Az Indexen kiszivárgott dokumentumok alapján 2018-ban hiába lesz 4 százalék feletti gazdasági növekedés és keletkezik 1100 milliárd forinttal több adóbevétel, mint 2017-ben, a magyar államnak mégis össze kell húznia a nadrágszíjat, különben nem fog teljesülni a vállalt 1,8 százalékos hiánycél. Ez azzal magyarázható, hogy kormány bizonyos bevételi forrásokkal kapcsolatban túl optimistán számolt, és egyre több kormányzati intézmény fogalmaz meg még több pénzre igényt.
Nem sokkal a dokumentum bemutatása után az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kategorikusan cáfolta, hogy kiigazításokra lenne szükség 2018-ban, arra azonban már nem adtak választ, hogy miben is tévedne a sajtó. Nem sokkal ezután pedig egy táblázatot is közölt a sajtó, amelyben 250 milliárd forint többlethiánnyal számolnak 2017-hez képest. Ha lesz is megszorítás jövőre, arról biztosan majd a 2018-as választást követően döntenek, előtte inkább osztogatásra kell felkészülni.
A kiszivárgott anyag
Az Index.hu mutatta be azt a titkos NGM-es dokumentumot, amelyben azzal számolnak, hogy 2018-ban kiigazításokra lesz szükség annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés a kormány tervei szerint 4,3 százalék lesz, és a jobb gazdasági teljesítmény miatt 1109 milliárd forinttal több adóbevétele keletkezik az államnak. Az NGM jelenleg 3 százalékos hiánnyal számol, azonban az Európai Bizottságnak beadott konvergencia programban 1,8 százalékos hiányra tettünk vállalást. Ha tartani akarjuk a konvergencia programban rögzített hiánycélt, akkor 2018-ban közel 500 milliárd forintot kell valahonnan összespórolnia a kormánynak.
Egy táblázat alapján azt is tudni lehet, hogy honnan jön össze a 3 százalékos hiány:
– Bár a nagyobb gazdasági növekedés, a több beruházás és a fogyasztási kiadás miatt 1109 milliárd forinttal több adóbevétel fog keletkezni, 2018-ban több egyszeri adóbevételtől is elesik majd az állam. A földárverések lezárultával kiesik egy nagyobb adóbevételi forrás, és a növekedési adóhitel miatt is 270 milliárd forint fog hiányozni a büdzséből.
– A szociális hozzájárulási adó jövőre 2 százalékkal fog csökkenni, emiatt 170 milliárd forinttal kevesebb fog a büdzsébe érkezni.
– A kisebb áfacsökkentések miatt tízmilliárdokkal kevesebb pénz fog bejönni.
– Az uniós források lehívásának felgyorsulásával több önrészre lesz szükség 2017-hez képest. Emiatt a kiadások 207 milliárd forinttal fognak emelkedni.
– Egyre több állami intézmény formál egyre több pénzre igényt, így a kiadások további százmilliárdokkal fognak emelkedni.
kép forrása: index.hu
Növeli a kockázatokat, hogy az NGM nem számolt minden többletkiadással. A minisztérium például a következő években egészen elképesztő összeggel, 2064,9 milliárd forinttal szeretnének több pénzt kapni, mint amennyit szánnak nekik. De a minisztérium még olyan programokkal sem számolt, amelyekről egyelőre még tárgyal a kormány: például a fiataloknak nyújtandó újabb gyermekvállalási kedvezmények, a kormánytisztviselők életpályamodellje, egyes áruk áfájának csökkentése, az állami intézmények által kilobbizott további pénzek. Ezek egyelőre lehetséges költségként vannak feltüntetve, kérdés, hogy a kormány az országgyűlési választás előtt mennyire lesz bőkezű.
A nyugdíjasok nagyobb optimizmussal várhatják a 2018-as évet, mivel a nagyobb gazdasági növekedés, a növekvő infláció és magasabb bérek miatt várhatóan az elmúlt 5 év legnagyobb nyugdíjemelése lesz nominális értéken számolva. A kiszivárgott prognózis alapján 2018-ban 2,9 százalékos nyugdíjemelés valósulhat meg, ami kiváló fegyvertény a választás előtt.
Túl optimista pálya?
A Nemzetgazdasági Minisztérium előrejelzésével kapcsolatban arról sem szabad megfeledkezni, hogy meglehetősen optimista pályával számolnak a növekedéssel kapcsolatban. Az idei évre tervezett 4,1 százalékos és 2018-ra tervezett 4,3 százalékos növekedés meghaladja a többi intézmény prognózisát, és még akkor is optimistának tűnhet, ha a brüsszeli pénzeket sikerül a tervezett ütemben felhasználni. Az idei növekedést például segítheti az erősebb bázishatás (2016-ban gyengébb volt a gazdasági teljesítmény), 2018-ban azonban a bázishatás elenyésző lesz. A 4,3 százalékos gazdasági növekedés csak és kizárólag akkor jöhet össze, ha a kormány által megálmodott fogyasztásösztönzés sikerrel zárul.
Miközben mindenkit a 2018-as költségvetés érdekel, kiszivárgott egy tervezett arról is, hogy a nem rég felállított Nemzeti Versenyképességi Tanács hol szeretné eredményeket elérni a versenyképesség javításában.
Varga Mihály eddigi kommunikációja alapján már kiderült, hogy a kormány az üzleti adminisztrációs terhek csökkentésével akarja javítani az ország versenyképességét, a fő területek pedig az alábbiak lennének:
- a cégalapítás,
- az építési engedélyek felülvizsgálata,
- az energiaellátás biztosításának a kérdése,
- az adóadminisztráció,
- a kis tulajdonosok védelme és
- a fizetésképtelenség kérdése.
Osztogatás majd megszorítás?
Kiszámíthatatlan év lehet 2018, mivel az országgyűlési választás előtt a kormány biztosan nem húzhatja össze a nadrágszíjat. A 2017-es költségvetéssel egyértelműen a választásokra készültek fel, a bevételek csökkenése és a kiadások emelkedése miatt azonban 2018-ban egy 500 milliárdos tátonghat majd a büdzsében. A Nemzetgazdasági Minisztérium reagált az Index cikkére, szerintük semmilyen kiigazításra nem lesz szükség, mert a növekvő bevételek fedezik majd a többletkiadásokat, arra azonban nem adtak választ, hogy ezt miből is sikerült levezetniük. A minisztériumok egyre több pénzt szeretnének kilobbizni maguknak, láthatóan azért, mert egyre több szektorban van feszültség. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma például 920 milliárd forinttal szeretne több pénzt a következő években, ami az egészségügy és az oktatás katasztrofális helyzetére vezethető vissza.
Az elmúlt hetek tüntetési hullámaiból is látható, hogy a nagy ellátórendszerek minőségének javítására szükség lenne. Az eddigi osztogatási tervek alapján azonban úgy látszik, hogy a kormány nem ezeket jelölte meg kritikus területnek. Ami már látható, hogy spórolást elsősorban a tartalékok és beruházások csökkentésével próbálja meg összehozni a kormány, de nagyobb év eleji kiengedéssel akár még egy nagyobb megszorító csomag is összejöhet 2018 második felében, ha minden úgy alakul, ahogyan az a kiszivárgott dokumentumban szerepel.