Ahogy mi is megírtuk, anyagi okokra hivatkozva nem jelent meg időre a KSH-nak a szegénységet bemutató szokásos kiadványa, miközben az Eurostat adataiból már tudni lehetett, hogy a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők száma az elmúlt egy évben 100 ezer fővel emelkedett, elérve a 3,3 milliót. Ez röviden és tömören azt jelenti, hogy ma Magyarországon minden harmadik magyarnak komoly anyagi problémákkal kell szembesülnie.
Bár a kormányzati propaganda állandóan azt sulykolja, hogy Magyarország jobban teljesít, és dübörög a gazdaságunk, a növekvő szegénység inkább azt tükrözi, hogy a társadalmi rétegek közötti szakadék egyre inkább leküzdhetetlenné válik, és elvonatkoztatva néhány puszta makrogazdasági adattól az ország egyre nehezebb helyzetbe kerül.
A szegénységből adódó problémák ugyanis nem csak ezt a 3,3 millió embert érintik, hanem szinte az ország egészét, hiszen velejárója a szociális ellátórendszer egyre költségesebbé válása, a romló versenyképesség és termelékenység. Az elmúlt 4 év gazdaságpolitikájában pedig egyetlen elem sem fedezhető fel, ami valamiféle segítséget nyújtott volna ezen társadalmi rétegeknek, sőt.
Mennyire szegény Magyarország?
Az Eurostat legfrissebb statisztikai évkönyvéből kiderül, hogy Magyarország továbbra is az Európai Unió egyik legszegényebb országa, és hiába az idei "csoda növekedés", a kelet- és dél-magyarországi régiók változatlanul az Unió legszegényebb régiói közé tartoznak. Ha Budapestet és Közép-Magyarországot kivennénk a kalapból, akkor hazánk Románia és Bulgária szintjén állna. Ehhez egyaránt hozzátartozik, hogy mind a vásárlóerő paritáson mért egy főre eső GDP, mind versenyképesség tekintetében a magyar teljesítmény gyakorlatilag nulla, ha a fővárossal nem számolunk. Az egy főre eső GDP, Budapestet leszámítva, az összes régióban az uniós átlag alatt van, és Győr-Moson-Sopron kivételével sehol sem éri el az uniós átlag 75 százalékát, ahogy az a következő térképen is látható.
Forrás: Eurostat
Elvonatkoztatva az egyszerű makrogazdasági adatoktól, a helyzet talán még súlyosabb. Az elmúlt egy évben ugyanis 100 ezer fővel emelkedett a szegénységben és kirekesztettségben élők száma Magyarországon, annak ellenére, hogy kikozmetikázott munkaerő-piaci adatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatás jelentősen emelkedett az elmúlt években, miközben a munkanélküliség több százalékponttal csökkent a Fidesz 2010-es hatalomra jutása óta. Az ellentmondás két ténnyel magyarázható:
- A növekvő foglalkoztatás elsősorban a közmunkával magyarázható, statisztikai szempontból a felpörgetett közmunkaprogramnak köszönhetően a közmunkások száma 200 ezer fő körül alakult, az általuk megkeresett nettó jövedelem viszont jóval a létminimum alatt van. 2013-ban a létminimum 87 ezer 510 forint volt.
- A foglalkoztatási adatok nincsenek szoros korrelációban a szegénységi adatokkal, hiszen a passzív csoportokat is figyelembe kellene venni (gyerekek, nyugdíjasok stb.).
Márpedig Magyarországon nem csak az általános, hanem a gyerekszegénység is egyre súlyosabb problémának tekinthető, nem beszélve arról, hogy a nyugdíjakban is igen magas a szórás.
Növekvő gyermekszegénység
Míg 2008-ban a magyar gyerekek 24,4 százalékának és 2011-ben 25,5 százalékának, addig 2014-ben már 35 százalékának kellett súlyos anyagi problémával szembesülnie, ami azt jelenti, hogy egyedül Bulgáriát sikerült megelőznünk ebben a mutatóban. A magyar oktatási rendszer minősége pedig egyáltalán nem kedvez a szegénységben élő gyereknek, így gyakorlatilag még a tehetséges és okos gyerekeknek is kevés lehetőségük van, hogy akár főiskolára, vagy egyetemre tudjanak menni.
Nem javul a versenyképesség
Az általános szegénységi adatok összefüggésben állnak hazánk versenyképtelenségével és gyenge termelékenységi mutatóival. Bár az elmúlt egy évben a kibocsátás nőtt Magyarországon, a versenyképesség és termelékenység egyáltalán nem javult, ez pedig azt jelzi, hogy valóban csak néhány autógyár nagyobb termelésével, a bázishatással és az államhoz köthető egyszeri hatásokkal (az uniós források felgyorsuló lehívása, állami építkezések) magyarázható a vártnál jobb GDP-adat.
A növekvő szegénység okai az elmúlt négy évben
A válság óta a szegénységben élők száma folyamatosan emelkedett Magyarországon, 2010-2014 között pedig tovább romlott a helyzet. Ez egyszerűen azzal magyarázható, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája egyáltalán nem kedvezett a szegénységben élőknek, sőt az adóátalakítások és a megszorítások inkább őket érintették negatívan, mint a felső tizedet.
