A kormányzati ciklus végén érdemes, sőt helyénvaló szemügyre venni, hogy teljesítettek vezető tisztségű politikusaink, mit váltottak valóra az általuk hangoztatott ígéretekből. A múlt héten Matolcsyval, az unortodoxia pápájával foglalkoztunk, most a pedagógusok és a diákok rémálmát kedvencét, Hoffmann Rózsát vesszük elő. Az elmúlt négy évben többször is írtunk már róla, többek között beneveztük Pinokkió-bajnokságunkba, továbbá megemlékeztünk az államtitkár asszonyról akkor is, amikor kivették a kezei közül a felsőoktatás átalakításának az irányítását.
Ha csak a pedagógusokat kérdeznénk meg, (főleg azokat, akik épp a portfóliójukat készítik, vagy tiltakozásul éppenséggel bojkottálják az egész procedúrát) egész biztosan akadna olyan kedves emlék az elmúlt négy évből, amelyet szívesen felemlegetnek neve hallatán. Véleményünk szerint az államtitkár asszony teljesítménye abszolút megérdemli, hogy a ciklus végén visszaemlékezzünk a munkásságára, kiemelve a pedagógus-béremelések és a felsőoktatás körüli botrányokat.
forrás: index.hu
Tanárok béremelése
Hoffmann Rózsa még a kormányváltáskor, 2010-ben ígéretet tett, hogy növekedni fog a tanárok fizetése.
„Teljesen tudatában vagyok, hogy a pedagógusok fizetését rendezni kell, mi több, a kormányzat is tisztában van ezzel. Ez a szándékunk” - mondta Hoffmann Rózsa az MTV Ma reggel című műsorában 2010 szeptember 7-én.
Nem sokkal később a Gazdasági rádióban is hasonlóan nyilatkozott, miszerint azt szeretné elérni, hogy a következő költségvetésben (azaz a 2011-esben) már legalább "gesztusértékű javítás", azt követően pedig "látványosabb" emelés valósulna meg a tanárok béreinél. Mindezek ellenére arra a kérdésre, hogy akkor mégis mekkora béremelés lesz jövőre a pedagógusoknak, már így válaszolt:
“Nézze, a mostani költségvetési törvény nem tervez, nem tud tervezni béremelést. Azt reméljük, hogy a következő évi költségvetésben, ami már 2012-re szól, ott azért meg tudunk lépni egy bizonyos béremelést.” - mondta Hoffmann Rózsa az MTV Este című műsorában 2010. 12. 05.-én
Nem is csoda hát, hogy a béremelés körüli mizéria miatt már 2011 végén beneveztük őt a Pinokkió-bajnokság indulói közé. 2013 nyarán a parlament rendkívüli, kétnapos nyári ülésén ellenzéki képviselőtárásnak, aki a 2010-es béremelési ígéretre kérdezett rá:
„Ön hazudik akkor, amikor azt mondja, hogy mi 2010-ben béremelést ígértünk" - mondta Hoffmann Rózsa 2013. augusztus 26-án a Parlamentben.
Ennél durvább hazugságot nehezen is lehet találni ebben a ciklusban (pedig elég erős a mezőny). Azonban igazságtalanok lennénk, ha azt állítanánk, hogy nem történt előrelépés az a béremelések ügyében. Igaz, arról már megoszlanak a vélemények, hogy az ezzel kapcsolatos változtatások éppenséggel pozitívan avagy unortodoxul pozitívan (negatívan) érintették a szakmát.
A pedagógusok alapilletménye 2013. szeptember 1-jétől átlagosan 34 százalékkal nőtt, s ezt követően az ígéretek szerint további négy éven keresztül, 2017-ig minden szeptemberben lesz béremelés. Azonban ahogy korábban is jeleztük, garancia a folytatásra nincs: minden évben a költségvetési mozgástér figyelembe vételével határozhatja meg a kormány, hogy van-e forrás a folytatásra.
Azt is meg kell jegyezni ezen kívül, hogy az eddig történtek sem vívták ki a pedagógusok egyértelmű szimpátiáját, ugyanis ennek a béremelésnek ára is volt. Az előző rendszerben egy tanárnak heti 22 órát kellett tanítania, és ha túlórát vállalt vagy helyettesített, azért plusz-juttatás járt. Az új törvény azonban 32 óra „kötött munkaidőt" ír elő. Ebből a kötelező óraszám 22-26-ra nő, illetve megszűnt a túlóra- és a helyettesítési pénz is. Ezek a változtatások azért is érdekesek, mivel az ellenzékben a Fidesz éppenséggel még a tanárok óraszámának az emelése ellen harcolt.
