A sajtóban nagy visszhangot keltett az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának egy képviselői kérdésre adott válasza, amelyben jelezte, hogy 2014-re bevezethetővé válik a sokat vitatott szociális kártya.
Ez azonban valójában már megvalósult, és a szociális kártya bevezetése alig hozna érdemi változást: csak annyit, hogy az Erzsébet-utalvány helyett egy bankkártyához hasonló eszközt lehet majd használni. Ugyanis a szociális kártyához kötődő rendelkezéseket 2012 óta, több lépcsőben, lopakodva már bevezette a kormányzat. Korábban már írtunk arról, hogy egy ilyen lépéssel csak kevesen járnak jól, valaki viszont biztosan: aki gyártja és kibocsátja ezeket a kártyákat.
Szociális kártya - mire jó ez?
Bár már az előző ciklus során felmerült a szociális juttatások jelentős részének természetben történő nyújtását lehetővé tevő szociális kártya bevezetése, azonban erre eddig nem került sor.
A szociális kártya előnyeivel és hátrányaival mi is foglalkoztunk egyik tavalyi írásunkban, ahol azt elemeztük, hogy a természetbeni juttatások Erzsébet-utalvány formájában történő nyújtása a szociális kártya kialakítása felé tett fontos lépés.
Írásunkban kiemeltük, hogy a kártya bevetetésének támogatói szerint ezzel a módszerrel lehet azt biztosítani, hogy e juttatásokat a családok a mindennapi megélhetésre, valamint a gyermekek nevelésének támogatására fordítsák.
Halkan azt is megjegyeztük, hogy ez az első hallásra elegáns indoklás több sebből vérzik. Ugyanis a kártyás, illetve utalványos fizetés drága, hiszen működtetni kell egy elszámoló és kifizető rendszert, ami bizony pénzbe kerül. Másrészt az utalványrendszer gyakran kialakítja a maga úgynevezett „másodlagos piacát". Ez azt jelenti, hogy ha az utalvány tulajdonosának készpénzre van szüksége, akkor megpróbálja azt megszerezni.
Azt is írtuk, hogy ez a megoldás meg is bélyegzi a rászorulókat, hiszen a segélyként adott utalványok eltérő színe egyértelműen jelzi, hogy az azzal fizető nem a társadalom felső rétegeibe tartozik. Mindezeken túl még az utalványrendszer azzal, hogy a kibocsátó mérlegelheti, hogy kivel és milyen költségek mellett köt beváltási szerződést, akár tiltott állami támogatásnak és minősülhet, hiszen így lehet egyes cégeket kedvező helyzetbe hozni.
Az aggályok ellenére - az üzlet dübörög
Mindezen aggályok ellenére azonban 2012 óta több lépcsőben kiszélesítették a szociális és gyermekvédelmi törvényben az Erzsébet-utalványok fenti alkalmazásának lehetőségét. Így a rászorultsági szociális segélyek részben akár Erzsébet-utalványban is nyújthatóak, valamint kialakították a gyermekvédelmi Erzsébet-utalványt, amely csak a külön rendelkezésekben meghatározott termékekre költhetőek el. Ilyen utalványban lehet adni a gyermekvédelmi támogatásokat, valamint a jövedelempótló szociális ellátások gyerekekre eső részét.
Ezzel a megoldással gyakorlatilag - ahogyan már korábban is írtuk - egyfajta szociális kártyát vezettek be, hiszen az utalványrendszer magában rejti a szociális kártya minden előnyét és hátrányát.
Mi változik majd?
Kérdéses, hogy akkor milyen változást hoz a szociális kártya bevezetése. Ha röviden össze akarnánk foglalni, önmagában semmilyen lényegeset. Sőt, bizonyos mértékben még könnyebbséget is jelentene, hiszen megszűnne a merev címletekhez kötöttség, amely miatt a címlet egészét le kell vásárolni (hiszen abból nem lehet visszaadni). Egy kártyás rendszerben a visszaadás problémája nem merülhet fel.
Így szakmailag tulajdonképpen nem változik semmi: hiszen ma Magyarországon gyakorlatilag van szociális kártya: a szociális és gyermekvédelmi ellátásként nyújtott Erzsébet-utalvány.
Ki jár jól?
Egyértelműen azok a szereplők, akik a kártyát kibocsátják és a rendszert működtetik: ugyanis ennek komoly költségei vannak, s akár jelentős haszonra is lehet szert tenni belőle. Főleg akkor, ha a piacot monopolizálják - márpedig egyenesen következik, hogy ezeket a feladatokat a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) lássa el. Ezzel csak egy apróbb probléma akad: az Erzsébet-utalvány már amúgy is egy uniós kötelezettségszegési eljárás tárgya.
Ha a jelenlegi körön kívülre is kiterjesztik a kártya alkalmazását, akkor a beváltóhelyek is jól járhatnak, ugyanis több pénz válik elkölthetővé.
Ki jár rosszul?
Ha az ellátások körében nem történik változás, akkor az érintettek helyzete nem változik számottevően. Azonban egy kiépített kártyarendszer csábítást jelent, hogy kiterjesszék annak alkalmazását. Így ha több ellátás tartozik ebbe a körbe, akkor az szélesebb rétegeket is hátrányosan érinthet. (Igaz, az EMMI közlése szerint az átlagos állampolgárokat érintő ellátásokat - így többek között a családi pótlékot - nem kívánják egy ilyen kártyára utalni, arra csak a segélyjellegű juttatásokat fizetnék).
Rosszabbul járnak a kisebb boltosok is. Rájuk most nagyon rájár a rúd: nem elég, hogy többségük elvesztette dohányárusítási jogát a Nemzeti Dohányboltok rendszerének kiépítésével, még a szociális kártyával is nőnek a költségeik. Ugyanis, ha nem akarják elveszíteni rászoruló vásárlóikat, akkor be kell szerezniük a kártyaolvasó terminálokat, amelyek nem tekinthetőek olcsó mulatságnak.
Így paradox módon akár a legkisebb vállalkozások is rosszul jöhetnek ki egy ilyen rendszerből, hiszen a költségeik növekednének, amelyet ők nehezebben viselnek el, mint egy nagyobb kereskedő.
