A Fidesz gazdaságpolitikájának egyik meghatározó eleme volt az elmúlt négy évben az úgynevezett keleti nyitás, vagy egyszerűbb kifejezéssel élve a kelet-politika, hiszen a tőlünk keletre található országokkal nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag is szorosabbra próbáltuk fűzni a viszonyt (jó példa erre a Kínával és az Oroszországgal való kapcsolatok megerősítése, nem beszélve a hírhedt azerbajdzsáni baltás ügyről).
A keleti nyitásnak viszont nagyobb volt a füstje, mint a lángja, amely talán nem is meglepő, és egyáltalán nem is baj. Bár történtek fontos megállapodások (például idesorolható Paks is), de ezek önmagukban véve függetleníthetőek a Szijjártó Péter nevével fémjelzett programtól, miközben történtek kisebb megállapodások is. Sokak számára ismeretlen nevű országokkal írtunk alá kereskedelmi megállapodásokat, kereskedő házak létrehozásáról állapodtak meg a felek, ámde a magyar import és export szempontjától összességében teljesen elhanyagolhatóak ezek a lépések. Magyarország ugyanis az EU-val bonyolítja importjának 70 százalékát, exportjának pedig több mint 75 százalékát, és az arány egyre nő, keleti szél ide, vagy oda.
Magyarország továbbra is a nyugattól függ (és véleményünk szerint ez rendben is van), mind export, mind pénzügyi szempontból, és a folyamatokat tekintve nem is várható jelentős változás, bár Paks ebben a tekintetben jelenleg a legrizikósabb faktor. Az oroszoktól történő hitelfelvétel ugyanis "kétirányú kitettségbe" sodorja majd országot.
Forrás: VG
Üzletelés nem túl demokratikus államokkal
A keleti nyitás jegyében a kormány többnyire olyan országokkal próbált kapcsolatot kiépíteni, ahol a demokrácia nem ismert fogalom. Bár Oroszországban vannak választások, a putyinizmus egyáltalán nem nevezhető demokratikus berendezkedésnek, Kínáról pedig mindenki tudja, hogy nézetrendszerét tekintve akkor is kommunista ország (külön öröm, hogy miközben a kormány kommunista országgal üzletel, Kövér László ekézi minden fronton a kommunizmust), ha gazdasági berendezkedését tekintve kapitalistának is tekinthető. Azerbajdzsán, Türkmenisztán és a többi volt szovjet csatlós állam pedig sok mindennek nevezhető, de a demokrácia fellegvárának biztosan nem. Ráadásul olyan országokról van szó, amelyek gazdasági értelemben nem sok mindent tudnak adni Magyarországnak, így a Ténytár véleménye szerint teljesen értelmetlen tárt karokkal várni őket.
Ellenben drága árat fizethetünk. Jó példa erre az azóta bebukott azerbajdzsáni üzlet, amikor nyilvánvalóan a kötvényvásárlás érdekében kiadtuk a hírhedt azeri baltás gyilkost, amelyből komoly nemzetközi felháborodás lett. Végül a kötvényvásárlás meghiúsult - a kormány mindig is tagadta, hogy gazdasági érdekek húzódtak meg az ügylet mögött -, nekünk meg szerencsénk volt, hogy a Magyarországot is sújtó pénzügyi turbulenciák 2012 végére alábbhagytak. Ezt segítette a Templeton, amely a nemzetközi viszonylatban jónak tekinthető hozamok miatt gondolkodás nélkül vásárolta a magyar államkötvényeket.
Azerbajdzsán példája jól mutatta, mennyire kiszámíthatatlan, megbízhatatlan egy ilyen ország vezetése, ellenben azt is láthatjuk, hogy még mindig a nyugati nagyvilág alapkezelői és befektetési bankjai azok, amelyek meghatározzák országunk pénzügyi helyzetét. (Korábban arról is volt szó, hogy Kína 1 milliárd dollár értékben vásárol magyar államkötvényeket, de végül ez is meghiúsult - nem a letelepedési államkötvényekről van szó.)
Kínai biznisz
Az államkötvény-vásárlás mellett Kínával már kétszer is üzletelni próbáltunk. 2011-ben a kormány ismét megmutatta a demokrácia iránti elkötelezettségét - nem engedte tüntetni a nagyobb tibeti autonómiáért kiáltókat -, mindezt azért, hogy Kínával tető alá hozzunk egy olyan megállapodást, amellyel végül ugyanúgy befürödtünk, mint az egy évvel későbbi azerbajdzsáni biznisszel.
