Nem túl meglepő módon a parlament újraválasztotta Áder Jánost köztársasági elnöknek. A baloldali rivális, Majtényi László sem gondolta valójában, hogy lenne bármi esélye a győzelemre, mint elmondta, akkor maga az ellenzék sem tudott volna megegyezni a jelölt személyéről. Áder úriember módjára megköszönte Majtényinak, hogy vállalta a megmérettetést. Ezért a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” is hálás lehet: az egész jelölési folyamat így sokkal demokratikusabbnak számított, hiszen nem csak egyetlen jelölt indult az államfői székért.
Kérdés, hogy a régi-új köztársasági elnök mennyire lesz képes arra, hogy ő legyen a fékek és ellensúlyok rendszerének legfőbb védelmezője. Áder eddigi évei sajnos azt mutatják, hogy személyében inkább látszat az alkotmányosság őrének szerepe, még annak ellenére is, hogy voltak esetek, amikor valóban szembement a Fidesszel.
Áder káder
Áder, ha magát az elődjéhez, Schmitt Pálhoz hasonlítja (aki szám szerint nulla, azaz 0 törvényt küldött vissza a parlamentnek vagy az Alkotmánybíróságnak normakontrollra), talán úgy érezheti, hogy újabb 5 évre képes lesz arra, hogy ö legyen a fékek és egyensúlyok rendszerének a legfőbb őre. Ezt a képet azonban árnyalja, hogy az előző 5 évben legtöbbször a politikai vétó jogával élt, amely valójában leginkább arra jó, hogy késleltesse egy törvény hatályba lépését, hiszen miután a parlament „megfontolta” a köztársasági elnök aggályait, a legtöbb esetben valamilyen tessék-lássék módosítással újra elfogadja azt, és már hatályba is léphet.
Ezzel szemben erősebb az alkotmányossági vétó, amely az Alkotmánybíróság elé utalja a törvényt, és itt megvitatják, hogy annak tartalma nem áll-e ellentétes viszonyban az Alaptörvénnyel. Ha így van, egyszerűen megsemmisítik azt. Áder János eddig mindössze háromszor élt ezzel a lehetőséggel, pedig többször is lett volna rá alkalma. Jöjjön most egy lista eddigi ténykedéseiről.
A menekültválság kapcsán is megfogalmazott a kormányétól eltérő véleményt, és Orbánékkal szemben európai megoldást sürgetett, ugyanakkor elutasította a kvótarendszert. Aggályai ellenére a határzárról szóló törvénytervezet azonban úgy ment át rajta, mint kés a vajon, nem élt a politikai vétó lehetőségével.
Paks II. esetében szintén elmaradt még a politikai vétó is, pedig ahogy korábban mi is írtuk, vannak alkotmányos aggályok a törvénnyel kapcsolatban. Érvelése ennyiben merült ki: „Egy atomerőmű nem biciklitároló, ezért terrorizmussal fenyegetett világunkban nemcsak indokolt, hanem egyenesen szükséges egy atomerőmű építésével és működésével kapcsolatos adatok védelme, titkosítása”. A törvényt elfogadták, a szerződéseket pedig harminc évre titkosították.
Aláírta az Alkotmány negyedik módosítását is, pedig az megsemmisítette a család fogalmát, lehetővé tette a hajléktalanok szankcionálását, és korlátozta a választásokat megelőző közvélemény-kutatások végzésének és publikálásának lehetőségét.
Különösen pikáns eset volt, amikor az államfő annak ellenére, hogy a környezetvédelem harcosának nevezte magát, aláírta a napelemek környezetvédelmi adóval való terhelését. Később azzal próbálta tisztázni magát, hogy a salátatörvényben ez a tétel elkerülte a figyelmét, ám alapvetően rossz döntésnek tartja a napelem megadóztatását.
Hiába fogalmazta meg a bírói kar alkotmányossági aggályait a kényszernyugdíjazással kapcsolatban, aláírta a törvényt, és még az Ab határozatát sem várta meg. Kár, ugyanis az Alkotmánybíróság később elkaszálta a törvényt, és kötelezte őt, hogy a korábbi szolgálati helyükre ismét kinevezze a pert nyert bírákat.
Bár elviekben a köztársasági elnök őrködik a demokratikus rend felett, amikor a „norvégos” civilszervezetek levélben fordultak hozzá segítségért, Áder csupán egy semmitmondó válaszlevelet küldött nekik. Azóta kiderült, hogy az Ökotárs elleni hatalmi erődemonstráció jogellenes volt.
Nem káder
Ugyanakkor volt pár eset, amikor valóban szembe ment a Fidesz akaratával. A választási eljárási törvényt, amely kötelezően előírta a szavazni szándékozók előzetes regisztrációját az Ab-hoz küldte az elnök, és az ott meg is bukott.
A földtörvény módosítását, amely a nemzeti parkokat érintette volna, eljárásjogi alapon kritizálta az államfő. Mint elmondta, szerinte a földtörvényt kétharmados többséggel lehetett volna módosítani, a parlamentben azonban feles többséggel szavaztak, így a törvény érvénytelen, valamint az a természetvédelem már elért szintjét is sértheti. Később az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvényt.
A legutóbbi ilyen eset a Magyar Nemzeti Bankról, valamint a postai szolgáltatásokról szóló törvények módosítását érintette. Az államfő szerint az MNB-törvény módosításai nem voltak összhangban a közpénzekkel való gazdálkodást és a közérdekű információkat érintő alkotmányos rendelkezésekkel, a változtatás visszamenőleges hatálya pedig sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét. Ennek ellenére az Ab kimondta, hogy a módosítás nem alaptörvény-ellenes. Ezért tényleg nem hibáztathatjuk.
Határesetek
Az előbb felsorolt eseteken kívül viszont voltak olyanok is, ahol nem lehet ennyire egyszerűen eldönteni, mennyire „káder Áder”.
Bár az Információszabadságról szóló törvény módosítását Áder visszaküldte megfontolásra a parlamentnek, ebben az esetben is „csupán” formai okokra hivatkozott. Pedig a közérdekű adatigénylést megnehezítő törvény komoly tartalmi aggályokat is felvetett. A törvényt a parlament újra elfogadta, Áder pedig aláírta.
A lex-Margitsziget esetében is hasztalan volt a vétó, ugyanis az országgyűlés szinte változtatás nélkül fogadta el. Ennek értelmében a Fővárosi Önkormányzat lett a meghatározott feladat és hatáskörökben eljárni jogosult hatóság, és a helyi önkormányzati feladatokat szintén a főváros vette át.
Áder indoklásában azt írta, egy nemzetközi egyezmény értelmében ki kellene kérni a XIII. kerület lakosait is a változtatásról. Mivel ilyen „véleménykérés” nem történt, nem igazán értjük, hogy miért nyilatkozta azt az államfő, hogy „elhárult az az akadály, amely miatt korábban visszaküldte azt a Háznak”.
Azóta élt még párszor a politikai vétó lehetőségével: a NOK-törvény, az Erzsébet-tér államosítása vagy a szélerőművek telepítésének szigorítása esetében, ám ezekből mind látszott, hogy a politikai vétó inkább halottnak a csók, mintsem az államfő törvények fölötti őrködésének megnyilvánulása.
