"Magyarország jobban teljesít!" - hangzatos szlogen a kormánypárttól, csak az a kérdés, hogy miben? Valóban vannak olyan mutatók, amelyekben javulást tud felmutatni a kormánypárt, ilyen például a költségvetési hiány. Azonban ez is csak egy olyan hosszú folyamat eredménye, amely már a kormányváltás előtt megindult, és több mint 2000 milliárd forintnyi megszorítás volt az ára 2010 óta. Mindeközben a gazdasági teljesítmény semmit sem javult az elmúlt két évben, és a kormányzati propaganda egyedül a rezsicsökkentést tudja felmutatni, mint mindenki számára érezhető sikert. Csakhogy a másik oldalról ott van a duplájára emelt tranzakciós adó, a megnövelt áfa és járulék, valamint olyan egyéb tételek, amelyek elviszik ennek a sikernek a számszerűsíthető értékét.
Pedig 2010-ben korántsem volt olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt a propaganda sulykolja. Csődközeli helyzetről egyáltalán nem beszélhetünk, és a költségvetés pozíciója is sokat javult az elmúlt évekhez képest, az év végén alig haladta meg a 4 százalékot. Az egyetlen problémás tétel az államadósság volt, amely valóban szűkítette a kormány mozgásterét, és ez 90 százalékban az "elmúlt nyolc év számlájára írható". De még a magas adósság mellett is lehetett volna olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely a költségvetési hiány további lefaragása mellett növekedési pályán tartotta volna a gazdaságot.
A gazdasági visszaesés okai
Ha a 2012-es recesszió - és a 2011 második negyedévétől tartó gazdasági lassulás - okait keressük, akkor azt öt fő pontban lehet meghatározni:
- A beruházási ráta visszaesése, amely egyaránt köszönhető a bizalom csökkenésének, valamint a keresleti és kínálati oldalon tapasztalható hitelezési problémáknak. A gazdasági szabadságharc és a kritikus ágazatok + a bankszektor agyonadóztatása elijesztette a befektetőket.
- A háztartások fogyasztási kedvének csökkenése, amely egyaránt magyarázható az adórendszer átalakításával és a forinteszközök relatíve magas hozamával. Az elmúlt egy évben a magas hozamszintek jelentősen csökkentek a kedvező nemzetközi pénzpiaci környezetnek és az alacsony költségvetési hiánynak köszönhetően, azonban a fogyasztási szint is épphogy csak eltudott mozdulni a mélypontról.
- Az eurózóna adósságválsága miatt Európa is lassult, az exportpiacok teljesítménye pedig a hazai feldolgozó ipart is lefelé húzta.
- 2011-hez képest a mezőgazdaság nagyon rosszul teljesített a száraz időjárás miatt, de itt arról sem szabad megfeledkezni, hogy 2011-ben pont a kiváló termőév húzta fel a gazdasági teljesítményt.
- Az irreálisan sok megszorítás, ráadásul teljesen rossz struktúrával, amelyek egy része elkerülhető lett volna, ha a kormány nem kezdett volna osztogatni a választások megnyerése után, és nem ragadt volna bele egy teljesen felesleges hazugságspirálba, amely arra épült, hogy az ország csődközeli helyzetben volt 2010 tavaszán.
A harmadik és negyedik pont nyilvánvalóan tőlünk független folyamatok eredménye, viszont az első kettő és az utolsó nélkül máshogyan is alakulhatott volna a 2012-es év, és már az is lehet, hogy Magyarország egy évvel korábban kikerült volna a túlzott-deficiteljárás alól.
Lehetett volna jobban is
Ha a választások után a kitaposott ösvényen maradt volna a gazdaságpolitika, akkor sok minden másképpen alakul. 2010. júniusában azonban egy olyan ámokfutás indult útjára, amelyet már 2013-ban nehéz korrigálni. Kósa és Szijjártó hazugsága a csődközeli helyzetről, amely mélybe lökte a forintot - a hazugságot jól bizonyítja, hogy semmilyen csontváz sem került elő a szekrényekből -, az egykulcsos adó tervének bejelentése, majd a nyugdíjvagyon kvázi államosítása pecsétet nyomott az ország jövőjére. 2010 végén már látszott, hogy ennek recesszió lesz a vége, ezt az akkori Költségvetési Tanács is kijelentette. Az Orbán-kormány gyorsan fel is oszlatta azt a szervezetet, amelyet még az angolok is "lemásoltak rólunk". A kormányzati ámokfutás útjába senki és semmi sem állhatott.
