Schmitt Pál tartja a szavát. Kitart pénteki álláspontja mellett: továbbra sincs szándéka lemondani, hiszen lelkiismerete tiszta. Ennek szellemében, tegnap reggel újabb „sarkantyút adott” saját álláspontja hangoztatásának – ezúttal a Magyar Rádióban.
A vasárnap reggeli interjú kísérteties egyezéseket mutat a két nappal azelőttivel. Mind a helyszín, mind a kérdező személye Schmitt Pált szolgálta, aki akárcsak pénteken, ezúttal is vaskos hazugságokkal tűzdelte tele kortesbeszédét.
Hiszen akárhogy is, az ország első, megválasztott embere vagyok, aki az ország egységéért, a demokrácia működéséért, az alkotmányosság őrzéséért felel. Lassan nem csak az én személyemet, hanem a köztársasági elnöki intézményt is aláássa az, a tekintélyt, a jó hírét is aláássa az, ami itt most folyik.
Ez bizony igaz. Sokakkal együtt, mi is emiatt érveltünk azzal a kezdetektől, hogy a legjobb megoldás az önkéntes távozás lenne. Jobban jött volna ki ebből Schmitt Pál, a kormány, a SOTE, és nem utolsó sorban az ország is.
Most már kicsit késő – és nem csak a méltóság megőrzéséért folytatott harcot illetően, de a köztársasági elnöki intézmény helyes szerepfelfogásának hangoztatásában is. A demokrácia működését és az alkotmányosság őrzését ugyanis 2010 augusztusa óta nem sikerült ellátni. Épp ellenkezőleg: a fékek és ellensúlyok rendszerét lebontó, gyakran alkotmányellenes törvények zokszó nélküli szignálása pont az ellenkező irányba mutat.
Az egész abból indult ki, hogy egy blogger, valamelyik újságból, kijelentette, hogy a kisdoktorim körül 20 évvel ezelőtt valami nem volt rendben.
Egy picit erősnek érezzük, hogy a hvg-t „valamelyik újságként”, a hónapokig kutató újságírót „bloggernek” titulálja. 1979-es alapítása óta a hvg – mind példányszámát, mind olvasottságát tekintve – Magyarország vezető közéleti hetilapja. Objektív és szakszerű cikkeire a Ténytárnál mi is rendszeresen hivatkozunk.
A botrányt tehát nem holmi blogger, hanem a hvg.hu robbantotta ki. A szerkesztőségben pedig hónapokat töltöttek el a kutatással, mielőtt megírták volna az ügyet. Az eredmény azt mutatja: jó munkát végeztek. Nagy szükség lenne Magyarországon több ilyen alapos, tényfeltáró újságírói munkára.
Én már azt is különösnek tartottam, hogy egy dátumot kitűzött valaki március 28-ra, mint végső határidőt, egy hétköznapi napot két hónapra előre kitűzni.Talán tudhatták, hogy én akkor Szöulban leszek (...) hát ezt nem tudtam elhalasztani.
No igen, a két hónapos határidőt mi is különösnek tartottuk, csak épp nem abban az értelemben, mint az államfő. Mi meglehetősen hosszúnak éreztük egy 220 oldalas dolgozat megvizsgálására. Azt sajnos nem tudjuk, hogy két hónappal ezelőtt már szerepelt-e a koreai program a köztársasági elnök naptárában, de miként már jeleztük előző írásunkban is: az időpont több, mint gyanús.
Lemondani pedig igenis lemondhat bármilyen programot az ország egyik legfőbb közjogi méltósága, pláne, ha személyes érintettsége okán, fontos, hogy az országban legyen.
UPDATE: Theodore nevű kedves olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a szöuli nukleáris csúcs hivatalos programja március 27-én véget ért. Ha nagyon akart volna, hazajöhetett volna Schmitt, ahogy az egyéb koreai programokat is igazíthatta volna úgy, hogy a bizottság döntésének ismertetésére feltétlen itthon legyen.
Megkérdezhették volna az én véleményemet.
Megkérdezték. Még hivatalos meghívót is kapott a tényfeltáró bizottság vezetőjétől, 2012. március 6-án.
Az persze megint más kérdés, hogy végül maga Tóth Miklós látogatta meg a Sándor Palotában (fő a kényelem). A meghallgatásról Fluck Ákos különvéleményében a következőt lehet olvasni: „Az egykori pályázó hivatalában fogadta a bizottság elnökét. A bizottság elnöke tájékoztatta a bizottság tagjait, miszerint az egykori pályázó előadta, hogy álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerűen zajlott. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége – álláspontja szerint – nem kérdőjelezhető meg."
Az igaz ugyan, hogy a szenátus már nem hallgatta meg, de a döntés meghozatalában figyelembe vették az akkor elhangzottakat is. Azt pedig már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy mégis mennyire életszerű, hogy egy plágiummal vádolt diákhoz házhoz mennek a vizsgálóbizottság tagjai? Még jó, hogy nincs kettős mérce, elnök úr!
Na, ez elég bonyolult ügy. Jelenleg ugyanis sem a hatályos, sem az új felsőoktatási törvény nem szabályozza konkrétan a diploma (és a doktori cím) visszavonását.
A hatályos felsőoktatási törvény azt mondja, hogy amennyiben a törvényességi ellenőrzést végző miniszter azt állapítja meg törvényességi ellenőrzése során, hogy az egyetem jogellenesen adott diplomát (doktori címet) valakinek, akkor a bíróság előtt kezdeményezheti a cím visszavonását. Ebben az esetben, ha a miniszter észleli a jogsértést, akkor csak a bíróság dönthet. Arról a törvény azonban nem szól, hogy mi van akkor, ha azt az egyetem észleli.
Márpedig jelen esetben a területért felelős miniszter – Réthelyi Miklós, egyébként a frissen lemondott SOTE-rektor elődje – megfutamodott. Nem hagyott más lehetőséget az egyetem számára, mint hogy a saját kezébe vegye az ügyet. Erre pedig az Alaptörvény hatalmazza fel, amelynek X. cikke kimondja, hogy Magyarország védi a tudományos kutatás szabadságát, továbbá tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni. A felsőoktatási intézmények a kutatás és tanítás tartalmát, módszereit illetően önállóak, ezért ezekből a szabályokból fakadó egyetemi autonómia elve miatt, az egyetem – a cím adása mellett – annak visszavonására is jogosult.
(Hamarosan – egy blogbejegyzésben – részletesen is körüljárjuk ezt a kérdést.)
Ebben egyetértünk elnök úr. Jobb lett volna. Önnek is, az egyetemnek is, a kormánynak is, és nem utolsósorban Magyarországnak is.
Schmitt eddigi elnöki tevékenysége – a törvényhozás motorjaként – finoman szólva nem ezt sugallja. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy mindegyik elnökön érződött a pártpreferencia, de talán rajta a leginkább. No persze, ő töltötte a legtöbb időt a politika közvetlen közelében.
Azt értjük, hogy vívóként nem, de azért most már elég hosszú időt töltött el a politikában (ráadásul igen magas pozíciókban) ahhoz, hogy azért most már hozzászokhatott volna. Ha nem, akkor bizony nem erre a pályára való.
Ez a legnagyobb baj. Még mindig az a sziklaszilárd meggyőződése, hogy az ok az elcsalt kisdoktori dolgozat. Holott – rajta kívül – mindenki tudja: az igazi probléma az, hogy elnökként hazudott. Illetve hazudik folyamatosan, továbbra is.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
