2010 őszén a Város Mindenkié nevű civil szervezet igyekezett felhívni a figyelmet a hajléktalanság és az egyre növekvő számú üresen álló lakás között feszülő ellentétre. Az azóta eltelt időben javaslatokat is kidolgoztak az üresen álló lakások hasznosíthatóságára.
A lakhatási válság azonban nem csak a hajléktalanokat érinti, hanem a devizahiteleseket, a közüzemi díjhátralékosokat, az összeköltözni vágyó fiatal párokat, a nyugdíjasokat, sőt az egész társadalmat is.
A szinte teljesen magántulajdon alapú hazai lakásállomány okozza a munkaerő alacsony térbeli mobilitását, valamint jelentős jelzálog-terheket is ró lakosságra. A bérlakások száma alacsony, a magántulajdonú része átlagfizetésből nagyrészt megfizethetetlen, az önkormányzati szociális bérlakások pedig alacsony számuk és rossz állapotuk miatt nem jelentenek megfelelő megoldást a problémára. Ráadásul teljes egészében hiányzik egy közhasznú bérlakásszektor.
A kormányzat is felismerte, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásában a szociális bérlakások kiadásával szerepet kell vállalniuk az önkormányzatoknak, továbbá a szociális szolgáltatásoknak a családok átmeneti otthonaiban való elhelyezéséve. Persze az önkormányzatok sem dúskálnak a lehetőségekben. A Nemzeti Eszközkezelő és az ócsai lakópark eddig jókora buktának tűnik.
forrás: avarosmindenkie.blog.hu
Népszámlálás 2011 - üres lakások
2011-ben a lakásállomány 11 százaléka tartozott a nem lakott, vagyis a más célra használt, idényszerűen lakott, illetve üresen álló lakások körébe. Ez 2001 óta pedig összesítve 27,8 százalékos, a fővárosban pedig 40 sázalékos növekedést jelent . A problémára irányítva a figyelmet a Város Mindenkié nevű szervezet ajánlásokat dolgozott ki egyes nem lakott lakások használatba vételéről:
- A felújításra vagy bontásra váró önkormányzati bérlakások kiadása átmeneti használati szerződéssel
- Kedvezményes hitelkeret a tulajdonosoknak arra, hogy felújítsák és kiadják az üresen álló lakásokat
- Civil kezdeményezések bevonása a lakások, épületek felújításába
- Szociális lakásügynökségek kialakítása az üresen álló ingatlanok hasznosítására
- Önkormányzati kezelési rendszer létrehozása az üresen álló, magántulajdonban lévő lakások hasznosítására
A Város Mindenkié szervezet a lakhatáshoz való jog alkotmányos rögzítésének igényét is megfogalmazta. Az Alkotmánybíróság korábbi joggyakorlatában - így különösen a 71/2002. (XII. 17.) Ab határozatában - kiemelte, hogy a korábban hatályos Alkotmányból nem vezethető le a lakhatáshoz való jog. Az Ab álláspontja szerint a szociális biztonsághoz való jog kereteit a törvényalkotó határozza meg.
Azonban amíg a lakhatáshoz való jog nem kikényszeríthető, addig az Alaptörvény még azt is megengedi, hogy - az Alaptörvény általános rendelkezéseivel és a történeti alkotmány alapvető szabályaival nem feltétlenül teljes összhangban - rendeleti szinten korlátozhassanak egy alapjogot: a mozgás és a tartózkodási hely megválasztásának szabadságát.
Bérlakás vagy saját?
A 2011-es népszámláláskor a lakott lakások 96 százaléka magánszemélyek tulajdonában, 2,7 százaléka a települési önkormányzatok, 1 százaléka egyéb intézmények, szervezetek tulajdonában volt. Tulajdonosként élt a lakásban a lakók 92, bérlőként 7,1 és más jogcímen 1,3 százaléka. Az elmúlt tíz évben a lakáshasználat módja lényegében nem változott, a tulajdonosi, illetve bérleti jogcímen élők arányában történt változás még a 0,5 százalékpontot sem éri el.
A szinte teljesen magántulajdon alapú hazai lakásállomány okozza a munkaerő alacsony térbeli mobilitását, valamint jelentős jelzálog-terheket is ró lakosságra. A bérlakások száma alacsony, magántulajdonú része átlagfizetésből nagyrészt megfizethetetlen, az önkormányzati szociális bérlakások alacsony számuk és rossz állapotuk miatt nem adnak megfelelő megoldást a problémára. Ráadásul teljesen hiányzik egy közhasznú bérlakásszektor.
A saját tulajdonban lévő lakások a kelet-közép-európai régióra jellemzőek inkább. Nyugat-Európában csak Izlandon, Norvégiában és Spanyolországban találunk 80 százalék feletti értékeket. Ausztriában és Németországban a lakosság kevesebb, mint 60 százaléka él saját tulajdonú lakásban. Ez utóbbi országokban nagy hagyománya van a szociális bérlakásépítésnek. Saját tulajdonhoz jutni mindenhol erőn felüli befektetést igényel és a bankok hitelezési gyakorlata is befolyásolhatja a tulajdonosi szerkezetet (például a skandináv országokban igen elterjedt a jelzáloghitelezés).
Bérlakásszektor és adósmentés
A kormányzat is felismerte, hogy a devizahitelesek problémájának megoldásában a szociális bérlakások kiadásával szerepet kell vállalniuk az önkormányzatoknak, továbbá a szociális szolgáltatásoknak a családok átmeneti otthonaiban való elhelyezéséve.
Persze az önkormányzatok sem dúskálnak a lehetőségekben. A Nemzeti Eszközkezelő és az ócsai lakópark eddig jókora buktának tűnik. A lakáspiacról pedig teljes egészében hiányzik egy közhasznú bérlakásszektor.
Lakhatási válság vs. rezsicsökkentés
Ráadásul a kormányzati politika nem oldja meg az energiaszegénységet, hiszen a rezsicsökkentésből pont a legkevesebbet fogyasztók tudják kivenni a részüket, ráadásul sok esetben ezen háztartások olyan energiahordozóval fűtenek, amely viszont kimaradt a csökkentésből.
A rezsi leszorítása a lakhatási problémák egy részét kívánja orvosolni, meglehetősen igazságtalan módon. Éppen ezért az ellenzék válasza a rezsihengerre nem a csökkentés túllicitálása, hanem a lakhatási problémák teljes felismerése és az arra adott komplex válasz lehetne.
