Talán a bölcs kínai stratéga Sun-cu, vagy a dakoták mondták anno, hogy azokat a csatákat kell megvívni, amelyekben az ellenfél mozdulatlan, vagy mozdulata legalábbis kiszámítható. A kormány először tévesen úgy vélte, hogy a gazdasági növekedésért kell harcot vívnia, és ezt elbukta: az ellenfél makrancosnak bizonyult, a GDP az istennek sem akar úgy mozogni, ahogy ezt a Nemzeti Együttműködési Rendszerbe oltott matolcsyzmus előírta neki.
Orbán Viktor ugyan a sajtótájékoztatóján vészjósló hangnemben azt mondta, hogy egyelőre „elfogadja”, hogy látványosan megszeppent pénzügy-gazdasági „csúcs”minisztere csak 2%-os növekedéssel számol jövőre a költségvetési tervekben, mert „egy konzervatív, óvatos becslés mindig jó a költségvetésnél”. De nem először szembesülünk azzal, hogy a konzervatív egy nagyon relatív fogalom.
S nem csak a kormánypárt politikai ideológiájára gondolunk.
Ugyanis nem olyan rég még a kormány konvergencia-programja konzervatív becslés címszó alatt 3,1%-os növekedést jósolt 2011-re. A konzervatív becslésnek az lenne a lényege, hogy erre mindenképpen lehet számítani, mert ugye a miniszterelnök szavával élve „óvatos”, azaz figyelembe veszi a kockázatokat.
Ha viszont a kormány „konzervatív” becslése is ennyire ingadozó, akkor lehet, hogy új kategóriát kellene teremteni az Orbán-kormány kommunikációjához. A dinamikus az valójában utopisztikus növekedés, a konzervatív az, amit elérhettünk volna, ha kompetens gazdaságpolitikát folytatunk, a reális meg az, amire az Orbán-kormány képes.
Senki sem növekszik?
Lehetett volna valóban konzervatív növekedést elérni? Orbán Viktor szerint nem:
„[M]iközben a világban lassul a gazdasági növekedés, egy 1-0-2 százalékos növekedés lesz, én egy olyan gazdaságpolitikát szeretnék látni, amely Magyarországot kiszakítja ebből a lassan növekedő területből. …[E]z egy olyan mutatvány, amelyre ebben a pillanatban nincs példa Európában, de ez nem ok arra, hogy mi ne találjuk meg megoldását”.
Őszintén szólva nem gondoltunk volna, hogy van a kormányban olyan, aki kevésbé látja át a gazdasági folyamatokat, mint Matolcsy György. S persze nincs. Orbán Viktor pontosan tudja, hogy vannak olyan országok Európában, ahol a gazdaság növekedése jelentősen jobb, mint az összeurópai dinamika. Igazságtalanok lennénk ha csak Litvániát, és Lettországot említenénk az 5-6%-os növekedésükkel, mert ők elég nagyot estek a válságban és van honnét felpattanniuk. De itt van például Lengyelország akik 4% és Svédország(!), akik 5-6% felett növekednek. Elég régóta - és őket még a válság is csak mérsékelten érintette. Meg aztán vannak lúzerek, mint már egy néhány éve Magyarország.
A kérdés az, hogy mi miért az utóbbi kategóriába tartozunk, és főleg, hogy miért kell azt füllenteni, hogy senkinek sem megy jobban.
Mindazonáltal ha ez lett volna az egyetlen füllentés, azzal jól jártunk volna. De nyilván nem ez volt az.
A középosztály alagútja
Azt is ígérte a miniszterelnök, hogy „a kormány 500 ezer ember előtt szeretné megnyitni a középosztályba bekerülés lehetőségét”. Az 500 ezer pár pillanat múlva már csak 300 ezer volt, de kicsire nem adunk.
De mit ért a középosztályba kerület alatt a miniszterelnök? Azt, hogy a „Start munka programmal a 28 500 forintos jövedelempótló támogatás helyett 48 ezer forintos fizetésért dolgozhatnak” a középosztály új tagjai - egy évben három hónapig. Nem kétséges: pozitívum, hogy a kormány a gyakran igencsak kemény fizikai munkáért, amit a közmunka keretében végeznek, magasabb bérezést biztosít. Aztán három hónap után ismét jöhet a 28 500 forintos jövedelempótló.
