A Ténytár már sokszor foglalkozott a földügyekkel, mert úgy gondoljuk, a vidék kérdését mindenképpen súlyához mérten kell kezelni. Ángyán Józseftől nemrégiben újabb botrányos adatok kerültek nyilvánosságra, így újra foglalkozunk a kérdéssel. De ki is Ángyán?
A második Orbán-kormány azóta lemondott vidékfejlesztési államtitkára, Ángyán József 2012-ben vesztette el hitét pártjában, ekkor hozta nyilvánosságra első, a Fidesz számára mérhetetlenül kínos jelentését, amely alapján nem csak korrupcióval vádolta a pártot, hanem tételesen bizonyította is a Fidesz-közeli nagytőkések érdekei és a kormánypárt vidékpolitikájának vezérelve közötti összefonódást.
Mára az ötödik, immár mind a 19 megyére kiterjedő jelentése kapcsán újra elővesszük a magyar földügyet. Nem árulunk zsákbamacskát, ezért kijelentjük: nem voltak illúzióink. A vizsgált anyagok fényében kiderült, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a kormánypártok ebben a szektorban is a gazdasági holdudvaruk gyarapodását helyezték a közérdek, a magyar emberek érdekei elé.
forrás: www.greenfo.hu
Kezdjük az elején
Magyarország 93 ezer négyzetkilométeres területének megközelítőleg 80 százaléka (9,3 millió hektár) termőterület, amelynek fele szántó, 20 százaléka erdő, a többin a szőlőtermesztéstől a halastavakon át a gyümölcsösig mindent megtalálunk. Összességében az országban 4,4 millió hektáron terül el szántóföld. A megművelhető mezőgazdasági terület pedig 6 millió hektárt tesz ki. A föld összértéke kb. 3540 milliárd forint, ami az össznemzeti vagyon egynegyede. Hazánkban 1989-ben a föld ismét forgalomképes lett, végbement a mezőgazdasági termelőszövetkezetetek privatizációja, ehhez kapcsolódóan pedig a tulajdonviszonyok teljes átalakulása.
Az állami tulajdon aránya a korábbi 30 százalékról hamar 10 százalék alá süllyedt, a szövetkezetek mindössze 3 százalékát művelték a magyar földeknek, a magántulajdonú földek pedig 85 százalékát tették ki a területnek. A 6 millió hektár földet papíron 2,6 millió tulajdonos birtokolja, a legnagyobb tulajdonos pedig az állam, a maga 1,95 millió hektárjával (amelyből 1,2 millió hektár erdő). A földek jó része nagyon ritkán cserél gazdát, évente átlagosan 2-3 százalék az arány, annak is jó része örökléses úton.
A földmutyi előzményei
Ezért is válik fontossá az állam szerepe. Az állam pedig nem most kezdte az állami földek magánkézbe játszását. 2001-ben még csupán kicsiben játszódott le az a központilag vezérelt tőkekoncentráció, amit mára az egész országban láthatunk: az akkori Fidesz kormány 12 állami gazdaságot privatizált. A cégek zárt részvénytársaságokká alakultak, majd a mára már jól ismert érdekcsoportok érdekeltségi körébe kerültek.
A Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. például a méltán híres Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonába került, a cég mára már a szintén Csányi érdekeltségébe tartozó Bonafarm cégcsoport egyik tagja. A másik nyertes Nyerges Zsolt, aki 3 céget olvasztott egybe a hajdan állami vállalatok közül, hogy megalapítsa a Mezort cégcsoportot, amelynek mára egyik részvényese ki lehetne más, mint Simicska Lajos. Külön érdekesség, hogy ezek a cégek példátlanul hosszú, 50 éves haszonbérleti szerződéssel jutottak a földekhez. Ekkora időtávra azóta sem adott a magyar állam földet senkinek.
Mit hozott földügyben az Uniós csatlakozás?
A föld azonban akkor lett igazán nagy üzlet, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz. A földspekuláció csak azért nem indulhatott meg rögtön, mert egy derogációnak köszönhetően egészen 2014-ig külföldi EU-s állampolgár nem vehetett magyar földet. Ez a korlátozás azonban mára megszűnt, így ki kellett nyitnunk a piacot a külföldi tőke előtt. Fontos volt ezt egészen addig elkerülni, amíg csak lehetséges, hiszen a magyar földárak hektáronként 200 ezer forinttól 2 millió forintig terjednek, amíg a nyugat-európai földárak 5-15 millió forintos áron kelnek el hektáronként. Ezért volt szükséges új földtörvényt alkotni, amely a külföldi tőkével és a nagy gazdaságokkal szemben a helyben gazdálkodó családi gazdaságokat részesíti előnyben - elméletben. Hiszen az olcsó föld eszméletlen mértékű extraprofit lehetőségét rejti magában – nemcsak a külföldieknek.