Néhány közvetlen intézkedés:
- Az egykulcsos adó bevezetése, és ezzel együtt az adójóváírás kivezetése több 100 ezer alacsony jövedelemmel rendelkező embert érintett kedvezőtlenül, miközben a leggazdagabb rétegek hatalmas nyertek a személyi jövedelemadó átalakításával. Azóta beigazolódott korábbi feltevésünk, hogy az egykulcsos adó nem hozta el a Kánaánt, hiszen a gazdaság két éven át toporgott. Ide tartozik a minimálbér adómentességének megszüntetése is, amit a kabinet úgy próbált meg kompenzálni, hogy kikényszerítették a cégeknél a bruttó minimálbér megemelését (nem nehéz kitalálni, hogy amennyiben egy cég nem tudta ezt kigazdálkodni, akkor kénytelen volt megválni több alkalmazottjától).
- A közmunkaprogramról már a bejegyzés elején is megírtuk, hogy nem nyújt valódi segítséget, a bruttó bér pedig kevesebb, mint ami a létminimumhoz szükség. Arra pedig gyakorlatilag nulla az esély, hogy valaki közmunkából átkerüljön a versenyszférába képzettség nélkül.
- A 2011 és 2012-ben bevezetett megszorító csomag számos olyan elemet tartalmaztak, ami nem kedvezett a szegénységben élőknek. Ilyen a különböző szociális támogatások megvágása vagy az adóemelések. Az általános forgalmi adó legfelső adókulcsának megemelése például pont a legszegényebb rétegeket érintette érzékenyen, nem hiába hívják a szegények adójának.
Néhány közvetett intézkedés:
- Az oktatási rendszer átalakítása, az oktatási kiadások megvágása (elsősorban a felsőoktatásban) még nehezebb helyzetbe hozta a tanulni akaró fiatalokat, hiszen az egyre kevesebb állami férőhely miatt sokan elesnek a tanulás lehetőségétől. Az erős állami kontroll alá került közoktatási rendszer pedig nemhogy nem növeli az esélyegyenlőséget, hanem éppen ellenkezőleg, a teljes kiszolgáltatottságot növeli.
- 2010 és 2014 között nem sikerült megoldani a devizaadósokat érintő súlyos problémát, miközben a kormány gazdaságpolitikája a mélybe lökte a forint árfolyamát. A végtörlesztés ismét csak a magasabb jövedelemmel rendelkező családoknak kedvezett, miközben az igazán bajban lévő háztartások problémáját csak négy év után sikerül orvosolni. (Itt érdemes hozzátenni, hogy azok a háztartások, amelyek devizaalapú hitelt vettek fel és bajba kerültek, nem feltétlenül sorolhatóak az igazán szegény rétegek közé, hiszen nagy valószínűséggel ebben az esetben hitelt sem kaptak volna, azonban a 2008-as válság kitörése után sokan elvesztették a munkájukat és nehéz helyzetbe kerültek.)
- A családi juttatásokat és támogatásokat még 2010 előtt fagyasztották be, az azóta eltelt időszakban annak ellenére, hogy az Orbán-kormány családbarát rendszert hirdetett, egyáltalán nem növelte ezeket a juttatásokat.
Összefoglalva tehát az elmúlt négy évben az állami újraelosztás és az adórendszer átalakítása inkább a gazdagoknak segített, mintsem a szegényebb rétegeknek, ráadásul számos intézkedés csak még nehezebbé tett több millió magyar ember életét. Az oktatási rendszer átalakítása pedig csak még nehezebbé tette a szegénységből való kilépést, nem beszélve arról, hogy a szegregációt se csökkentette.
Mit lehetne tenni?
Már az elején érdemes megjegyezni, hogy rövid távon nagyon nehéz olyan megoldást találni, ami valamelyest is enyhítene tudná ennek a 3,3 millió embernek a problémáját. A magyar intézményrendszer és gazdaság nagyon gyenge lábakon áll ahhoz, hogy akár 5 éven belül is meglehessen fordítani a tendenciát. Versenyképesség hiányában nem lehet olyan munkahelyeket teremteni, amelyek sokak számára elfogadható bért tudnának biztosítani, miközben a szinte már minősíthetetlen oktatási rendszer egyáltalán nem járul hozzá a termelékenység, és így a versenyképesség javulásához.
Ebből is látható, hogy egy komplex problémáról van szó, amelyet csak alulról felfelé építkezve lehetne megoldani. Ide tartozik az oktatási rendszer fejlesztése (beleértve a szegregáció csökkentését), a gazdasági környezet javítása, az intézményi rendszer átalakítása, az állami újraelosztás és az adórendszer igazságosabbá tétele. Összefoglalva tehát egy teljes reformcsomagra lenne szükség ahhoz, hogy egyáltalán el lehessen kezdeni a helyzet kezelését.
Az elmúlt négy év gazdaságpolitikája és az Orbán-kormány hozzáállása viszont abba az irányba mutat, hogy nemcsak a megoldási terv, hanem az akarat és szándék is hiányzik, és továbbra is uralkodó irányzat marad a gazdagokat támogató konzervatív filozófia. Ennek tükrében pedig az a jövőkép valósulhat meg, hogy a magyar régiók még inkább leszakadnak az uniós átlagtól, miközben a szegények és gazdagok közti különbségek tovább fognak emelkedni.