Finoman szólva sem tekinthető normál ügymenetnek, hogy egy még hatályba sem lépett törvényt módosítanak, azonban a köznevelési törvény esetében ez nem meglepő. Korábban, részletes elemzésünkben, már jeleztük, hogy az új törvény meglehetősen sok bizonytalansággal terhelt. A keretjellegűnek mondott (valójában inkább elnagyolt) törvényszövegen számos lyuk tátong, amelynek rendeletekkel való betömése a kormányra várt (volna).
Ebben eddig nem volt különösebben sikeres a kabinet. A tervezett 96 témakört szabályozó tíz rendelet közül csak egy, a Nemzeti alaptervről szóló készült el, és az sem átütő sikerként jellemezhető.
Hoffmann Rózsa államtitkár asszony szerint ez természetesen így van jól, hiszen eleve „keretjellegű” jogszabályt alkottak. A keretjellegűség valós értelme azonban az, hogy az alap jogszabályt ne kelljen állandóan változtatgatni. Ez esetben tehát sokkal inkább arról van szó, hogy a kormány a gyakorlati megvalósítás során felismerte: a megalkotott remekmű mégsem annyira remek, és korrigálni akarja a törvény (számos) hibáját.
A „javítócsomagot" megvizsgálva, arra következtetésre juthatunk, hogy a változások tovább erősítik a centralizációt, az állam és a miniszter hatalmát. A magán-(!), és egyházi(!!) iskolák igazgatóit az állam nevezi ki, tankönyvet(!!!) a miniszter választ!
Úgy forgatják fel a teljes iskolarendszert, hogy a finanszírozással és működéssel kapcsolatos kérdések döntő részére a válasz továbbra is csak annyi, hogy az állam majd megoldja. Mekk mester újra támad: a kontár törvény javítása is kontár módon történik.
Közoktatási törvény v0.3beta
A hibák korrekciója a törvényalkotás folyamata szempontjából biztosan nem sikerült. Bár a fent idézett interjúban az államtitkár is elismeri, hogy tíz évre lett volna szükség az új törvény megfelelő előkészítéséhez, a kormányzat most is a jól bevált egyéni képviselői indítványos megoldást választotta. Ez pedig azt jelenti, hogy ez alkalommal is elmaradt a javaslat szakmai, társadalmi vitája.
A több mint 40 kérdést érintő „javítócsomagot” a Microsoft is megirigyelné, jelentős része éppen a korábbi, elsietett törvényalkotás következményeit próbálja meg kezelni. Ezek közül a legfontosabb az, hogy a parlament úgy döntött az iskolák államosításáról, hogy elfelejtette tisztázni pontosan, milyen is legyen ez a fenntartói rendszer. A törvényjavaslat ezt most úgy szabályozza, hogy az iskolák fenntartói feladatait az úgynevezett állami intézményfenntartó központok lássák el.
Ezek aztán – az intézmények szempontjából – minden lényeges döntés gazdái lesznek, beleértve a pedagógusok alkalmazását is. Ők döntenek arról, hol legyen iskola, hány tanárral és honnan vegyék fel a gyerekeket. A tartalomról és a vezetőkről viszont a miniszter határoz.
Arról, hogy mik is ezek a központok, tulajdonképpen kevés információt kapunk a törvényből. Jelenleg ilyen néven a kormányhivatal egységei működnek. Azonban az indoklásból úgy tűnik, hogy külön, járási szintű intézmények jönnek majd létre. Itt részben tárcák közötti hatásköri vitáról is szó van, mert az új központokat valószínűleg részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítja majd a közigazgatási tárca helyett.
Az önkormányzat tejel, oszt' jónapot
Szintén tisztázatlan volt, hogy az önkormányzatok milyen módon vehetnek részt az intézmények fenntartásában. Nos, a válaszban nincs sok köszönet: a javaslat új fogalomként bevezeti a működtető fogalmát. Ez a szerep azt jelenti, hogy ők fizetik az épület fenntartásának költségeit, de nincs beleszólásuk sem az iskola személyi, sem pedagógia döntéseibe. Kétséges, hogy ilyen feltételek mellett mennyire lesznek lelkesek a helyhatóságok. Nem véletlen, hogy a 3000 lakosúnál nagyobb települések esetében nem szabadon választott, hanem kötelező a feladat. Pontos számításokról, hatástanulmányról – természetesen – továbbra sincs szó.
Mivel a béreket viszont az intézményfenntartó központ fizeti, az iskolák pénzügyi önállósága teljes mértékben megszűnik – így önálló költségvetésük sem lesz. Úgy tűnik, a törvényalkotók elfeledkeztek arról, hogy az iskoláknak a béreken és az épületen túli költségeik is vannak (voltak?), gondoljunk például a szakmai programokra.
Magániskolák – állam által kinevezett igazgatóval
Az államosítás kiterjed a magán- és az egyházi intézményekre is. Innen kezdve, ezekbe az intézményekbe is a miniszter nevezi ki az igazgatót, sőt ,az intézmények léte és működése is a miniszter által elfogadott tervtől függ. Kíváncsiak vagyunk, hogy a jogaikra olyannyira kényes egyházak mit szólnak ehhez a megoldáshoz.
Az állami irányítás rendszere a szakmai tartalom szempontjából szintén tovább erősödik. Az állam mostantól központilag szabályozza még a diákönkormányzatok, szülői szervezetek és diáksportkörök tevékenységét is. Nyilván a demokratikus állampolgári nevelés jegyében.
Miniszter által választott tankönyv
Bár már ez is épp elég elborzasztó, sokkal komolyabb hatása lesz annak, hogy egy másik, kapcsolódó törvényjavaslat szerint, a miniszter azt a jogot is megkapja, hogy egy pályázaton – minden előzetesen meghirdetett szempont és szakmai kontroll nélkül – kiválassza évfolyamonként és tantárgyanként az egyetlen kötelező tankönyvet. Ez a könyv lesz egyedül használható. A megoldás nemcsak szakmailag aggályos, de azt is jelenti, hogy a miniszter választottjai verseny és kontroll nélkül jutnak majd sokmilliós üzlethez.
Összességében tehát a változások tovább erősítik a centralizációt, az állam és a miniszter hatalmát. Úgy forgatják fel a teljes iskolarendszert, hogy a finanszírozással és működéssel kapcsolatos kérdések döntő részére a válasz továbbra is csak annyi, hogy az állam majd megoldja. Mekk mester újra támad: a kontár törvény javítása is kontár módon történik – nyilván nem most utoljára.
