképviseleten. Mindezt csupán azért, mert nem számolta fel a magyarországi lakcímét.
Határon túliak vs. kivándoroltak
Alaptételünk, hogy a szavazategyenlőtlenséget alapvetően a II. Orbán-kormány idézte elő a jogszabályi környezet módosításával.
A határon túli magyarok az új, kedvező állampolgársági szabályoknak megfelelően megszerezhetik a magyar állampolgárságot 2010-től. Mivel nekik nincs állandó magyarországi lakcímük, egyéni választókerületi jelöltekre nem szavazhatnak, csak az országos listára.
A választási névjegyzékbe való regisztráció után azonban kipostázzák nekik a szavazólapot, amelyet aztán az általuk választott időpontban, szintén postán visszaküldhetnek, ezzel le is adva voksukat. Ráadásul a regisztrációjuk 10 évig érvényes, ezért elhunyt magyar polgárok ezrei szerepelhetnek a választásra jogosultak között a külhoni névjegyzékben. Ez pedig nem csupán a választási csalás lehetőségének tárházát nyitja meg, de egyben durván csorbítja a szavazatok egyenlőségének elvét is.
Azok a tartósan külföldön élő magyarok pedig (értsd: nyugatra távozott gazdasági menekültek), akik továbbra is rendelkeznek magyarországi lakcímmel, regisztrálni csakugyan tudnak levélben vagy elektronikusan is (a valasztas.hu-n „Külképviseleti névjegyzékbe vételhez kapcsolódó kérelem” linknél tudják felvetetni magukat a külképviseleti névjegyzékbe), maga a szavazás viszont személyesen kell, hogy történjen, „el kell battyogni” az illetékes külképviseletre, amely akár több száz kilométer távolságra is lehet.
A London-Glasgow távolság a maga 645 kilométerével például 6 óra autóval, összesen majd ötvenezer forintba kerül egy Nagy-Britanniában élő magyarnak. Indokolatlan és érthetetlen megkülönböztetése ez a magyar állampolgároknak. Az online regisztrációval kapcsolatban merültek fel nehézségek, többeknek formai hibákra hivatkozva utasították el jelentkezésüket, miután a beazonosítás már sikeres volt – a külföldön élő magyar állampolgároknak úgy tűnik, minden apró bürokratikus részlet inkább arra szolgál, hogy elvegye a kedvét a szavazástól.
Na de, mi ezzel a baj?
Az egész történetben a választójog-egyenlőtlen érvényesülésének két kifogásolható területe lelhető fel. Egyrészt, a határon túliak csak az országos listára szavazhatnak, miközben a magyarországi lakóhellyel rendelkezőknek két szavazata van, nekik pedig csak egy.
Azonban ennél is sokkal durvább egyenlőtlenséget hozott létre a Fidesz a külhoni magyarok szavazati feltételei és a külföldre költözött magyarok szavazati feltétele között. Képzeljük el a határon túliaknál, ha nekik szintén egy adott helyre kellene utazniuk a szavazáshoz. Mondjuk, a Horgoson élő magyaroknak Belgrádba, vagy a székelyeknek Bukarestbe, mert csupán ott van magyar külképviselet. Elég értelmetlenül hangzik, ugye? Semmi nem indokolja a két szavazó csoport közötti megkülönböztetést.
Elemzők szerint a külföldi magyarok szavazatai összességében sem jelentenek többet 1-2 mandátumnál. Nehéz belátni tehát, hogy az itthoni lakcímmel rendelkező külföldön élő választópolgároknak miért kell így megnehezíteni a szavazását, amikor nyugodtan szavazhatnának a Magyarországon lakcímmel nem rendelkezőkhöz hasonlóan.
Persze tudjuk az okot. Míg a határon túl frissen állampolgárságot szerzettek túlnyomó többsége a Fideszre szavazna, ez a kivándoroltakra egyáltalán nem igaz. Mindez a választási szabályokkal való durva, az ellenzéket sújtó játék.
Döntött az Alkotmánybíróság - Végleg oda az egyenlőség?
Ami azt a problémát illeti, hogy a magyarországi lakhellyel rendelkezőknek kettő, a határon túli, magyarországi lakhellyel nem rendelkezőknek pedig csupán egy szavazata van, az Alkotmánybíróság nem állapíthat meg alkotmányellenességet, mivel az Alaptörvény lehetőséget kínál az egyenlő választójogtól való eltérésre: az Alaptörvény rendelkezése szerint sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét, magyarországi lakóhelyhez kötheti.
A másik kérdésben, amely a külföldre költözött, magyar lakcímmel még rendelkező magyarokat diszkriminálja, a releváns bírói fórumokon sorra buknak meg az ügyben tett panaszok vagy benyújtott kérelmek. Az Alkotmánybíróság (amelyet már szintén teljesen megszállt a Fidesz), nem meglepő módon olyan döntést hozott egy 2013-as alkotmányjogi panaszt illetően, amelyben szerint nem volt alaptörvény-ellenes jogsérelem, hogy a Magyarországtól 1400 km-re tartózkodó benyújtónak 137 kilométert kellett volna utaznia (jelentős anyagi ráfordítás mellett), hogy leadja a szavazatát. Mindezt úgy nem találta az Ab a szavazategyenlőség-elvével ellentétesnek, hogy a külhoniak mindeközben költségek nélkül, levélben is leadhatják voksukat.
Pedig régebben még a kormány is másként gondolkodott: a 2013. május 3-án hatályba lépett választási eljárásról szóló törvényben a kormány eredetileg a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó választópolgárok felvételét is lehetővé tette a levélben szavazók névjegyzékébe. Később persze ezt módosították, így 2013. június 21-től már csak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, külföldön tartózkodó választópolgárok kerülhettek fel a névjegyzékre.
Érthetetlen a különbségtétel
A kérdés csupán annyi, mitől racionális az, hogy egy alapvető állampolgári jog lakóhelytől függően különböző mértékű nehézségek leküzdésével gyakorolható, és miért pont azokkal kell kiszúrni, akik adminisztratív értelemben (állandó lakcím) szorosabb a kötődésük Magyarországhoz?
Az pedig, hogy a rendelkezés nem hozza kedvezőbb helyzetbe a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezőket, teljesen ellentétes a Ab korábbi döntéseiben kifejtettekkel. Egy korábbi döntésben ugyanis még arról volt szó, hogy az állam jogosan korlátozhatta a külföldön élő állampolgárok szavazatának befolyását, majd egy másikban pedig lehetővé teszik a postai szavazás lehetőségét, mint eljárási előnyt (!) a külföldön lakó állampolgároknak, ami az országban állandó lakóhellyel rendelkezők számára egyébként, akárhogy is nézzük, hátrány.
