Az építésügyet a permanens reformok jellemzik. Minden évben újabb és újabb „gyorsító csomagok" jelennek meg, miközben a beruházók és a fejlesztők mindig az adminisztráció jelentette akadályokra panaszkodnak. Nem csoda, naponta hallunk a területhez kapcsolódó korrupciós ügyekről. Ebbe a folyamatba illeszthető be az idei építésügyi csomag.
A csomag több elemből áll: egyrészt megkísérli erősíteni az építési beruházások szakmaiságát. Másrészt a településrendezési és -fejlesztési tervek átalakításával és azoknak az uniós követelményekhez igazításával kívánja gyorsítani a beruházásokat. Szintén a gyorsítást szolgálja a már több éve tervezett e-építésügyi eljárás széles körű bevezetése.
Ezzel párhuzamosan a korábbi „akadályok" lebontása körében lehetővé teszi az „akadékoskodó" szereplők megregulázását, befolyásának csökkentését is.
Az építésügyi szervezetrendszer apróbb változtatásai újra nyithatják a helyi és az országos politika közötti Nagy Játék egy lezárt kérdését is. Sok pénz forog az építési területen, és így nem mindegy, hogy ki adja ki az engedélyeket: olyan valaki, aki polgármestertől függ, vagy aki a kormányhivatali vezetőjétől!
Gyorsító csomagok - egy végtelen történet?
A 2012-es építési csomag a szakmaiság erősítésén és a szakmai előírások szigorításán túl jelentős figyelmet fordít az eljárások gyorsítására.
Az eljárások gyorsítása gyakorlatilag az elmúlt két évtized valamennyi reformtörekvésének központi eleme volt. A receptben sem találunk jelentős különbségeket: rövidítették a határidőket, s összevonták az egyes tervezési és hatósági eljárásokat.
Nem alakul ez másképpen ebben a törvényjavaslatban sem. A korábbi hatósági egyszerűsítésekkel szemben itt a legfontosabb változtatásokra a tervezési folyamatokban kerül sor. Új, az uniós beruházási szabályokhoz illeszkedő tervtípust hoznak létre (integrált településfejlesztési stratégia), valamint egyszerűsített és összevont telepítési eljárásokat vezetnek be.
Az építésügyi eljárások gyorsítását szolgálhatja az elektronikus eljárások (e-építéshatóság) kiterjesztése amely a tervezés elektronikus jellegére (hiszen mára a mérnökök már nem elsősorban a rajzasztal, hanem a számítógép képernyője „felett görnyedve" végzik munkájukat) jelentős előrelépést és gyorsítást hozhat.
A gyorsítást szolgálja az is, hogy egy támogatott bizottsági módosító indítvány szűkítette a fellebbezéssel megtámadható eljárási döntések (végzések) körét.
A fenti szabályok valóban gyorsíthatnak a beruházásokon, s így lehetővé tehetik a felpörgő fejlesztéseket és az uniós források hatékonyabb lehívását is.
„Ahol gyalulnak, ott hullik a forgács"?
Azonban az összevont eljárásoknak komoly hátulütői is lehetnek: rövidebb idő alatt, egyszerűbb szabályokkal ugyanis nehezebb megalapozottabb szakmai ellenőrzést végezni. Így bár egyes szakmai szervek nem fognak „akadékoskodni", de esetleg a kevésbé alapos ellenőrzés mellett olyan negatív hatások jöhetnek létre, amelyek elhárítása később nagyobb gondot okozhat.
Úgy tűnik, hogy a beruházások gyorsítása a törvényi eljárási szabályok mellett a kormányzat által eldöntött szervezeti változásokkal is járhat. Így a kiszivárgó hírek szerint a gyorsítás áldozatává válhat a nemzeti kulturális örökség védelmét, azon belül a műemlékvédelmet és a régészeti lelőhelyek védelmét is ellátó szerv önállósága. Ezt az átalakítást az az elfogadott módosító indítvány is alátámasztja, amely ennek az örökségvédelmi szervnek bizonyos feladatait más szervekre, így az érintett miniszterekre ruházzák át.
Kérdés, hogy hosszabb távon melyik megoldás jár több előnnyel és hátránnyal: egy gyorsabb, az uniós forrásokat esetleg jobban lehívó, de a kulturális örökség védelmére kisebb figyelmet fordító rendszer, vagy egy, a kulturális örökség védelmét fontos értékként kezelő, ámde nehézkesebb és lassabb modell.
Erős állam, erős szankció
A törvény az építésügyben jelentkező jogsértésekkel szemben ugyanazt a megoldás alkalmazza, mint a többi jogsértéssel szemben az egyéb törvények: tovább szigorítja az ellenőrzést és a szankciókat.
Kérdéses, hogy ez a szigorítás mennyiben lesz hatékony, s mennyiben erősíti a területen amúgy sem túl erős lábakon álló önkéntes jogkövetést.
Államigazgatás - önkormányzatok -:- (3:1) vagy esetleg -:- (3:2)?
A törvényi felhatalmazó rendelkezések korrekciója arra utal, hogy újranyílhat a központi és a helyi politika közötti Nagy Játék egyik fontos „csatatere".
Korábban már megírtuk, hogy a „helyi erők" fontos győzelmét jelentette az, hogy nyáron, a járási rendszert kiépítő jogalkotás során az építéshatósági ügyekért nem a járások, hanem a települési jegyzők maradtak felelősek.
Ez elsőre „könyökvédős", technokrata, bürokrata unalmas kérdésnek tűnik. De nem az! Hatalmi szempontból ugyanis nem mindegy, hogy egy építési engedélyt a városi polgármestertől függő városi jegyző, vagy a kormánytól függő járási hivatal ad-e ki.
A „frontvonalak" harmonikaszerűen mozognak a kérdésben továbbra is. Bár az államigazgatási hatásköri bővítés lehetőségei továbbra is adottak, egy támogatott módosító indítvány csak és kizárólag a kisebb települések közös hatósági feladatellátását zárja ki kifejezetten, s továbbra is nyitva hagyja a városi jegyzői feladatellátás kérdését. Így továbbra sem dőlt el egyértelműen, hogy a feladat átkerül-e az államigazgatáshoz vagy sem.
A településkép fokozott védelme - a köztéri reklámokkal szemben is
A helyi polgármesterek azonban a jövőben arról mindenképpen rendelkezhetnek, hogy a külön kormányrendelet szerint a településképet rontónak minősítő reklámokat és cégéreket el lehessen távolítani, s egyéb, a helyi építészeti értékvédelmet elősegítő intézkedéseket rendeljen el. A fenti kötelezettségek megszegőit akár 50 000 forintra is megbírságolhatja.
Kérdés, hogy ez mennyiben hatékony eszköz. Ráadásul a törvényjavaslat elég elnagyoltan fogalmaz, így például szélesre tárja a kormány szabadságát a „településképet rontó reklámok és cégérek" meghatározása körében. Így egy megfelelően „ügyes" szabályozás akár jelentős hatást is gyakorolhat erre a piacra.
Amennyiben erre a csomagra tekintünk, akkor a legnagyobb kérdést az jelenti, hogy mennyiben segíthet ez az uniós források hatékonyabb igénylésében, s a hazai építőipar újjáélesztésében. A másik nagy kérdés, hogy a gyorsításért végül is milyen egyéb - pl. műemlékvédelmi - árat kell majd fizetnünk.
