Egy nappal a kormányszóvivő (és kettővel a Ténytár) után, Orbán Viktor is értékelte kormánya két éves teljesítményét. A miniszterelnöki interjú sok hasonlóságot mutat Giró-Szász Andráséval - ebben is számos csúsztatás és hazugság található.
Úgy tűnik, ha foglalkoztatásról, munkahelyteremtésről, vagy adófizetésről van szó, a miniszterelnök Winston Churchillt követi: „Csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam.”
Statisztika - taktika
„2012 márciusában 80 ezerrel dolgoznak többen, és 370 ezerrel kevesebben kapnak jövedelempótló támogatást, segélyt, mint két évvel ezelőtt, bár még mindig 220 ezren élnek ebből.”
A miniszterelnök állításával szemben, 2010-hez képest 72 ezerrel dolgoznak többen, 2011-hez képest pedig csupán 58 ezerrel.
A mondat második felének értelmezése kicsit bonyolultabb, mert nem tudni pontosan, hogy a kormányfő kiket és milyen alapon sorol be a jövedelempótló támogatásban részesülők közé. Amennyiben az ÁFSZ (Állami Foglalkoztatási Szolgálat) eredményeire tekintünk, akkor azt látjuk, hogy az ellátottak száma valóban csökkent közel százezerrel, de körülbelül ötvenezer ember el is tűnt a rendszerből. Ennek több oka is lehet. A legszerencsésebb helyzet természetesen, ha munkát kapott az illető. Emellett az is felmerülhet, hogy kiesett a támogatási rendszerből, esetleg más támogatást kap. Ad absurdum előfordulhat, hogy „feketén” keres.
Mi úgy látjuk, az, hogy 370 ezer ember eltűnt az ellátórendszerből, és csak 72 ezerrel dolgoznak többen - azaz 298 ezer emberről nem tudunk semmit -, nem igazán ad okot a büszkeségre. Lehetséges ugyan, hogy 298 ezer ember közmunkán van, de ennek a valószínűsége igen alacsony.
„Jó irányba haladunk a tíz év alatt egymillió munkahely célja felé"
Dicséretes a miniszterelnök optimizmusa, de az eddigi teljesítmény alapján, az egymillió munkahely ígérete óriási bukta lesz. A kormányzati ciklusból eltelt két év alatt mindössze 72 ezren tudtak elhelyezkedni. Ha marad ez a tendencia, akkor tíz év alatt 360 ezer új munkahely lesz. No persze okos lépés ilyen hosszú távú ígéreteket tenni: 10 év alatt sok minden változhat, ráadásul sokáig nem is számon kérhető.
„Az a mérvadó, hogy minél több ember dolgozzon és fizessen adót... Ma 3 millió 800 ezer adófizető van Magyarországon (2 millió 600 ezer volt 2010-ben).”
A miniszterelnök kijelentése részben igaz, mert valóban ennyi az adófizető ma hazánkban. Azt ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy ennek legfőbb oka nem a gazdasági aktivitás esztelen szárba szökkenése - ahogy Orbán azt sugallná. Hanem az, hogy az elődeivel ellentétben, az Orbán-kormány a minimálbért – és így a minimálbéreseket is – megadóztatta.
Önmagában tehát ez a növekedés még nem jelenti azt, hogy ennyivel több lenne a foglalkoztatott Magyarországon.
„Én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Magyarország olyan ország legyen, ahová vissza fognak jönni.”
Komoly feladatot vállalt ezzel Orbán Viktor. Az elmúlt két évben ugyanis jelentősen megnőtt a külföldön munkát vállalni szándékozók száma. Mára minden második fiatal (30 éve aluli) és a 31-40 éves korosztály harmada tervez hosszabb-rövidebb ideig vagy végleg munkát vállalni külföldön. Ennek az egyre növekvő tendenciának az okait nem csak abban kereshetjük, hogy a hagyományos célországok immáron teljes egészében megnyitották kapuikat a magyar munkavállalók előtt. Sokkal inkább a magas szinten lévő munkanélküliség, a gazdaság lefagyasztása, az egyre inkább perspektíva nélküli helyzet a ludas. A felsőoktatási helyek számának csökkentése és a hallgatói szerződés miatt, a most érettségiző diákok tovább növelhetik az idei statisztikai adatokat.
IMF és kohézió és magyar szabadságharc
„Nem az a kérdés, hogy Magyarország megáll-e a lábán, mert IMF-hitel nélkül is meg tudna állni, a tárgyalások azért fontosak, hogy kedvezőbb kamatokkal és olcsóbban tudjunk hiteleket felvenni a nemzetközi piacokról.(..) Az elmúlt nyolc év alatt felvett hitelek kamatai 500 milliárdba kerülnek évente, emiatt a 2013-as költségvetésnek 2,2 százalékos hiánya lesz, míg a hitelkamatok nélkül 1,8 százalékos többlettel zárnánk a költségvetés.”
Egy korábbi bejegyzésünkben már írtunk arról, hogy az államadósság elleni küzdelemben jelentős összegű kamatteher-növekedéssel számol a magyar kormányzat. Évi 122 milliárd forintba kerül nekünk, hogy „Magyarország megnyerte pénzügyi szabadságharcát”.
„Óriási siker, bár korábban méltánytalanul helyeztek Magyarországgal szemben kilátásba egy büntetést, fel se kellett volna kerülnünk a büntetési listára.”
A miniszterelnök a kohéziós pénzek zárolásának lehetséges felfüggesztését értékeli óriási sikerként. Azt ugyan nem értjük, hogy Orbán Viktor miért gondolja méltánytalannak az eljárást. Ő is tisztában van azzal, hogy hazánk csatlakozása óta képtelen kilábalni a deficitből. Ezen felül, a végleges döntés még nem született az ügyben. Bár az kétségtelenül reménykeltő, hogy a Bizottság elnöke olyan ajánlást tett a Tanácsnak, amely szerint nem kellene retorziót alkalmazni hazánkkal szemben. Ha ez meg is történik, nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy ettől még az eljárás nem fog megszűnni. Közel egy év kell ahhoz, hogy a kormány bizonyítani tudja: teljesítette a feltételeket.
Orbán Viktor tehát elégedett. Sikerekről beszél, miközben stagnál a foglalkoztatottság, csökkennek a reálbérek és recesszióban a magyar gazdaság. Gyakorlatilag nincs már olyan ember, aki ne érezné a saját bőrén a megszorításokat kiigazításokat. Hazugságok, csúsztatások, a statisztikai adatok meghamisítása átértelmezése helyett, érdemes lenne komolyan átgondolni a zsákutcába jutott gazdaságpolitikát.