Megszavazta a parlament a szülőtartásról szóló törvénykönyv módosítást. Ezentúl az intézmények is perelhetik a gyermeket, ha az nem fedezi az eltartás plusz költségeit. Ez az ügy viszont sokkal nehezebben megválaszolható kérdéseket is felvet a jövőre nézve.
Amíg ma a 65 éven felüliek teljes népességen belüli aránya 18 százalék, addig ez az arány 2060-ra 33 százalékra emelkedhet, miközben az aktív korúak aránya 68 százalékról 54 százalékra eshet vissza. Az unós átlaghoz képest 30 százalékkal kapnak több pénzt a nyugdíjasok a fizetések arányában, viszont a keresetek Magyarországon jóval alacsonyabbak.
Tehát, e mögött a joginak tűnő vita mögött ott bujkál az, ami sokkal nagyobb baj: azok a hosszú távú társadalmi problémák, amelyeket ad hoc jogszabály módosítással nem lehet megoldani. Ismerjük ezeket az okokat: a lakosság elöregedése, a szolidaritás hiánya, a gyermekvállalási kedv csökkenése és a fiatalok kivándorlása.
Megszavazta a parlament a Polgári törvénykönyv módosítását a kötelező szülőtartásról. Ez a lépés újítás is, meg nem is, hiszen az Alaptörvény szövege régóta kitér erre a kérdéskörre, hogy „tartási kötelezettsége áll fenn elsősorban a szülőnek a gyermekével és a gyermeknek a szülőjével szemben. A nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni”.
Annyi változás történik: nem kell, hogy közvetlenül a szülő perelje a gyereket, maga az állami, az egyházi vagy akár a magánkézben lévő öregotthon is behajthatja a költségeket a gyermektől, vagy az unokától, ha a gyermek már nem él. Egyébként a statisztikák szerint a szülőtartási perek ritkák. Ennek fordítottja, amikor a gyermek pereli a szüleit, például a végrendelet miatt, sokkal gyakoribb.
Ennek ellenére a szülő eltartása komoly problémákat vethet fel. A fiatal rokon akár az állását is kénytelen lehet feladni, hogy otthon ápolja idős szüleit, ha nem tud megfelelő környezetet teremteni számukra vagy fizetni a tartást. Dr. Farkas András, a Nyugdíjguru alapítója, a 24.hu-nak elmondta, meglepőnek tartja a július elsejei módosítást. Szerinte egy százéves hallgatólagos megállapodást rúg fel, és visszahoz egy letűnt kort. Hiszen a társadalombiztosítás pont azért jött létre, hogy egyes családok vállát ne nyomja az idősek eltartásának terhe, hanem közös társadalmi kötelezettséggé váljon. Az aktív dolgozók ezért fizetik a járulékot, amit szétosztanak a nyugdíjasok között. Az új szabály harapófogóba kényszeríti a fiatal és középkorú nemzedéket.
Az aktívkorúak költségei egyre nagyobbak, gondoskodniuk kell gyermekeik megfelelő iskoláztatásáról, miközben tartalékolniuk kell saját nyugdíjukra is, és a jelenlegi nyugdíjak mellett még arra is, hogy idős szüleiknek a megszokott életszínvonalat biztosítsák. A rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár viszont egyre csak nő.
Tehát, e mögött a joginak tűnő vita mögött ott bujkál az, ami sokkal nagyobb baj. Azok a hosszú távú társadalmi problémák, amelyeket ad hoc jogszabály-módosítással nem lehet megoldani. Ismerjük ezeket az okokat: a lakosság elöregedése, a szolidaritás hiánya, a gyermekvállalási kedv csökkenése és a fiatalok kivándorlása.
Elöregedőben
Az alacsony születésszám és a várható élettartam kitolódása nagy bajokat jelez a jövőre nézve, ahogy az az MNB 2015. decemberi Növekedési jelentéséből kiderül. A folyamatok következtében a KSH számításai szerint, amíg ma a 65 éven felüliek teljes népességen belüli aránya 18 százalék, addig ez az arány 2060-ra 33 százalékra emelkedhet, miközben az aktív korúak aránya 68 százalékról 54 százalékra eshet vissza.
