A Bajnai Gordon által 2012. október 23-án életre hívott Együtt 2014 mozgalom ugyan még csak szárnyait bontogatja, ám rendesen felkavarta az ellenzéki állóvizet. Hirtelen mindannyian tudni szeretnénk, hogyan is működhetne a gyakorlatban a választási szövetségkeresés, miként lehet egy ilyen sokszereplős, sok ismeretlenes egyenletet sikeresen megoldani.
Az új választási törvény és a frakcióalapítás megváltozott szabályai azok, amelyek ebben a helyzetben a feltételeket diktálják. Egy olyan, hangsúlyozottan elméleti konstrukciót mutatunk be, amellyel maximalizálni lehet a parlamenti mandátumok számát egy ilyen vegyes, sokszínű és különböző érdekű felekből álló ellenzéki szövetségben.
Egy olyan megoldást, amely sem koalíciót, sem közös listát, de még közös programot sem jelent feltétlenül. Nem több, mint egy „megállapodás”, amelyben a szereplők (és választók) jól felfogott érdeke a közösen megszerzett mandátummennyiség maximalizálása.
Persze nem vagyunk naivak, tudjuk és ismerjük az ilyen játékelméleti megközelítések korlátait. Tudjuk, hogy a politikai szereplők gyakran nem cselekszenek racionálisan, hiszen pl. személyes, vagy akár korábbi feloldhatatlan politika ellentéteik ezt adott esetben nem teszik lehetővé. De egy gondolatkísérletet megér.
Egyszerűbb, mint gondolnánk
Egyetlen egy induló pártnak sem lehet érdeke lemondania a frakcióalapításról, mivel az igen komoly előnyökkel jár. Ehhez országos listát kell állítania, amihez minimum 27 körzetben egyéni jelöltre van szüksége, összesen legalább 10 megyében. Mindez azt jelenti, hogy az országos listát állító pártoknak legalább 27-27 jelöltet kell állítaniuk. Ugyanakkor jobb, ha az ellenzék minden körzetben csak 1-1 jelöltet állít, máskülönben egymással versenyeznek, és adják a győzelmet a kormányoldali jelöltnek.
Ennek eredményeként a megoldás az, hogy egyik országos támogatottsággal rendelkező, a szövetséghez csatlakozó párt se állítson jelöltet minden körzetben. Legalább 27 körzetben az LMP-nek, másik legalább 27-ben mondjuk a Szövetségnek, míg a maradék 52-ben pl. a szocialistáknak kell jelöltet állítania. Jól látható, hogy a négy országos párt már nem tudna országos listát állítani anélkül, hogy legalább 1 körzetben ne jelölnének többen is, ami még mindig könnyen megvalósítható. (Táblázatunk ezt szemlélteti.)
Így tehát ahelyett, hogy a pártok programokban és jelöltekben próbálnak megállapodni, elég felosztaniuk a 106 körzetet egymás között. Ez nem jelent közös listát. A régi rendszerben ez annak felelt meg, amikor visszaléptek egymás javára a két forduló között. Csak most nincs két forduló, így előre kell megállapodniuk.
Mit szól ehhez a párt, a választó?
Kevesebb körzetre kell fókuszálni ugyanannyi pénzből. Könnyebb összegyűjteni a kopogtatócédulákat is, a töredékszavazatok sem vesznek el. Legfőképpen pedig a pártok megőrizhetik identitásukat, programjukat, arcukat és frakciójukat. Mindemellett sokkal komolyabb esélyük van egyéni mandátumok szerzésére. Így az áldozathozatal csupán látszólagos.
A választópolgár pártszimpátiáját továbbra is kifejezhetné az országos - más néven pártlistára - adott szavazatával, míg egyéni képviselője esetén fel kell készülnie (és készíteni) arra, hogy kedvelt pártja lehet, nem állít jelöltet az ő körzetében. Sokaknál fejtörést és akár távolmaradást is eredményezhet, ha egy általa nem, vagy kevésbé kedvelt párt jelöltjére kénytelen szavazni. Ez azonban már kommunikációs kérdés, amelyet meg kell tudnia oldani azoknak, akik egy ilyen szövetségben gondolkoznak. El kell fogadtatni más párt jelöltjeit a „magasabb cél”, a kormányváltás érdekében.
A választó abban lesz érdekelt, hogy a pártlistán a pártjára szavazzon, egyéniben pedig pártja szövetségének jelöltjére: kormányváltás a képviselőre-, kormányzás a pártra adott szavazattal.
A fenti konstrukció választási szövetség. Sem koalíciót, sem közös listát, de még közös programot sem jelent feltétlenül. Csupán „megállapodás”, amelyben a szereplők (és választók) jól felfogott érdeke a közösen megszerzett mandátummennyiség maximalizálása. A választások estéjének végén jó eséllyel igen sokszínű parlamenti patkót látunk majd, immáron valósan megszerzett mandátumokkal. Hogy ezután ki lesz a miniszterelnök, kik lesznek a kormánypártok, milyen formában fognak kormányozni, az egy egészen más kérdés. És nem is egyszerű. Ebben a szövetségnek azonban már előre dűlőre kell jutnia.
Persze minderre csak akkor van szükség, ha az ellenzék valamelyik szereplője egyedül képtelen elérni a többséget.
Ez a bejegyzés a www.tenytar.hu oldalon megjelent elemzés rövidített változata.