Az Európai Unió Trumppal és a Brexittel egy teljesen új helyzetben találja most magát. Ha az egyedül maradt Brüsszel továbbra is világpolitikai tényező akar maradni, akkor kénytelen lesz szorosabb együttműködést szorgalmazni az Unió tagállamai között.
Kérdés, hogy Magyarország mit fog választani: a francia-német tengely által szorgalmazott erősebb és egységesebb Európai Uniót, vagy azt, amit Orbán szorgalmaz, hogy az EU válságát a közös intézmények gyengítésével kell megoldani, és a tagállamok kormányaira minél több ügyet kell bízni.
Az Egyesült Államok Elnöke a NATO tagjai előtt azt hajtogatta, hogy Európa rengeteg pénzzel tartozik Amerikának, zárt ajtók mögött pedig azt magyarázta, hogy meg fogják állítani a német autók dömpingjét az USA-ban. Egyértelmű, hogy Trump hatalomra kerülésével (és a Brexittel) valami elkezdődött, az EU egy teljesen új helyzetben találja most magát. Ha az egyedül maradt Brüsszel továbbra is világpolitikai tényező akar maradni, akkor kénytelen lesz szorosabb együttműködést szorgalmaznia az Unió tagállamai között.
Azt már régen lehet tudni Emmanuel Macronról, hogy az Európai Egyesült Államok tervének elkötelezett híve, az elmúlt hetek eseményei azonban a németeket is arra a belátásra késztethették, hogy az új francia elnöknek igaza van az EU jövőjét illetően. Angela Merkel német kancellár szavaiból is valami ilyesmi olvasható ki: „Részben vége van azoknak az időknek, amikor teljesen meg tudtunk bízni másokban. Ezt éltem meg az utóbbi napokban. Ezért azt kell mondanom, hogy nekünk, európaiaknak a saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat.”
Az EU két legerősebb államának a még szorosabb összefogása igencsak működőképes formációt jelenete: az egyik oldalon a világ egyik legversenyképesebb gazdasága áll, a másik oldalon pedig az egyik legerősebb hadsereggel rendelkező ország, ám ami a legfontosabb, hogy atomfegyverekkel is ellátva. A legnagyobb kérdés az lehet a jövőben, hogy ki akar majd úgymond hozzájuk, a „magországokhoz” tartózni, (a Benelux-államok egyértelműen, illetve esetleg még Svédország, Spanyolország és Olaszország), illetve, kik azok, akik kimaradnának a szorosabb integrációból. Kevesebb, vagy több EU? Szorosabb, vagy csak lazább együttműködés? Egy, vagy többsebességes Európa? Minden bizonnyal ezek lesznek a jövő legnagyobb kérdései – még nálunk is.
Kétsebességes EU?
Valamilyen mértékben már most is létezik a többsebességes Európa, hiszen bizonyos dolgokban a tagállamoknak csak az egyik fele vesz részt (eurózóna, Schengen, stb.) A gyorsabb sebességi fokozatra kapcsolni vágyóknak (azaz, akik a magállamokkal tartanának) egy sor szabályt be kéne tartatniuk, illetve le kéne mondaniuk a szuverenitásuk egy részéről. Közös költségvetés, közös adók, közös, valódi hatalommal rendelkező Parlament és elnök – ezek valószínűleg mind az alapját képeznék a magasabb fokozatra kapcsolni kívánó tagállamoknak.
Angela Merkel nemrégiben az egyik fontos, fejlesztendő területként jelölte meg a gazdasági és monetáris uniót (az eurózónát), amely lépéssorozatnak egyik központi eleme lenne az euróövezeti költségvetés és a közös pénzügyminiszteri intézmény megteremtése. Itt elég erősen megjelenne az elképzelések szerint az, hogy a közös forrásokból azok kapnának pénzt, akik a meghatározott szerkezeti reformokat végrehajtják.
Hogy állunk mi az EU-val?
Bár arról sajnos nincs felmérés, hogy egy kétsebességes EU esetén mi melyik fokozatot választanánk, de az bizonyos, hogy állampolgáraink többsége még mindig Brüsszelben bízik leginkább. A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, november 11. és 15. között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta egyes külföldi politikusokkal és intézményekkel kapcsolatos attitűdöket.
A válaszadók több mint fele (53 százalék) az EU-t tekinti hazánk természetes szövetségesének, ám minden hetedik válaszadó (14 százalék) szerint a „saját utunkat” kellene járnunk. Minden tizedik megkérdezett (11 százalék) úgy gondolja, hogy az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz kellene elsősorban közelednünk.
Egyes társadalmi csoportok ebben a kérdésben is eltérően gondolkodnak. Ez EU-t leginkább az MSZP-szavazók, a diplomások és a Budapestiek választanák szövetségesnek (66, 64 és 65 százalék), és a Jobbik-szavazók, valamint a szakmunkás végzettséggel rendelkezők legkevésbé (41 és 46 százalék). Oroszországhoz leginkább a Jobbik-szavazók és a középkorúak közelednének (18 és 18 százalék), míg a 60 felettiek legkevésbé, csupán 3 százaléknyian.
Orbán nem híve ennek?
Orbán Viktor amellett, hogy arról beszélt a Parlamentben, hogy Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll, szerencsére sikerült pár építőjellegű megnyilatkozást is tennie az Európai Unió jövőjét illetően. A miniszterelnök véleménye szerint szerint fel kell készülni azokra az őszi vitákra, amelyek Európa jövőjéről szólnak majd. Orbán kijelentette: mivel Magyarország az Európai Unió tagja és az is marad, ezért ezek a viták Magyarország jövőjéről is szólnak.
A hétvégi franciaországi választásokra és a szeptemberi német választásokra utalva hozzátette: „számíthatunk arra, hogy a két kontinentális nagyhatalom kísérletet tesz majd Európa átalakítására, de az még nem látható, hogy ez segíti vagy nehezíti majd a magyar nemzeti érdekek brüsszeli érvényesítését”. Ugyanakkor jelezte , „Brüsszel már kiadott egy dokumentumot Európa lehetséges jövőbeni fejlődési irányairól, majd reformjavaslatokat tett közzé a szociális ügyekről, a gazdasági és monetáris unió mélyítéséről, az európai védelempolitikáról, a globalizációról és az európai költségvetés jövőjéről. Olyan viták előtt állunk, amelyek témái súlyosak, következményei pedig hosszú távúak lesznek” – fogalmazott Orbán Viktor.
Súlyos viták biztosan lesznek, hiszen a magyar kormány mindig azt szorgalmazza, hogy az EU válságát a közös intézmények gyengítésével kell megoldani, és a tagállamok kormányaira kell bízni minél több ügyet. (érdekesség: kivéve a közös EU-s hadsereg ügyét – ezt még mintha a Fidesz is pártolná.)