A születésszám mértékét az ún. termékenységi rátával lehet meghatározni, amely az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekkorú népesség számát jelöli. Ez az ezredforduló óta 1,23 és 1,35 között mozog nálunk, ami európai összevetésben is alacsony. Ugyan kimutatható némi javulás az utóbbi években, viszont a reprodukcióhoz szükséges 2,1-től még mindig nagyon távol van.
Ebből értelemszerűen következik, hogy az eltartási terhek nőnek majd az aktívkorúak között. A KSH számításai szerint az időskori függőségi ráta, amely a 65 év felettiek 15-64 évesekhez viszonyított számaránya, a 2015-ös évi 26 százalékról 61 százalékra emelkedhet 2060-ra.
Hibás döntések
A kormány döntéseitől független tényezőket természetesen nem lehet hibának felróni. Mindenképpen felróható viszont a nyugdíjvagyon eltüntetése. Nem tudjuk pontosan mennyivel vinne közelebb minket a megoldáshoz, ha ez a pénz még meglenne, de a helyzet feltételezhetően jobb lenne.
Ismeretes, hogy 2011-ben a kormány amellett kampányolt, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok, térjenek át az állami rendszerbe, ha biztonságban akarják tudni a jövőre tett megtakarításaikat. Sokan elbizonytalanodtak és átléptek. Ennek következményeként az állami alapba május végén 2945,3 milliárd forintot toltak be a magánkasszák a visszalépett pénztártagok után.
A pénz egy részét ugyan reálhozam és tagdíj-kiegészítés címén vissza kellett fizetni a tagoknak, ez körülbelül 233,2 milliárd forintot tett ki. A maradék viszont különböző jogcímeken kivándorolt az alapból, legnagyobb része az államadósság csökkentésére ment el.
Azért néhány magánnyugdíj pénztár fennmaradt, és azok a befizetett összegek után mostanra szép reálhozamot produkáltak. Aki manyup-tag maradt, a számítások szerint ma milliós nagyságrendű összeget vehetne fel. 2011-ben az állami rendszerbe vándoroltak mindössze átlagosan 75-80 ezer forintot kaptak vissza az államtól megtakarításaikért.
Persze nem biztos, hogy a magánnyugdíjpénztárban maradók hozzájutnak a teljes összeghez. Bár a reálhozam és a tagdíjbefizetés biztosan felvehető, a hozam többi részéhez csak a nyugdíjazás után juthatnak hozzá, akkor is járulék formájában, de ezt a szolgáltatást a megmaradt magánkasszák nem nyújtják, ráadásul kérdéses, hogy az intézmények az egyre nehezebb körülmények között egyáltalán fenn tudnak-e maradni az illető nyugdíjazásáig.
Kevés a pénz
Az uniós átlaghoz képest 20, az OECD-nél pedig 30 százalékkal magasabbak a nyugdíjak Magyarországon. Az első hallásra jól hangzó tények viszont azonnal árnyaltabb képet kapnak, ha hozzátesszük, hogy a fizetések arányában.
A magyar nyugdíjrendszer ugyanis túl sokat fizet ki a fizetésekhez képest. Ezt a helyettesítési rátával lehet mérni, amely megmutatja, hogy az utolsó fizetésükhöz képest átlagosan mekkora nyugdíjat kapnak az emberek. Magyarországon ez az érték 89,6 százalék, példaként az EU országaiban átlagosan a férfiaknál 70,9 a nőknél pedig 70,7. Természetesen kérdéses, hogy a magyar arány meddig fenntartható, viszont a Bankmonitor szerint az elkövetkező években közelíteni fogunk az uniós átlaghoz. Ez pedig a nyugdíjak 20 százalékos visszaesését vonhatja maga után.
Tehát arról van szó, hogy a magyar nyugdíjasok a borzalmasan alacsony bérek nagy százalékát kapják meg, viszont ezek a bérek továbbra is alig növekednek, így várható, hogy romlik a nyugdíjasok helyzete.
Nem csoda hát, hogy a kormány próbálja a lehető legtöbb eszközzel fenntartani a nyugdíjrendszert, és ide tudható be a kötelező szülőtartás is, viszont látva a milliárdos, értelmetlenebbnél értelmetlenebb költéseket, nem csoda, hogy a Ptk. új törvénye borzolja a kedélyeket.