A föld után ugyanis – szintén az EU-s csatlakozás következtében – tekintélyes EU-s agrártámogatási források járnak. Ma minden hektár megművelt terület után 69 ezer forintot lehet kapni évente, direkt támogatásként. Ezen túl különböző fejlesztési támogatások címén, illetve gazdálkodási rendszerekhez kötődően plusz források igényelhetőek.
Mindent egybevéve tehát körülbelül 100 ezer forintra jön ki egy hektárra a támogatás teljes összege, miközben a bérleti díj egy átlagos aranykorona értékű területen hektáronként huszonötezer forint. A különbség 75 ezer, száz hektárnál 7,5 millió. Ebben pedig még nincs benne a termelésből származó nyereség. Éppen ezért nemcsak a külföldi tőke kezdett heves érdeklődésbe (lásd: zsebszerződések) a magyar föld iránt, hanem azok a hazai nagytőkés érdekeltségek is, amelyek kormányközeliségük révén már 2001-ben belekóstoltak a földhaszonbérlet gyönyöreibe.
Nem (csupán) attól kell tehát tartanunk, hogy a külföldi tőke elveszi a földjeinket és a profitot kiviszi az országból. Boldogan megteszi ezt a magyar spekuláns nagytőke helyettük. Ha a cégcsoportok hálóit visszabontjuk látható, hogy 2011-ben 6 nagy tőkeérdekeltség vitte el az agrártámogatási pénzek 76 százalékát, 58 ezer hektáros összterületen több mint 14 milliárd forintot (miközben a 300 ezer embert érintő tanyafejlesztési programra 1 milliárd forint jutott). Ezek a pénzek aztán a céghálókat összefogó offshore cégeken keresztül adóparadicsomokba vándoroltak, kikerülve ezzel a közteherviselést, tovább gyarapítva a magánvagyont. Ennek tökéletes példája a Csányi-féle Bonafarm-csoport, amelynek cégei 100 százalékban a szingapúri CSIM Pte. Ltd. tulajdonában voltak egészen addig, amíg az új Alaptörvény meg nem tiltotta a tisztázatlan tulajdonú offshore cégek állami támogatását.
Ráadásul a hazai nagytőkések az alapanyagot is piaci szempontok szerint vásárolják, ugyanúgy esetenként külföldről beszerezve azt, ahogyan egy külföldi, nem magyar vállalkozó tenné. Nem kell tehát bedőlnünk a gyarmatosító külföldi földszerzés mítoszának, helyben, egymás közt már rég megtörtént a "gyarmatosítás".
A támogatási rendszer
A jelenlegi magyar birtokstruktúra nagyjából 50-50 százalékban épül fel nagy- és kisbirtokból, ugyanakkor elmondható hazánkról, hogy az egész EU-ban a hatodikok vagyunk a 100 hektárt meghaladó birtokok arányában. Az európai mezőgazdasági modellt figyelembe véve (amely a kisebb gazdaságok életben tartására, a családi gazdaságok versenyképességének megőrzése érdekében juttat jókora pluszforrásokat a mezőgazdaságba, akkora összeget, ami több, mint a teljes EU-büdzsé 40 százaléka) aggasztó tény, hogy Magyarországon a nagy birtokok átlagos mérete 3176 hektár. (Ez a szám egyébként Franciaországban 274 hektár, Ausztriában pedig 294 hektár.)
Ebből a tényből adódik a támogatási rendszer hatékonyságának hiánya is, hiszen a pénzek jelentős hányada a nagy hatásfokú, költséghatékony nagy gazdaságok kezébe vándorol, amelyek önmagukban képesek lennének megélni a piacon, ám a támogatásokkal óriási profitot realizálnak.
forrás: k.blog.hu
A maradék 24 százalékon osztozik tehát az ország földművelőinek nagy része, a kis- és középbirtokkal rendelkezők, a családi vállalkozások, amelyeket a kormányzat kommunikációs szinten jelenleg is támogatni kíván a nagybirtokosokkal szemben.
A következő rész tartalmából…
Mostani elemzésünkben az új Földtörvény előtti állapotig jutottunk. A következő részben a Földtörvényről, annak eredeti szándékai és a megvalósulás közti szakadékokról, illetve a földbérleti pályázatokról lesz szó, összességében pedig arról, hogyan valósult meg országos szinten a 2001-ben kipróbált módszer a kormánypártok gazdasági holdudvarának megerősítésére, több millió honfitársunk érdekeivel szemben.