2008-ban a Fidesz egy politikailag zseniális, ám alkotmányellenes varázsütéssel elintézte a tandíjat és nem mellékesen a Gyurcsány-kormánynak is két akkora pofont adott, hogy az nem állt többé lábra. Most egy másik varázsütéssel visszahozza a tandíjt – vajon a Fidesz nosztalgia tripje Gyurcsányra is kiterjed majd?
Persze míg a tandíj elutasítása körül hatalmas, az egész népet megmozgató csinadrattát tartott, addig annak varázslatos feltámadása és visszacsempészése a magyar valóságba csak a konvergencia program követhetetlen zegzugaiban jelent meg, és még ott is álnéven.
Ja, hogy ez nem tandíj, hanem csak a költségtérítéses helyek arányának radikális növelése? Ezt a szómágiát sok mindennel el lehet játszani. Egyesek szerint ugye WC-papír, míg mások szerint a világ leghosszabb szalvétája. De a címkétől függetlenül tudjuk, hogy miről van szó, ha a diákok növekvő hányadának fizetnie kell az „ingyenes” első diplomáért.
Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a tandíj mentes minden rációtól, sőt. Sok érv szól amellett, hogy diákok kivegyék a részüket az oktatásuk finanszírozásából. A financiális fenntarthatóság mellett már csak azért is fontos lenne, mert általában jobban megbecsüli az ember (vagy legalább annak szülője) azt, amiért fizet.
Az ingyenes is drága
Tandíj egyébként mindenképpen van, függetlenül attól, hogy milyen nevet adunk neki. Bármennyire megdöbbentő, a felsőoktatás pénzbe kerül, hiszen sem az oktatást tartó tanerő, de még a tantermet takarító humán erőforrás sem dolgozik ám ingyért. Mindaddig, amíg ezek pénzbe kerülnek (tehát örökké), addig kell tandíjat fizetni – a vita túlképpen csak arról szól, hogy végeredményben ki is állja a cechet.
Ha kizárólag az adófizető finanszírozza a felsőoktatást, azt valamilyen fura oknál fogva ingyenes felsőoktatásnak hívjuk, ha viszont a diák hozzájárul a költségekhez, az tandíj. Legyen.
A fenti nomenklatúra szerinti tandíj már a 90-es évek közepe óta kísérti a magyar közéletet, mint a politika egyik legmegosztóbb kérdése. Persze itt a primér megosztottság nem a politikai erők között volt, hanem a szocialisták és a nép között. A demokráciánk nagyobb dicsőségére (tényleg), mindeddig az utóbbi jött ki győztesként.
A Fidesz szerepéről ebben a többfelvonásos tragikomédiában Tito elvtárs jut eszünkbe. Egy régi, hidegháborús vicc szerint Reagan autója egy kereszteződéshez ér és a sofőr megkérdezi, hogy mi legyen. „Indexeljen jobbra, s menjen jobbra”, válaszolja az elnök. Ugyanannál a kereszteződésnél Brezsnyev sofőrje is megkérdi, hogy mi legyen, mire Brezsnyev: „Indexeljen balra, s menjen balra.” Tito elvtárstól is megkérdezi a sofőr, hogy merre menjen tovább, és erre az bölcsen következőképp válaszol: „Indexeljen balra és menjen jobbra”.
Talán a HÖOK kivételével minden társadalmi szereplőnél keményebben állt bele a Fidesz a tandíj-ellenességbe, és a diákok egy jelentős részére mégis minden eddiginél keményebb sarcot fog kiróni. Ez tandíj-titoizmus a javából.
A politika már csak ilyen - éjszaka csak azért nem hazudnak, mert a kutya nem figyel.
****-ra fog fájni
Ami azonban a tandíjban a leginkább fáj, az nem a hazugság, és még csak nem is az, hogy fizetnie kell a diákoknak is.
Két dolog azonban kimondottan sérelmezendő. Egyfelől az összeg durva. Az egy dolog, hogy azt mondjuk, hogy mostantól sokkal kevesebb diáknak jár az ingyenoktatás. Hiszen pontosan tudjuk, hogy így a 21. század küszöbén a felsőoktatás egyre kevésbé kiváltság, hanem egyre inkább a középosztályi egzisztencia minimális előfeltétele.
Más szóval aki csak össze tudja kaparni a pénzt rá, az meg fogja tenni. Mert bár sokan szeretnek példálózni azzal, hogy bizony Bill Gates is korai iskola-elhagyó volt, de kevesen mernek fogadni arra, hogy ők lesznek a következő Microsoft alapítók.
Hála az amúgy is magabiztos anyagi hátterének, s nem utolsósorban a Fidesz nagyvonalú ajándékának, a felső középosztály természetesen mindenképpen ki tudja és ki is fogja izzadni magából a tandíjt. Erre persze csak akkor lesz szükség, ha váratlanul nem sikerül egy költségtérítéses helyet megszerezni annak ellenére, hogy ezek a gyermekek eleve jobb iskolákba járnak, korrepetálást kapnak, helyben tanulnak külföldi nyelveket, stb. Akár így, akár úgy, a társadalom Fidesz által kedvelt rétegződése, a társadalmi hierarchiák mindenképpen védelmezve lesznek.
S ez utóbbi a másik nagyon szomorú aspektusa ennek a tandíjnak (is). Hiába van a legtöbb nyugati társadalomhoz hasonlóan Magyarországon is pártokon átívelő konszenzus arra vonatkozóan, hogy a gyermekek a szüleik anyagi hátterétől függetlenül egyenlő esélyben kell részesülniük.
Ez azonban most nem lesz így, mivel (szemben egyébként a népszavazáson elutasított tandíjjal) a jelenlegi javaslat nem tartalmaz szociális tandíjmentességet. A tandíjmentesség a legmagasabb számú pontszámoknak fog járni - és ezeket elsősorban ismét a gazdag családok gyermekei fogják elérni, nem kevés hátszéllel otthonról.
Kiváltságosak
Vegyük sorba, mert szép: a kormány adott a gazdagoknak jelentős adócsökkentést, míg a legalacsonyabb keresetűek adóját emelte. Most a felső osztály gyermekei jóval nagyobb eséllyel részesülnek tandíjmentességben, és az ő ingyenes oktatásukat az alacsony jövedelműek is finanszírozzák, míg az utóbbiaknak saját gyermekeik oktatásáért jóval nagyobb eséllyel kell egy vagyont fizetniük tandíjban. Így!
A szocialisták előtt is felmerült egy igazságos tandíj lehetősége (utólagos, fizetéshez igazított tandíj), de az azonnali pénzszerzés hevében elvetették (pedig valószínűleg jobban szerepelt volna a népszavazáson). Most a Fidesz is a gyorsabb és jobb finanszírozás oltárán áldozza fel az esélyegyenlőségét, persze azzal a különbséggel, hogy annak retorikája ettől függetlenül azt sugallja, hogy az esélyegyenlőség feladása nem áldozat, hanem önmagában is cél.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
