Az Alkotmánybíróságnak a közszolgák indokolás nélküli felmentését megszüntető döntéseit követően a kormányzat korábbi álláspontjának felülvizsgálatára kényszerült. Az AB által megadott határidőig elkészített törvényjavaslat célja a taláros testület döntésének formális végrehajtása, anélkül, hogy a politikai lojalitást központi értéknek tekintő új közszolgálati rendszeren változtatni kellene.
Az AB előbb az államigazgatási szerveknél dolgozó kormánytisztviselők tekintetében, majd az önkormányzati igazgatásban és az egyéb államhatalmi ágak igazgatásában dolgozó köztisztviselők vonatkozásában állapította meg, hogy indokolás nélküli felmentésük alkotmányellenes. Egyúttal a rendelkezéseket május 31-ei határidővel megsemmisítette.












.jpg)