Valójában tehát 3 évig lebegtették a pozitívnak kommunikált életpályamodell megalkotását, mire pedig döntöttek róla, sok szempontból a korábbi ígéretekkel ellentétes változásokat vezettek be. A laikusok számára óriásinak tűnő, átlagosan 34 százalékos emelés mögött azonban egyszerűen az áll, hogy az eddigi túlóráért járó pénzt beépítették a kötelezően iskolában eltöltendő időbe. Ezért mára ott tartunk, hogy ha valaki nem tud órát tartani bármilyen okból, annak levonják az óradíját, de a helyettesítő tanár nem kap pluszpénzt a pluszmunka után.
Itt érdemes megjegyezni, hogy az iskolák azóta is várják a beígért ingyen tankönyveket és iskolai sportfelszereléseket. A KLIK-re most külön nem térünk ki, hiszen kétrészes sorozatunkban már bemutattuk, miért is bukás ez az egész központosított oktatási rendszer úgy, ahogy van. A tankönyvpiac államosításáról pedig itt írtunk.
A felsőoktatás átalakítása
Bár a felsőoktatás már nem Hoffmann Rózsa asztala, (2012 végén a drasztikus keretszámcsökkentés miatt kirobbant diáktüntetések ugyanis lesöpörték a porondról) hiba lenne nem megemlékezni arról a mondatáról, amely a leginkább összeforródott az államtitkár asszony nevével:
„De hát nincs tandíj! A tények és a számok gyakran torzítva jelennek meg. (..)Csak a finanszírozás más, a minőségi tanulást és a nemzetgazdasági érdekeket szolgáló szerkezetben történik a jövő tanévtől kezdődően, felmenő rendszerben (..) A tandíj azt jelenti, hogy a hallgató maga fizeti tanulmányait” – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 2012. március 12-én a Népszabadságban megjelent interjúban.
Tehát Hoffmann Rózsától megtudhattuk azt például, ha egy hallgató diákhitelt vesz fel azért, hogy finanszírozni tudja felsőoktatási tanulmányait, az nem tandíj, hanem “önköltség”.
Az egyetemek állami támogatása
Hoffmann Rózsa megígérte, hogy nem fog összeomlani a felsőoktatás, ami szerencsére valóban nem is következett be, azonban munkájával nem sokat tett azért, hogy egy ilyen katasztrófát elkerüljünk. Nem csoda, hogy a kormány elejét véve a diáktüntetések kiszélesedésének, leválasztotta Hoffmannt a felsőoktatási ügyekről, Klinghammer Istvánnak passzolva a labdát, aki el is kezdte a munkát saját korábbi kijelentései ellen érvelve a röghöz kötés kapcsán, aztán folytatta az elődje által elkezdett forráskivonást a felsőoktatásból. 2013-ban már az ösztöndíjakra sem futotta, amit Klinghammer utóbb nagyon sajnált. (Ugyan ebben az évben döntöttek arról, hogy 170 milliárdot tolnak egy év alatt stadionokra és a sportba, elsősorban a fociba.) Bővebben a témáról.
Míg 2010-ben a felsőoktatás állami támogatására kb. 190 milliárd forint állt rendelkezésre, 2013-ban már csak 123 milliárd forint jutott az egyetemeknek. Ez az összeg csak most, a választás évében fog valamelyest, hosszú idő után először emelkedni. Az elmúlt évek forráskivonásai azonban nagyon nehéz helyzetbe hozták az egyetemeket, ráadásul a rektoroknak jelentős pénzügyi zárolásokkal is szembe kellett nézniük. A kormány például 2012. november elején döntött úgy, hogy a sokadik “nem megszorító” költségvetési csomag keretében 7,33 milliárd forintot (ebből végül 7,43 lett) zárol a felsőoktatási intézmények támogatásából.
Az átalakítások során talán abban reménykedhetünk, hogy ez az egész oktatási reform egy kidolgozott koncepció alapján megy végbe, amelyet hosszas egyeztetések előztek meg. Legalábbis ezt propagálta az Emberi Erőforrás Minisztériuma. Ennek némileg ellentmond azonban, hogy éppen az érintettek, például a Magyar Rektori Konferencia nem emlékezett ilyen egyeztetésekre.
Befejezésül arról, hogy mi a jelenlegi trend a felsőoktatással kapcsolatban, és mit hoz a jövő, talán elég, ha (nem minden szavával egyetértve, de a tanulságokat levonva) az ellenzéki Hoffmann Rózsát idézzük 2009-ből:
„A felsőoktatás egésze is letarolt mezővé vált. Egy szűk, megvásárolt vezető réteg készségesen asszisztált azokhoz a változtatásokhoz, amelyeknek következtében lassan-lassan a gazdag, fizetős, igénytelen fiatalok időt múlató találkozási pontjává süllyed a korábban méltán híres magyar egyetemi képzés"