Az hamar kiderült, hogy a fogyasztást és a gazdaságot nem fogja felfuttatni az egykulcsos adó, ráadásul a bizonytalanság miatt egyre inkább megnövekedtek a forinteszközök hozamai, így inkább megérte befektetni a többletjövedelmet, mint elkölteni - nem véletlenül kezdett felfutni a hazai háztartások körében az állampapír állomány mértéke. Mivel a GDP nem pörgött, a kormányzat kénytelen volna sorra bejelenteni a megszorító intézkedéseket, mivel Brüsszel nem lazított a gyeplőn. (Emlékeztetőül: Orbán Viktor a kezdetben még azért lobbizott Brüsszelben, hogy a költségvetési hiány 7 százalék lehessen az adóátalakítások után, csakhogy Brüsszel nemet mondott.)
A megszorítások azonban egyre inkább lejjebb húzták a gazdasági teljesítményt, így újabb és újabb korrekciókra volt szükség. Az ad hoc intézkedések újabb és újabb intézkedéseket szültek, és az ország egy olyan spirálba került, amely a szükségesnél legalább kétszer nagyobb mértékű megszorító csomagokhoz vezetett. Így végül az egykulcsos adó bűne nem is annak igazságtalanságában rejlik (ez elsősorban morális kérdés), hanem a párhuzamosan bevezetett adókban, és adóemelésekben: járulékemelés, áfakulcsemelés, evakulcsemelés, tranzakciós adó, bankadó, telefonadó, biztosítási adó, szektoradók, a jövedéki adó megemelése, és még hosszasan sorolhatnánk. A rengeteg adó beépült a mindennapi életbe, mindeközben pedig a forint árfolyam is elszállt megnehezítve a devizaadósok helyzetét. Az elmúlt három évben az átlagos forint árfolyam jóval gyengébb volt, mint 2007 és 2010 között. A tavalyi infláció ráadásul a bérnövekedést is felfalta.
Hogyan lehetett volna jobban csinálni? Először is nem kellett volna 2010-ben azt hazudni, hogy csődközeli helyzetben vagyunk, majd nem kellett volna bejelenteni az egykulcsos adót, végül nem kellett volna feloszlatni a Költségvetési Tanácsot és államosítani a nyugdíjpénzeket. Mindez ha elmarad, a költségvetés stabil maradt volna, nem lett volna szükség drasztikus kiigazításokra, és nem alakult volna ki az a bizalmatlanság Magyarországgal szemben, amely elijesztette a beruházók egy részét. A kormány tehát néhány buta és hibás döntéssel teljesen rossz irányba terelte a gazdaságot.
Felesleges szabadságharc
Az IMF elüldözése, majd visszahívása, aztán az egy éves pávatánc, és a még inkább felesleges és költséges lejáratú kampány az ellen a szervezet ellen, amelyet pont a kormány hívott segítségül, csak tovább rombolta az ország megítélését a beruházók szemében. A folyamat végül odáig vezetett, hogy a beruházási ráta történelmi mélypontra került. A költségvetési hiány rekord alacsony szintje és a globális pénzpiacokon uralkodó optimista hangulat miatt végül az IMF-re nem volt szükség, azonban a több mint egy évig tartó pávatánc több mint 100 milliárd forintjába került az országnak.
A semmi is jobb lett volna
Következetes, higgadt lépésekkel és az imént felsorolt intézkedések elmaradásával a költségvetési hiány ugyanúgy lefaragható lett volna, ráadásul a növekedés megmaradása mellett olyan egyszeri tételekre sem lett volna szükség, amelyek közép távon az Unió nem ismer el. A mozgástér növekedésével pedig olyan adóátalakításokra lett volna szükség, amelyek elsősorban a beruházásokat támogatják, és nem azok ellen irányulnak. A beruházások növekedésének meg lett volna az a multiplikatív hatása, amely még nagyobb mozgásteret adott volna a kormánynak. Így végül az szjacsökkentés is lehető vált volna új adók bevezetése, illetve adóemelések nélkül. A kormány viszont egy teljesen más utat járt be: kapkodás, kiszámíthatatlanság, az előrelátás hiánya és az ad hoc hibás döntések odáig vezetettek, hogy 2012-ben a magyar gazdaság Európa egyik sereghajtója volt.