Szó volt úgynevezett államkötvény vásárlásról - a kormányt szorította az idő a fokozódó nemzetközi helyzetben -, végül 2011-ben vissza kellett hívni az IMF-et. Fellegi Tamás még 2011-ben úgy nyilatkozott, hogy Kína vásárolt forintban denominált magyar államkötvényeket, bár konkrétumokról nem esett szó. Természetesen nem kizárt, hogy kínai bankok a magas hozam miatt valóban vásároltak magyar állampapírokat, de kizárt, hogy ennek sok köze lett volna a korábbi megállapodáshoz.
Szó volt egy kereskedelmi repülőtér felépítéséről is, végül azonban ebből sem lett semmi. Tervek készültek, de repülőtér azóta sincs.
Mindemellett több gazdasági és üzleti program is indult a két ország között, azonban érezhető hatása egyelőre egyiknek sincsen (ez nem meglepő, hiszen Kína földrajzilag nagyon távol van Magyarországtól, így szignifikáns export kapcsolatokat nehéz kiépíteni, egyedül a kínai tőkebefektetésekre, vagy zöldmezős beruházásokra lehet számítani, esetleg pénzügyi támogatásra).
Orbán Viktor pár hete Kínában járt és újabb megállapodásokat kötött. Ezek közül az egyik leglényegesebb a vasútfejlesztéshez kapcsolódik. A sokak által értelmetlennek titulált programnak akár még valóság alapja is lehet, bár a reptérfejlesztés folyamatának ismeretében kérdéses, hogy lesz-e valami az óriási beruházásból. Ráadásul a projekt kínai hitelből valósulna meg, így Oroszország mellett Kína irányába is eladósodnánk.
Összességében a grafikonok alapján pedig jól látható, hogyha a teljes külkereskedelmi forgalmunk megoszlását nézzük, arányaiban az importunk és exportunk nemhogy nőtt volna, de csökkent a keleti nyitás elsődleges régiójával, Ázsia országaival.
Paks
Bár nem nevezhető konkrétan a keleti nyitás elemének, mégis csak a legnagyobb volumenű üzletről van szó egy keleten található országgal. Paksról már rengeteg bejegyzés született, az elmúlt évek kormányzati politikájának kicsúcsosodásának is tekinthető, de a pénzügyi háttérről kevés szó esett - nem meglepő, hiszen ennek jó részét 10 évre titkosítottak a kormánypártok.
Ami biztosnak tekinthető: amennyiben a paksi beruházás megvalósul, akkor Magyarország nagyon hosszú távra eladósodik Oroszországgal szemben, így megközelítőleg 2050-ig nem csak a kormány által gyakran becézett nyugati spekulánsokkal lesz függő viszonyban az ország, hanem a putyinizmus kénye-kedve is meghatározó lesz. Kommunikációs szempontból pedig nehéz eladni, hogy miközben az elmúlt évek arról szóltak, hogy meg kell szabadulni a devizakitettségtől (IMF hitel elsősorban), most a kormány egy 10 milliárd eurós hitelfelvételre készül, ezzel devizahitelessé téve az országot.
Hosszú út, kis üzletek
Bár Szijjártó Péter körbeutazta a Földet (fotóihoz ezúton is gratulálunk), és rengeteg kisebb megállapodást kötött többnyire elhanyagolható országokkal, érdemi előrelépést nem várhatunk a keleti nyitástól. (Törökország dicsérete külön vicces fejezet volt, miközben részben Törökország felelt az elmúlt hetekben kipattant "miniválságért".) Földrajzi okok miatt exportálni nehéz, miközben ezen országok többsége pénzügyileg gyenge ahhoz, hogy támogató jelleggel tudjon fellépni Magyarországon, zöldmezős beruházásokra vagy tőkebeáramlásra pedig ne is számítsunk. Egy-két vállalat számára jól jöhetnek ezek a kereskedelmi megállapodások, de teljes egészében elhanyagolható lesz az ország számára.
Érthető a kormány szándéka, hogy minél szélesebb diverzifikációt szeretne elérni a kereskedelmi partnerek tekintetében, de valós előrelépést nem lehet ezzel elérni, és talán nem is szükséges. Németország és a főbb kereskedelmi partnereink jóval megbízhatóbbnak számítanak, és a Magyarországon megtermelt exportra szánt termék továbbra is ezekben az országokban fogják megtalálni a piacukat. Akárhogy is, Magyarország a "hanyatló nyugattal" bonyolítja importjának 70 százalékát, exportjának pedig több mint 75 százalékát, és az arány egyre nő, keleti szél ide, vagy oda.
