Az alapvető jogok biztosa - ahogyan arról már beszámoltunk - áprilisban ismét bátor lépést tett, amikor az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseinek megtámadását követően a sokak által vitatott IV. Alaptörvény módosítást utalta az Alkotmánybíróság elé.
Míg az Alkotmánybíróság decemberben megsemmisítette az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseinek nem átmeneti szabályait, addig májusban - az immáron a kormánypártokhoz kötődő tagokkal - kibővített Alkotmánybíróság az alaptörvény-módosítás alkotmányos jellegére figyelemmel megállapította hatáskörének hiányát, azaz az indítványt nem vizsgálta érdemben.
A határozat indokolása, s különösen egyes alkotmánybírák párhuzamos indokolásai rögzítették, hogy az Alaptörvény - az ombudsman indítványában jelzett - ellentmondásai nem alapozzák meg annak közjogi érvénytelenségét. Sovány vigaszt jelent, hogy a határozat kitért arra, hogy az Alaptörvény alapján hozott, esetleges jogkorlátozó rendelkezések során az Alaptörvényt az Ab várhatóan a demokratikus normák és a nemzetközi standardok figyelembevételével fogja elbírálni.
A döntés azért is fontos, mert ismét nyilvánvalóvá vált az Alkotmánybíróság megosztottsága. A korábbi törésvonalak fennmaradtak, s az is látható, hogy az új bírák az etatista-paternalista vonalat erősítették. Az is egyértelmű, hogy Stumpf István pedig véglegesen kiírta magát a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.
Forrás: [o]rigo
Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül az alkotmányozó hatalmat
Amennyiben röviden ki akarjuk emelni az Alkotmánybíróság döntésének lényegét, akkor az abban foglalható össze, hogy az Ab-nak felülvizsgálati jogköre csak a törvényhozó hatalom által hozott döntések alkotmányosságára terjed ki, magát az Alaptörvényt nem vizsgálhatják.
Az Ab többségének értelmezése szerint az alkotmányozó hatalomnak kétféle megnyilvánulási formája van: egyrészt az is alkotmányozó hatalom, amikor új alkotmányt alkotnak, de az is ennek a hatalomnak a megnyilvánulása, amikor a meglévő alkotmányos szabályokat módosítják. Ez abban is tükröződik a többségi álláspont szerint, hogy az Alaptörvényt nem törvénnyel, hanem egy sajátos jogforrással, az Alaptörvény módosításával változtathatják meg.
Eszerint a megközelítés szerint mivel az Ab hatásköre csak a jogszabályok Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára terjed ki, ezért az Alaptörvényt és annak módosítását nem bírálhatják felül.
A párhuzamos indokolások e körben azt is kiemelték, hogy a szuverenitás miatt a nemzetközi és uniós kötelezettségekkel való ütközés sem írhatja felül ezt az alkotmányos hatalmat, hiszen azok elismerése is az Alaptörvényből fakad, csak kívánatosnak tartották, hogy az ilyen problémákat az Alaptörvény módosításának előterjesztői és a kormány jelezzék az alkotmányozó hatalomnak, azaz az országgyűlés alkotmányozói többségének (az összes képviselő kétharmada).
Nincs rés a pajzson
Bár az ombudsman kereste, de az Alkotmánybíróság többsége jelezte, hogy ennek a megközelítésnek a pajzsán nincs rés. Ugyanis az ombudsman megkísérelte "meghekkelni" a rendszert azzal, hogy arra hivatkozott, hogy a módosított Alaptörvénynek a - részben általunk is jelzett - önellentmondásai közjogi érvénytelenséget okoznak.
A többségi döntés - és a párhuzamos indokolások is - ezt elvetették, s kiemelték, hogy ez önmagában nem jelent közjogi érvénytelenséget, azt csak az Alaptörvényben meghatározott szűk esetekben lehet megállapítani.
A határozat ezzel kapcsolatban csak annyi engedményt tett, hogy ha az Alaptörvény nem ad egyéretelmű iránymutatást egy jogszabállyal kapcsolatban, akkor annak alkotmányosságát komplex vizsgálat alapján fogja elvégezni a taláros testület.
A különvélemények
A többségi döntéssel szemben elég sarkos különvélemények fogalmazódtak meg. Ezek közül látszólag a módosítással leginkább baráti, ám azzal ténylegesen ellenséges megközelítést Bragyova András véleménye jelentette. Bragyova szerint ugyanis az indítványt vissza kellett volna utasítani. Eddig látszólag baráti a módosítással. Ám ha az érvelésre tekintünk, akkor láthatjuk, hogy ez csak erős látszat. Ugyanis kiemeli, hogy az ombudsman a módosított szöveg alapján kérte a módosítás felülbírálatát. Márpedig ha a módosítást támadják, akkor annak elbírálása során arra nem kell támaszkodni. Azaz: az Alaptörvénybe iktatott korlátokat figyelmen kívül lehet hagyni.
Kiss László korábbi különvéleményei, s az alma materét is jelentő Pécsi Közjogi Műhely már publikált tudományos álláspontját megerősítve kiemelte, hogy az alkotmányozó és az alkotmánymódosító hatalom egymástól elkülöníthető, azok nem azonosak, így szerinte az alkotmánymódosítás alkotmányossága is felülvizsgálható. Kiss szerint ezzel a felfogással lehet elkerülni azt, hogy az alkotmány módosításával, legálisan számolják fel vagy korlátozzák a demokratikus és jogállami intézményeket.
Ami viszont különösen érdekes: Stumpf István - korábbi nyilatkozataival összhangban - "karcos" különvéleményt fogalmazott meg, amelyben jelezte, hogy igenis vannak tartalmi alkotmányos követelmények, amelyet egy alkotmánymódosítás során is érvényesíteni kell, s amelyet vizsgálnia kellett volna az Ab-nak, bár kiemelte, hogy szerinte az ombudsman által jelzett eljárási aggályok nem kellően alaposak. Lévay Miklós is alapvetően ehhez az indokláshoz csatlakozott.
A megosztottság fennmaradt - a hangsúlyok eltolódtak
Amennyiben erre a döntésre tekintünk, akkor ismét nyilvánvalóvá vált az Ab mély megosztottsága. A korábbi törésvonalak fennmaradtak, azonban a súlyok eltolódtak. Ez a döntés egyértelművé tette, hogy az új bírák az etatista-paternalista irányvonalat erősítik. Az is látszik, hogy Stumpf István - magáét végleg kiírva a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből - immáron a radikális jogvédők csoportjába sorolható. Az is látszik, hogy a mérleg nyelve egyre kisebb hatókörére terjed ki.
Mindezekre is figyelemmel nyitott kérdéseket vet fel, hogy miként fog majd az Alkotmánybíróság viszonyulni azokhoz a törvényekhez, amelyeket az Alaptörvény IV. módosítása alapján fog az országgyűlés elfogadni. Egy biztos: a Ténytár figyelemmel kíséri az eseményeket.
