Bizonyosan a netadó-elleni demonstráció óta a legnagyobb kormányellenes tüntetésnek lehettünk szemtanúi tegnap. A szervezők szerint 80 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren a Lex CEU elleni tiltakozásképpen. Az elmúlt napokban több neves külföldi tudós, köztük több Nobel-díjas, illetve a magyar felsőoktatási intézmények színe-java állt ki a most ellehetetlenítésre ítélt neves intézmény mellett. Vajon mindannyian Soros György fizetési listáján szerepelnek és külföldi ügynökök lennének, mint ahogy a kormánypropaganda harsogja?
Március 28-án jelent meg az a Balog Zoltán által beadott törvényjavaslat, amely gyakorlatilag lehetetlenné tenné a CEU számára, hogy eddigi formájában tovább működjön Magyarországon. Hogy az ellehetetlenítés a törvényjavaslat alapján hogyan fog végbemenni, arról részletesen többen is írtak már. A lényeg, hogy a kormány szigorítani akarja azokat a szabályokat, amelyek alapján külföldi egyetemek Magyarországon működhetnek. Amelyik intézmény nem lesz képes teljesíteni a törvényjavaslatban leírtakat, nem kap működési engedélyt, és 2018 szeptemberétől már nem indíthat képzést.
A Lex CEU elfogadása idején a kormánypárt a különböző tiltakozó akciókra, petíciókra, illetve minden egyéb más reakcióra, jöjjön akár belföldről vagy külföldről, csak annyit tudott reagálni, hogy akik most az ellenvéleményüknek adtak hangot, azok valójában csak félre vannak vezetve, nem olvasták el a törvényt, vagy esetleg csak simán Soros ügynökei. A Fidesz a tegnapi tüntetés megkezdése után a csodafegyverét is bevetette Németh Szilárd személyében:
A Fidesz alelnöke az MTI-nek adott telefoninterjút, és arról beszélt, hogy a tegnapi tüntetést a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek „gründolták”, azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott „ügynökszervezetek” átláthatóságáról szóló törvényt. Németh szerint a Soros György által aktívan támogatott szervezetek mintegy két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék; nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak.
Németh úgy fogalmazott: minden magyar embernek tudnia kell, „kicsodák Soros György emberei” és milyen pénzek, milyen érdekek állnak a külföldről támogatott szervezetek mögött. Ezért nyújtotta be a Fidesz-frakció az említett törvényjavaslatot – közölte. (Ugyanitt megjegyeznénk, hogyha a Szilárdot ennyire érdekli kik a „külföldi ügynökök”, akkor ugyanígy igazán érdekelhetné akár az ügynökakták sorsa, azaz miért tisztázatlan még máig is a rendszerváltás előtti magyar állambiztonsági múlt.)
Bizonyosan a netadó elleni demonstráció óta a legnagyobb kormányellenes tüntetésnek lehettünk tegnap a szemtanúi. A szervezők szerint 80 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren a Lex CEU elleni tüntetésen. A „Tények” azonban teljesen mást látott:
Nézzük csak meg közelebbről kicsodák „Soros ügynökei”, akik szolidaritást vállaltak a CEU-val: a magyar felsőoktatási intézmények színe-java. Mindenekelőtt a Magyar Rektori Konferencia fejezte ki nemtetszését a kormány lépése iránt, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is hasonlóképpen nyilatkozott.
A HÖOK közleményében méltatlannak nevezte, hogy az érintett felsőoktatási szereplők bevonása nélkül készült ez a felsőoktatás számára kiemelt jelentőségű előterjesztés, és politikai dimenzióba került egy fontos szakmai kérdés, illetve megerősítették azt is, hogy a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésének szabályozása nem vezethet magas színvonalú képzési és kutatási tevékenységet folytató intézmények bezárásához. A rektorokkal egybehangzóan támogatják, hogy a Közép-európai Egyetem továbbra is Magyarországon működjön. „A kialakult helyzetre tekintettel kérjük a nézetkülönbségek tárgyalásos úton történő rendezését a hallgatói önkormányzat bevonásával, úgy, hogy a hallgatói érdekek mindenkor szem előtt legyenek” – olvasható a közleményükben.
Ehhez hasonló kiáltványok, illetve petíciók születtek az ELTE-n, a Károlin, illetve a legnagyobb vidéki egyetemeken, Pécstől Debrecenig. Már több mint 50 ezer online petíció született, illetve több mint ezer tudós, köztük számos Nobel-díjas is már jelezte ellenvetéseit a Lex CEU miatt.
Ha csak a sima nyilatkozatok, kiáltványok és online petíciók nem lennének elegek, több külföldi nagyvárosban is megmozdultak a CEU-ért, New Yorktól egészen Prágáig. Berlinben vasárnap délután 2-re hirdették meg Gendarmenmarkthoz, a Schiller-szobor mellé egy EU-párti demonstrációt, amelyben kiálltak a CEU mellett is.
Forrás: IstandwithCEU Twitter
Most Áder Jánoson a sor
A Magyar Nemzet forrásai szerint az elmúlt napokban az államfő több találkozót és megbeszélést is tartott a CEU-üggyel kapcsolatban. A lap szerint a köztársasági elnök jogi szakértői nem találtak fogást a törvényen, így Áder János alá fogja írni a jogszabályt, de a lehető legkésőbbi időpontban (azaz várhatóan a mai nap folyamán). Korábban már több köztiszteletben álló tudós, művész, oktató is arra kérte Áder Jánost, hogy ne írja alá a Lex CEU-t.
Bárhogy is dönt Áder, szerdán újabb tüntetés várható: a tegnapi nap folyamán ugyanis a tüntetők bejelentették, hogy holnap után fél 6-kor a civil szervezetek mellett tüntetünk a Hősök terén, ugyanis a kormány nemcsak a CEU-val kíván leszámolni, hanem a civil szervezetek életét is megkívánnák nehezíteni.