Egy évértékelő beszéd után szokványos színjáték, hogy az ellenzék képviselői elmondják, hogy miért volt borzasztó a beszéd (meg itt), míg a kormánypárti politikusok azt magyarázzák, hogy miért volt ugyanaz telitalálat és tökéletes leírása az ország helyzetének és virágzó jövőképének. Azonban a mostani ellenzéki kritika nem csak a szokványos műfelháborodás volt: Orbán Viktor évértékelője valóban megdöbbentően mentes volt a konkrétumoktól, azoktól a közpolitikai eszközöktől és céloktól, amelyek révén a kormány el kívánja indítani a nagyszabású változtatásokat pl. a foglalkoztatás terén.
Bár nem tudjuk/tudhatjuk, hogy mi járt a miniszterelnök fejében, amikor ennyire radikálisan átértelmezte az évértékelés (leginkább saját maga által felállított) tartalmi kereteit és egy magasröptű, filozófiai beszédet tartott (lehet, hogy Budai Gyula nyomán ezen a téren érzékelte a legnagyobb szakmai hiányosságokat?), de a helyzet adja magát a spekulációra. Az egy megfejtés, hogy előkészíti a terepet a jövő heti parlamenti bejelentésekre.
Orbánról soha nem lehetett állítani, hogy elveszett a kormányzás részleteiben. Korábban, mint az ellenzék vezetője is sokkal inkább a Fidesz tetemes és növekvő bázisának ideológiai összekovácsolására összpontosított, mint a leendő Fidesz-kormányzás konkrétumaira. Mint már ellenzékben, illetve első miniszterelnöki ciklusának vége felé, most is olybá tűnik, hogy Orbán egy nemzeti mozgalom vezetőjeként fogja fel magát. Ez a szerepfelfogás sok mindenre magyarázatot ad, beleértve a tegnapi beszéd elvont, de mégis gyakran népies hangvételű jellegét.
A hírhedt 2006-os miniszterelnök-jelölti vita ennek a megközelítésnek az Achilles-sarkára mutatott rá: bár Gyurcsány is kifejezetten szeret magasröptű, ideológiai gondolatokat feszegetni (ez a hajlam leginkább Orbánban és benne van meg a rendszerváltás utáni kormányfők közül), alapvetően nyitottabbnak tűnt a kormányzás napi, közpolitikai ügyei iránt is, és tájékozottabb is volt ezekben. Ez lejött a vitában is, amelyben a nézők többnyire az akkor hivatalban lévő miniszterelnököt érezték felkészültebbnek.
Bár nehezen kiszámítható, hogy az érdeklődő választópolgárok miként reagálnak erre az elvont jellegű beszédre, fontos annak céljait is helyesen értelmezni, hiszen úgy érthetőbbé válik. Orbán – aki egy ellenőrizhetetlen városi legenda szerint már előző miniszterelnöki turnusában sem lelkesedett a kormányzás szakpolitikai részletei iránt – miniszterelnökként változatlanul egy mozgalom, egy új rendszerváltó politikai többség megtestesítőjeként látja magát. Ez a szerep nem pimf okfejtést igényel arról, hogy pl. melyek a modern környezetvédelmi politika leghatékonyabb eszközei, hanem egy ideológiai keretet, egy világképet, valamint olyan retorikát, amely a tábort összetartja és reményt kínál.
Ezen célkitűzések szerint értelmezve a beszéd megfelelhetett, de mindenképpen egy jó próbálkozás volt.
Sok találgatás merült fel Orbán ciklusa elején, hogy kétharmadával létrehoz-e a Fidesz egy félelnöki rendszert, amelyben Orbán magyar de Gaulle-ként, az ennek dukáló hivatalos elnöki pozíciójából vezeti a fülkeforradalmat. Ezt Orbán nagyon helyesen elvetette.
Viszont a lényegét tekintve nincs is feltétlenül szükség rá: Schmitt Pál egy nagyon gyenge elnök (szerintünk ezért is lett a párton belüli fenntartások ellenére kinevezve erre a posztra), aki tevékenységével, intellektuális súlyával jelentős vákuumot enged kialakulni az államvezetés legfelsőbb szintjén. Ezt Orbán készséggel betölti és a felfogása szerinti, a parlamenti politika felett álló, nemzeti-mozgalmi vezetői szerep megtestesítéséhez szüksége is van a Schmitt által jelentős részben szabadon hagyott pályára: így Orbán de facto ötvözni tudja egy hagyományos parlamenti demokrácia kormányfői szerepét az államfőével, ezzel legalább nem hivatalosan megteremtve a félelnöki rendszert.
Ez a szerep - amelyet a kétharmad, pontosabban annak korlátlan közjogi lehetősége teljesít ki - Orbán esélye, hogy nem csak a rendszerváltás utáni időszak meghatározó politikusa legyen, hanem egy valóban korszakalkotó vezető.
Kádárhoz, Horthyhoz (akikhez most csak az itt tárgyalt aspektusban hasonlítjuk a miniszterelnököt; más politikai közösséget még csak nem is sugallunk!), és más, a saját korukat meghatározó politikusokhoz hasonlóan Orbán lehet a történetelem rendkívül szelektív emlékezetében a rendszerváltás emblematikus figurája, az egyetlen politikus, akire 100 év múlva emlékezni fognak az akkori generációk. Sőt, Orbán az lehet, akinek a nevéhez a teljes korszak történelmi feldolgozása kötődni fog.
Ezért ilyen fontos, hogy az új alkotmányt a Fidesz alkossa meg: reményei szerint Orbán nevéhez nem egy megszorító csomag fog elválaszthatatlanul kötődni, hanem a köztársaság, annak közösségének megalapozó dokumentuma. Ezen felfogás szerint az ellenzék által hiányolt napi közpolitikai részletek feleslegesek és érdektelenek: Orbán azon a nyelven beszélt népéhez, amit történelmi státusza indokol és szükségessé tesz. Hogy a nép mennyiben és meddig vevő erre, azt meglátjuk.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
