Bár továbbra sem tartjuk magunkat temetkezési vállalkozónak, de "RIP" sorozatunk egy újabb darabjához érkeztünk el. Az új Alaptörvény ugyanis 2012. január 1-jétől az önkormányzatok tulajdonát az egységes nemzeti vagyon részeként definiálja.
Ez a módosítás nem tűnik jelentősnek, azonban - miként már jeleztük - ez lehetővé teszi, hogy az államigazgatás szabadon, mindenféle kártalanítás nélkül elvonhassa a helyi közösségek vagyonát, ha a közfeladat ellátását nem az önkormányzatokra bízza a jogalkotó. Ez a szabályozás teljes ellentétben áll azzal az 1990 óta érvényesülő megközelítéssel, amely szerint "[a]z állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonjogát."
Fogalmazhatunk úgy is, hogy államosítás zajlik.
A kiindulópont: a létező szocializmus
A szocializmus időszakában a tanácsok - amelyek önkormányzati jellegét az 1971-es (reform)tanácstörvény már elismerte - nem rendelkeztek saját tulajdonnal, csupán a feladataik ellátásához szükséges állami vagyont kezelhették. Ezt a megközelítést a rendszerváltás időszakában élesen kritizálták azért, mert ez a szabályozás az önkormányzatiság egyik legalapvetőbb elemét, a saját tulajdonbhoz való jogot nem biztosította a helyi közösségeknek.
Rendszerváltás egyik vívmánya
Az 1989/90-es rendszerváltozás során a korábbi Alkotmány újraírásával a Magyar Köztársaság egy, a modern európai standardoknak megfelelő önkormányzati rendszert alakított ki. Ennek keretében az Alkotmány kimondta, hogy az "[a]z állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát", valamint hogy ezzel a tulajdonnal a képviselőtestület rendelkezik.
Az alkotmányos alapok mellett az önkormányzati törvény rendelkezett arról, hogy a korábban tanácsi vagyonkezelésben levő dolgokat főszabály szerint az önkormányzatok tulajdonába kell adni. Az átadás részletes szabályait külön törvény határozta meg.
Tulajdon joga
Az önkormányzati tulajdon fogalma azonban a fenti szabályok ellenére is több ponton kérdéses maradt. A viták középpontjában annak a kérdésköre állt, hogy mennyiben korlátozhatja az állam az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát. Magyarra lefordítva: az önkormányzatokra úgy kell-e tekinteni, mint egy állami szervre, vagy mint egy magánszemélyre.
Az 1990-es évek elejének privatizációs hullámában több lehetőség kínálkozott ennek a kérdésnek az eldöntésére: így a lakásvagyon magánosítása, valamint az egyházak kárpótlása. A fenti kérdésekkel foglalkozó törvények számos kötelezettséget írtak elő az önkormányzatoknak, amelyek alkotmányosságát többen kifogásolták. Ezzel az Alkotmánybíróságnak lehetősége nyílt arra, hogy iránymutató határozataiban eldöntse ezt a vitát.
Az AB döntései nyomán körvonalazódott a jelenleg még - legalábbis pár hétig - hatályos rendszer. Eszerint az önkormányzatok tulajdona alkotmányos védelemben részesül. A védelemre azért van szükség, hogy az önkormányzat maradéktalanul elláthassa az Alkotmányban és a törvényekben meghatározott közfeladatait, amelyek központi eleme a helyi közösség közügyeinek autonóm elintézése. Mindemellett az önkormányzat magánjogi személy is, amelynek tulajdonát az Alkotmány védi. Azonban az önkormányzat végső soron állami szerv, így a tulajdonának alkotmányos védelme nem olyan erős, mint a magántulajdoné.
Mindez azt jelentette, hogy az önkormányzatoknak az állami vagyontól viszonylagosan elkülönült, önálló tulajdonhoz való jogát elismerte az Alkotmánybíróság, azonban azt is rögzítette, hogy ez a jog szélesebb körben korlátozható alkotmányosan, mint a magánjogi személyek tulajdonhoz való joga. Így például az AB jogszerűnek tartotta a lakástörvény azon rendelkezését, amely az önkormányzati tulajdonban álló bérlakások tekintetében vételi jogot biztosított a bérlők számára.
Az új Alkotmány és ami utána következik
Ezt a rendszer alapjaiban írta át az Alaptörvény, amely szerint "[a] helyi önkormányzatok tulajdona köztulajdon, amely feladataik ellátását szolgálja". Az Alaptörvényben már szó sincs az önkormányzati tulajdon tiszteletben tartására: ahogyan már korábban jeleztük gyakorlatilag ezt az elkülönült tulajdont "államosította" az új alkotmány azzal, hogy ezt az egységes nemzeti vagyon keretébe illesztette.
2012-től az önkormányzatok vagyona célvagyon, amely csak és kizárólag a törvényben meghatározott önkormányzati feladatok teljesítését szolgálja. Így az Alaptörvény szerint ha a törvényhozás egy feladatot "elvesz" az önkormányzatoktól, akkor szabadon, kárpótlás és kártalanítás nélkül vonhatja el az ehhez kapcsolódó vagyont is.
Biztosra mennek
Ennek a rendszernek a működését már "élesben" szemlélhettük a megyei önkormányzatok feladatainak állami kézbe vétele és ezzel egyidejűleg a vagyonuk államosítása kapcsán, amikor a hatályos Alkotmány és az Alaptörvény eltérő szabályozási modellje egyértelművé vált. Mivel az átvételről szóló törvény már 2011-re nézve is határoz meg feladatokat, ezért ez a jogszabály nem állt volna összhangban a hatályos Alkotmánnyal.
A probléma megoldására az alkotmányozó többséggel rendelkező kormánypártok a régi bevált módszerhez folyamodtak: módosítják a már kevesebb, mint két hónapig hatályos Alkotmányt. Mindezzel megteremtve annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok tulajdonát már most is elvonhassák.
S hogy ez miért problematikus? Azért, mivel a jogtudományban régóta ismert közhely, hogy az önrendelkezéshez tulajdonra is szükség van. Az önkormányzatok autonómiája nem lehet teljes úgy, ha az állam bármikor, szabadon elvonhatja feladataikat és vagyonukat.
Szépen lassan visszatérünk a rendszerváltással megszüntetett tanácsrendszerhez.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
