A kormány sokféle módon igyekszik a családok segítségére lenni a gyermeknevelésben. Most például a rendőri erőket veti be a zabolátlan nebulók rendszabályozására: szeptembertől iskolarendőr is képviseli az állam erőszak-monopóliumát az iskolákban.
Az ide vezető tervezet útja (az oktatáspolitika kapcsán már megszokott módon) nem volt egyszerű. A Pintér Sándor által támogatott javaslatot – a hírek szerint – az oktatásügy mindkét erős embere, Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán is ellenezte, nem is beszélve a szakmai szervezetekről. De a kormány szürke eminenciása, mint általában, most is elérte, amit akart.
Nem kétséges, hogy a lépés arra is válasz, hogy bár a Fidesz és a KDNP politikusai 2010 előtt több alkalommal is a tomboló liberalizmus következményének minősítették az iskolai erőszakot, azonban a kormányváltás után, a szabad szellem elillanásával sem lett kevesebb erőszakos eset. Előfordult súlyos testi sértés, sőt késelés is. A kormányzati kommunikáció forgatókönyvei szerint ilyenkor aztán lázas jogszabályalkotás és szervezetátalakítás kezdődik.
Azzal meg nem érdemes foglalkozni, hogy az iskolarendőri program hatékonyságát a rendszert korábban bevezető Amerikai Egyesült Államokban is erősen vitatják. Elrettentő hatása viszont minimális. A szakértők jelentős része szerint az erőforrásokat a valódi bűnözők, például nem a fogyasztók, hanem a kábítószerkereskedők üldözésére kellene fordítani. Az sem segíti a megfelelő oktatási-nevelési légkör kialakulását, hogy az állam már a gyermekeinket is potenciális bűnözőként kezeli.
Mi lesz az iskolarendőrök feladata?
Az elképzelés menet közben is többször módosult. Szó volt egyfajta “emelt szintű biztonsági őrökről” is, akik például a korai hazamenetelben (lásd lógás) akadályozták volna a diákokat. Az is felmerült, hogy az iskolaőrök az iskola alkalmazottjai legyenek. (Az iskolakerülés amúgy rendkívül sok gondot okoz a rendőrségnek, mivel egy jogszabálymódosítás az iskolán kívül csellengő diákok visszakísérését is a rend őreire bízta.) Végül az új koncepció szerint a rendőrök felvilágosító és bűnmegelőzési előadásokat tartanak majd, de fellépnek a verekedő és a kábítószert fogyasztó diákokkal szemben is. A kormány ettől az iskolai erőszak, bűnözés és drogfogyasztás visszaszorítását várja.
Mi ezzel a gond?
A javaslat oktatási szempontból rendkívül aggályos. Az iskola dolga (mint korábban ezt a kormány oly sokszor hangoztatta) a nevelés. Éppen ezért elsősorban neveléssel, a pedagógusok és diákok közötti kapcsolat kiépítésével tudja elérni céljait. Ebben a közegben meglehetősen idegen az iskolarendőr, akinek képzettsége, jogköre egészen más (még akkor is, ha a rendőrség sietett minket megnyugtatni, hogy a sulizsaruk nem fogják gumibotjaikat lóbálni). A rendőr “intézkedni”, közbeavatkozni, büntetni, feljelenteni tud – beszélgetni, csitítani, meghallgatni, nevelni kevésbé. Sok iskolavezetőnek is könnyebb lesz, hogy a nevelési problémákat rendőrségi ügyként kezelje, pláne, ha a magasságos intézményfenntartó is támogatja majd őket ebben.
Problémás az ügy rendőrségi szempontból is. A rendőr ugyanis sok pénzbe kerül, sok helyen van rá szükség és kevés van belőle. Éppen ezért, az az idő, amit az iskolarendőrök gyerekfelügyelettel töltenek más, több szaktudást igénylő feladatoktól vonja el őket. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azzal próbálta áthidalni ezt a problémát, hogy jelentős részben a nyugdíjból visszaküldött rendvédelmisekre bízta a feladatot. El tudjuk képzelni, hogy a jól megérdemelt nyugállományból anyagi kényszerrel visszarángatottak, milyen lelkesedéssel és empátiával látnak majd munkához.
A munka eredményessége sem biztosított, mert az iskolarendőr szükségszerűen kívülálló marad, a tantestületnek nem tagja, több iskolával foglalkozik és a diákokkal való párbeszéd sem indul túl jól a büntetőjogi fenyegetés árnyékában. Elszigetelve viszont aligha fog az iskolarendőr érdemi információhoz jutni. Ebből a szempontból sokkal szerencsésebb volt a korábbi iskolarendőri rendszer (mert bármilyen meglepő, már 2010 előtti is volt ilyen,) ahol a rendőr végszükség esetén, az iskola, vagy a szülők jelzése alapján járt el.
Az ORFK felelőse érezhette ezt feszültséget, ezért azt nyilatkozta, hogy “...ha észlelnek valamilyen cselekményt, akkor azt meg kell beszélniük az osztályfőnökkel, szülőkkel, igazgatóval, gyerekekkel. Úgy nem lehet rendőri intézkedés, hogy erről az igazgató nem tud”.
Úgy tűnik a nyilatkozó nem ismeri a rendőrségi törvényt, ennek 13 §-a ugyanis világosan fogalmaz:
“A rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha a közbiztonságot, a közrendet vagy az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető tényt, körülményt vagy cselekményt észlel, illetve ilyet a tudomására hoznak.”
Szó sincs tehát előzetes beszélgetésről.
A következmények...
...meglehetősen kellemetlenek lehetnek. Nem lehet túlzónak minősíteni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) aggodalmát, amely szerint egy szorgos iskolarendőr nagy számú diákot kriminalizálhat például kábítósze fogyasztása, vagy más kisebb súlyú cselekmények miatt. A börtön, vagy jobb esetben a hosszú rendőrségi és bírósági eljárás pedig aligha szolgálja a gyermekek, a fiatalok neveltetését. Ezért az iskolarendőri program hatékonyságát a rendszert korábban bevezető Amerikai Egyesült Államokban is erősen vitatják.
Elrettentő hatása viszont minimális, a szakértők jelentős része szerint az erőforrásokat a valódi bűnözők, például nem a fogyasztók, hanem kábítószerkereskedők üldözésére kellene fordítani. Az sem segíti a megfelelő oktatási-nevelési légkör kialakulását, hogy az állam immár gyermekeinket is potenciális bűnözőként kezeli.