De 48 ezer forint kapcsán a középosztályt akár említeni is nevetséges, és ezt nem csak a hülye pesti értelmiség gondolja így, hanem bárki, akit erről ebben az országban megkérdeznének.
Igaz, a miniszterelnök is elismerte, hogy ez alulról nyitja meg a középosztály felé vezető utat, de azért ezt némileg kiegészítenénk: ezzel nem annyira egy kapu nyílik meg, hanem egy nagyon hosszú alagút, ami talán egyszer a középosztályhoz vezet, ha nem omlik össze közben a fal. Mert sajnos az alagúton a Matolcsy-féle gazdaságpolitikával kell áthaladni, úgyhogy az út hosszú, bizonytalan és sötét lesz.
Visszakanyarodva az elejére, azt mondtuk, hogy mozdulatlan vagy kiszámítható mozgású ellenféllel kell csatázni, különösen a gyengébb képességű harcosoknak. A gazdasági növekedés nem ilyen stabil célpont, úgyhogy azt most egyelőre félretette a kormány. De ki a jó a célpont akkor, a rokkantnyugdíjasokon kívül?
Nem veszünk fel hitelt 2 hónapig?
Hát például az államadósság. Az olyan szimpatikus ellenség, nem mozog, hanem csak úgy áll. Különösen mióta például a szocialisták rápakoltak rengeteg havi nyugdíjt és közszféra-béremelést – és várja, hogy valaki szedje már le róla a túlterhet.
És jön Orbán Viktor, és azt ígéri, hogy „október és november hónapban, amikor lejár két nagyobb összegű hitel, Magyarország visszafizeti azokat, és nem vesz fel helyettük újat”. Állítása szerint ezzel négy százalékkal, a GDP 73%-ra csökken az államadósság. „Nem engedjük, hogy az ország átsodródjon a görög útra!”
A kormányfő szerint ehhez az MNB devizatartalékaiból 3 milliárd eurót költ el a kormány, és még 1000 milliárdot forintot 1 milliárd eurót szerezne az államosított MANYUP vagyon részvényeinek eladásából.
Itt több probléma is van. Az egyik, hogy a Portfolió számítása szerint itt olyan pénzek kiadását is belekalkulálják, amit egyébként már máshol elterveztek. Ez a fajta trükközés nem esik annyira távol a görög úttól, mint a kormány azt hitetni szeretné, sőt, ez volt a görög út egyik lényegi eleme.
Emellett kérdéses az is, hogy tényleg leállítja-e a kormány a kötvénykibocsátást októberben és novemberben? Egyelőre az Államkincstárban nem tudnak erről, a hivatalos kibocsátási menetrend szerint ők bizony adják el az állampapírt továbbra is.
De ha történetesen adminisztratív úton megoldható lenne a kötvénykibocsátás átmeneti felfüggesztése, tényleg jól járnánk mi ezzel? Bár az államadósság csökkenése egy jó dolog, még mindig tetemes hitelterhe lenne az országnak.
És főleg még mindig többet kell az államnak mindent összevetve kiadnia, mint amennyit bevesz. Tehát a lejárt hitelek visszafizetése mellett folyamatosan fel kell vennie új hiteleket. Ennek elhalasztása egy-két hónappal nem változtat semmit a lényegi helyzeten: hitelfelvételre most és - mivel a modern állam úgy működik -lényegében mindig szükség lesz.
Azt sugallni, hogy ebben alapvető változás lesz, azért, mert egy-két hónapig szünetelne a folyamat: jóindulattal csúsztatás.
Kérdés, hogy érdemes-e ezért a szemfényvesztésért a) eladni olyan részvényvagyont, amelyek értéke mostanában valószínűleg a mélyponton van, és amelyek néhány éven belül jóval többet érhetnek; b) abból a valutatartalékból értékesíteni több mint ezer milliárd forint értékű devizát, amely egy elmélyülő válság esetén segítheti a forintot és a költségvetést megvédeni az összeomlástól?
A kormány rövidtávú ideológiai és egyéb maszlagjai ismét aláássák a hosszútávú stabilitást. Bár ez a matolcsyizmus lényege, időnként jó lenne kitörni ebből.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
