Ez egy üzleti kérdés, amit nem szabad politikai szintre emelni, mert a két ország politikai kapcsolatai kiválóak - így reagált Orbán Viktor még 2013 júniusában egy kérdésre, amely a MOL-INA körül kialakult helyzetet firtatta.
Azóta a kérdést már nem lehet csupán „üzletiként" kezelni. Az elmúlt napokban a magyar és a horvát sajtóban is központi hír lett, hogy a horvát ügyészség az Interpolnál kezdeményezte (a vonatkozó uniós szabályok alapján) nemzetközi körözés kiadását, és várhatóan kezdeményezi az európai elfogatóparancs kiadását is Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója ellen. Bár sok találgatás látott napvilágot, az tény, hogy a horvát állam lépései kiélezték a hagyományos jó magyar-horvát viszonyokat.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Nemzeti Államosítás Kormánya felvásárlásai előtt sok esetben alkalmazott ilyen eszközöket, amelyeket teljesen helyénvalónak tartott, addig most, amikor ezeket ellene vetik be, a jogállamiságra és az európai értékekre hivatkozik. Orbán Viktor kénytelen volt azzal szembesülni, hogy az ő szent tehenei sem érinthetetlenek az országhatárokon kívül - más is tud „durván játszani”. Ilyen az, amikor nem mi vívjuk a szabadságharcot, hanem ellenünk vívják.
Mindazonáltal ne legyenek kétségeink, a játszma nem Hernádiról szól. Ő csak egy sakkbábú az INA, a horvát olajcég irányítási jogaiért folytatott csatában.
Így kezdődött
A történet még 2002/2003-ban kezdődött, amikor a horvát állam a tulajdonában álló olaj- és gázipari monopóliumának (INA) fejlesztéséhez keresett egy külföldi stratégiai partnert, amelyre nyilvános pályázatot hirdetett meg. A pályázatot a MOL Nyrt. nyerte meg, így megszerezvén az INA részvényeinek egynegyedét. Ezt követően a MOL több lépcsőben az INA-ban meglévő részesedését 49 százalékra emelte, 2010-ben a többségi tulajdon megszerzéséhez is közel kerülve - egyben az irányító jogokat is megszerezte.
Ezt a horvátok a korábbi magyar MOL-OMV felvásárláshoz hasonló akcióval hárították el: a nagybankok és a nyugdíjpénztárak „föléígértek” a MOL-nak. A privatizációs szerződés - ha horvát kormányzati vétójoggal is - de a MOL-nak ún. menedzsmentjogokat biztosít, azaz a magyar társaság delegálja az INA legfontosabb vezető testületei tagjainak meghatározó részét.
Az elfogatóparancs gyökere
A 2011-es horvátországi választásokat követően kormányra került szociáldemokraták választási programjának fontos eleme volt (az uniós csatlakozás mellett) a korábbi, általuk jogsértőnek vélt privatizációs szerződések felülvizsgálata, valamint a jobboldali kormánypártok feltételezett korrupciós ügyeinek felgöngyölítése. Ennek az „elszámoltatási” politikának a fő csapása Ivo Sanader, volt horvát miniszterelnök volt. A horvát baloldal ezen a téren biztosan sikeresebbnek bizonyult, mint a hasonló célokat megfogalmazó magyar jobboldali kormányzat: Sanadert 2012 novemberében a Zágráb Megyei Bíróság nem jogerősen (első fokon) tíz év börtönre ítélte - korrupció miatt. A bíróság szerint a volt kormányfő 10 millió euró kenőpénzt fogadott el a MOL-tól a sikeres INA-felvásárlás támogatásáért.
Bár korábban is - az elsőfokú bírósági ítélet előtt - kérte a horvát ügyészség, hogy a feltételezett megvesztegetővel kapcsolatban nyomozásra, illetve meghallgatásra is sor kerülhessen, azonban ez nem történt meg.
Ezek után felgyorsultak az események. Ennek fő oka Horvátország - Magyarország által is támogatott - európai uniós csatlakozása volt. Ezzel ugyanis a horvát állam jogosulttá vált európai elfogatóparancs kiadására, amely dokumentum egy viszonylag automatikus kiadatási eljáráshoz vezethet az uniós tagállamokban - így akár Magyarországon is. Hogy a helyzet még cifrább legyen, a horvátok nemzetközi körözést adtak ki a MOL vezérrel szemben, amely finoman szólva nem erősíti a magyar nemzeti olajtársaság renoméját. (Ráadásul többen vitatják is a horvát eljárásnak még a formai jogszerűségét is.)
Kölcsönkinyír visszajár?
A helyzet azért számos pikáns vonást is magában rejt. Kezdjük a legelsővel és leginkább feltűnővel: Horvátország egy olyan intézményt fordít a MOL vezetőjével szemben - amelynek nem megfelelő alkalmazása miatt (maga a magyar jobboldal által patás ördögi szintre emelt) Viviane Reding határozott fellépése révén az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított. Ízlelgessük ezt alaposan: a horvátok tudottan és szándékosan megsértették az uniós jogot, azzal szemben az Unió fellépett (a horvátok meg is ígérték a törvényük módosítását), majd a horvátok erre az uniós szabályra hivatkozva támadtak Hernádira.
A támadás egy olyan magyar cég ellen irányult, amely már eddig is jelentős dollármilliárdokat fektetett be az INA-ba, illetve a horvát gazdaságba. Ráadásul a MOL már régóta a kormánypártokat támogató sajtó kereszttüzében volt, mint „gyarmatosító”. Ezek a támadások azután fokozódtak, hogy a MOL megkísérelte elvégezni az INA racionalizációját, amely óhatatlanul létszámleépítésekkel járt volna az amúgy is nehéz foglalkoztatási helyzetben levő Horvátországban.
Akasztják a hóhért
A magyar kormányzat ebből a vitából - amely elsősorban arról szól, hogy ki ellenőrizze a legnagyobb horvát vállalatot, az INA-t - eddig próbált kimaradni. Erre utalt Orbán Viktor korábbi nyilatkozata is, amely ezt „üzleti vitaként” értelmezte. A távolmaradás igénye azonban eléggé illuzórikus akkor, amikor a horvátok által támadott „gyarmatosító multi”, a MOL legnagyobb tulajdonosa a magyar állam. Ezért a helyzet „fokozódásával” a hagyományosan erős és baráti magyar-horvát viszony is elmérgesedett.
Az is egyértelmű, hogy a horvátok a Hernádi-kártyát egyfajta zsarolási eszközként akarják alkalmazni az INA-ért vívott „szabadságharcukban”. Ahogy a kormány fogalmazott: nem üzleti eszközökkel akar nyomást gyakorolni, hogy üzleti vitákat rendezzen, amelyet - teljes joggal - nem tartott a kormányzat túl európainak.
A helyzet szépsége éppen ebben rejlik: míg a Nemzeti Államosítás Kormánya felvásárlásai előtt sok esetben alkalmazott ilyen eszközöket, addig most, amikor ezeket ellene vetik be, a jogállamiságra és az európai értékekre hivatkozik. Hát ez egy ilyen sakkparti.
„A többi néma csend”
A MOL - INA vita mögöttes okairól többen és hosszan írtak. Ami biztos: a helyzet rendkívül kusza, benne számos vitatható pont jelenik meg. Ezért írásunk - a Ténytár jellegével összhangban - csak azokkal a kérdésekkel foglalkozott, amelyekben a többi elemhez képest tisztábban láthatóak a viszonyok.
