2012. január 2-án, az Operánál bekövetkezett, amit már sokan jövendöltek, esetleg vártak. A Fidesztől balra lévő politikai és civil szervezetek - egymástól azért még némi távolságot tartva - közösen tiltakoztak az új Alaptörvény ellen.
Az új választási törvény és a baloldal növekvő töredezettsége miatt valószínű, hogy legfeljebb egy többpárti koalíciónak van esélye érdemben szembeszállni a Fidesz-KDNP-vel. A Fidesz által benyújtott javaslat ugyanis nem könnyíti meg az ellenzék dolgát: a jogszabály szigorítja a jelöltállítás szabályait, egyfordulóssá teszi a rendszert, a körzetek átrajzolása pedig láthatólag esélyt ad a manipulációra (úgynevezett gerrymandering). Annak megállapítása érdekében, hogy mennyire mondható tipikusnak a koalíciós kormányzás Európában, a Ténytár összevette 28 ország (EU27 és Norvégia) – 1990 óta alakult – kormányait.
Azt találtuk, hogy nemzetközileg sem a koalíciós kormányzás, sem a többpárti koalíció nem szokatlan. Sőt, több olyan ország is van, amelyben a sokpárti (4-6 párt) nem a koalíció rendhagyó, hanem a norma.
Egy mindenkiért, mindenki egyért?
Egy kicsit hasonló a helyzet, mint az előző szlovák kormány esetében volt. A sokszereplős szlovák kormánykoalíció gyors szétesése jelzés értékű lehet Magyarország esetleges jövőbeni kormányára nézve is. De vajon mennyire predesztinálta a szlovákiai kormányzás bukását a több pártot magába foglaló koalíciós kormányzás? És milyen eséllyel indulnak a magyar versenyzők egy hasonló csatába?
A kérdés vizsgálata nem csak akadémiai jelentőségű: 2014-ben vagy 2018-ban könnyen elképzelhető, hogy nagyon hasonló felállással fogunk szembesülni, mint a szlovákok 2010-ben: azaz sok kis liliputinak lesz csak esélye érdemben versenybe szállni a Fidesz-Gulliverrel. A jelenlegi baloldali parlamenti ellenzék – az MSZP és az LMP mellett – az újonnan megalakult Gyurcsány-féle DKP, a civilből hirtelen párttá avanzsált 4K! is része lehet egy Fidesz-, illetve Orbán-ellenes szövetségnek.
Sőt, a már ismert és részben valószínűsíthetően releváns politikai játékosok mellett, vannak egyelőre ismeretlenek, hezitáló civilek (Milla, Szolidaritás) és inkább jelentéktelennek tűnő, létező szerveződések – főként Szili Katalin Szociális Uniója és az örök mini-párt, az MSZDP.
Bár ezen pártok együttműködésének ideológiai íve nem lenne olyan széles, mint a szlovákiai koalícióé, itt is lennének ideológiai feszültségek, és főleg bőven lenne személyes ellentét-tömeg, amely egy tartós együttműködést nehezítene. Bár a Fidesz elutasítása komoly összekötő elem, és ösztönözni fogja az önfegyelmet, ahogy lassan múlik az előző kormány rossz emléke, és elkerülhetetlenül nő a kormánnyal szembeni elégedetlenség, úgy fognak erősödni a centrifugális erők.
Koalíciók Európában
Mint már fentebb megjegyeztük, nemzetközileg önmagában sem a koalíciós kormányzás, sem a többpárti koalíció nem szokatlan. Több olyan ország is van, amelyben a sokpárti (négy-hat párt) koalíció nem rendhagyó, hanem a norma. Ilyen például Belgium, ahol a hagyományos pártokból eleve kettő szokott lenni, egy frankofón és egy flamand. De ez a forma Finnországban, Szlovéniában és Olaszországban is gyakori.
Szokványos a három- és olykor annál is többpárti koalíció Észtországban, Hollandiában, Romániában, Norvégiában, Szlovákiában és Csehországban – de nálunk is kétszer volt rá példa, eddig mindkét alkalommal jobboldali kormányzás alatt. Elvileg Németországban is gyakran van hárompárti koalíció, mivel a CDU és testvérpártja, a bajor CSU hivatalosan két párt és koalíciós szerződést is kötnek, ez azonban csak formális értelemben koalíció.
A Kétpárti koalíció a tipikus felállás Ausztriában, Németországban, Írországban, Dániában, Litvániában, Lengyelországban és Luxemburgban, de nálunk is háromszor volt ilyen felállás: mindig MSZP-SZDSZ kombinációban.
A fentiekkel szemben, szokatlan a koalíció az inkább egypárti kormányok váltógazdasága által fémjelzett Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, Cipruson és Máltán, valamint az Egyesült Királyságban (bár most itt épp egy nagyon szokatlan kétpárti koalíciós kormányzás irányít).
Különösen érdekes az a két ország, ahol – a várható magyar helyzethez hasonlóan – egy behemót állt szemben több kisebb, a leváltására pályázó párttal: ez sokáig jellemző volt Norvégiában és Svédországban, ahol a baloldali néppártok többnyire egyben tartották a baloldalt, és bár gyakran kisebbségben, de egyedül kormányoztak, míg a jobboldal viszonylag töredezettebb volt. Itt gyakran váltotta három-négy párti jobbközép koalíció a szocdem kormányzást, de hozzá kell tenni: ez a fajta dominancia eltűnőben van, és a skandináv szociáldemokrata pártok is mind gyakrabban kényszerülnek koalícióra.
A fentiekből kiderül, hogy a koalíció és a sokpárti koalíció bizony bevett forma Európa-szerte. Az azonban, hogy a kormányzás ezen fajtája mennyire tekinthető stabilnak, számos tényezőtől függ. A pártok számának, az adott ország politikai kultúrájának, vagy az olyan, a koalíciós kormányzást segítő intézményes megoldásoknak, mint például a konstruktív bizalmatlanság, fontos szerepük van ebben.
Ezeket következő bejegyzésünkben taglaljuk majd - holnap.
Ez a bejegyzés a www.tenytar.hu oldalon megjelent elemzés rövidített és némileg módosított változata.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
