A Fidesz olcsóbb választást ígért 2013-ban.Valójában azonban a 2014-es választásokon soha nem látott mértékű közpénzt költ el az állam: csak a pártok támogatására 7,635 milliárd forintot. (lásd legalul a táblázatot)
A kétharmad által megalkotott torz választási törvény ugyanis elsősorban a kampányfinanszírozás rendszerén változtatott: ingyen pénzt pumpált a "szektorba", ezzel bizniszpártok tömkelegét rászabadítva a választási rendszerre. Ma ugyanis az a párt, amely legalább 27 körzetben egyéni körzetben jelöltet állít, minimum 149 millió forintot kap az adóforintokból. Anélkül, hogy akár egyetlen szavazatot kapnának, óriási összegeket zsebelhetnek be, maximum 597 millió forintot.
2014-ben 18 pártot finanszíroz így minden magyar adófizető, a pártok 6,1 milliárdot arra költenek el, amire akarnak. Számlagyárakba, haveri cégekbe ömlik a pénz, melynek bőven lenne helye a költségvetésben. Racionális magyarázat a közpénz ilyen mértékű elherdálására egyszerűen nincs, egyetlen célja a protest szavazatok elaprózása lehet. Ráadásul a rendszerbe több ponton bele van kódolva a választási csalás lehetősége, ami által már most biztosra vehetjük: máris elcsalták a 2014-es választást.
Változó feltételek
2014-től a kampányfinanszírozásban óriási változás állt be. Eddig ugyanis a listaállító pártoknak nem járt külön kampánytámogatás az államkasszából, ehelyett a pártok a működésükre kapták a pénzt. Most azonban az egyéni jelöltek és a pártok is kapnak majd közpénzt a kampányra.
Az egyéni jelöltek egymillió forintos költségvetési támogatásra lesznek jogosultak az államkincstártól egy kártya formájában, amelyről készpénzt nem vehetnek fel, és csak számlaadással bonyolíthatnak róla kifizetéseket. Ha pedig a jelölt nem éri el választókerületében a 2 százalékos szavazati arányt, az összeget vissza kell fizetnie az államkasszába.
Ez egyrészt elriasztja a pusztán haszonlesésből indulni kívánó jelölteket, hiszen anélkül, hogy valós szavazatokban is mérhető támogatás lenne egy jelölt mögött, nincs támogatás. Másrészt minimalizálja az esélyét a pénzekkel való visszaéléseknek is. Elemi érdekünk, hogy ha már közpénzt költünk a kampányra (!?), legalább átláthatóan tegyük. A módszer tehát adott, és alkalmazzuk is, egyéni jelöltek esetén. Felfoghatatlan módon, ugyanis a pártoknál sem a kincstári kártya, sem a 2 százalékos küszöb nem került be a törvénybe. Az elmúlt négy év kormányzati intézkedéseinek tükrében nyilvánvaló, hogy ebben az esetben sem csupán véletlenről van szó.
A pártoknál ehelyett készpénzben jár a támogatás, nem is akármennyi. Az a párt, amely minden választókerületben állít jelöltet, az egyéni jelöltenként járó 1 millió forinton (kártyán) túl maximum 597 millió forint közpénzt (készpénzben) kaphat. Ezt az összeget pedig akár egyetlen szerzett szavazat nélkül is eltapsolhatja anélkül, hogy azt később vissza kellene fizetnie.
Miután a kormány figyelmét több civil szervezet felhívta a visszaélés lehetőségére, csodák csodájára a Fidesz változtatott. Na nem úgy, hogy a pártokat is kincstári kártyán való költekezésre kötelezte. Ehelyett novemberben egy módosítóval megoldották, hogy immár az egyéni jelöltek is lemondhatnak pártjuk javára az egymillióról, így a párt készpénzben kapja meg a pénzt. Köszönjük, tényleg.
A támogatás metódusa: a maximálisan elnyerhető mandátumszámot, amely az új parlamentben 199 lesz, megszorozzák a pártok egyéni és listás jelöltjei után fejenként kapható ötmillió forinttal. A tervezett szabályok szerint az a párt, amely mind a 106 kerületben állít jelöltet és a listáján is megfelelő számú politikus szerepel, az így eredményül kapott 995 millió forintnak a 60 százalékára, azaz 597 millió forintra jogosult. A legkisebb támogatás a 995 millió forint 15 százalékának megfelelő összeg lesz, amely abban az esetben jár, ha egy párt legalább 27 egyéni körzetben tud jelöltet állítani.
A jelenlegi rendszer tehát az eddigiektől eltérően abban teszi érdekeltté a politikai élet szereplőit, hogy külön-külön induljanak a rendszerben, összegyűjtve a minimális 27 jelöltet ugyanis már 150 millió forint közpénzt kapnak a közösből kampánycélra. Ez több szempontból aggályos. A szabályozás úgynevezett "bizniszpártok" feléledését eredményezi, amelyeknek célja nem a politikai alternatíva felmutatása, csupán a könnyű pénzszerzés. Az ugyanis könnyen belátható, hogy a pénz elköltése annyira nem nehéz az erre szakosodott számlagyárakban vagy a baráti vállalkozásokban.
Eredmény: a választás nyerészkedők zsibvásárává silányul
Ezen pártok megszületését megkönnyítették azáltal is, hogy az ajánlószelvények helyett aláírásgyűjtő íveken 500 aláírást kellett összegyűjtenie minden jelöltnek. Azonban az eddigiektől eltérően egy választópolgár bármennyi párt jelöltjének adhatta a támogató aláírását, így szélsőséges esetben akár 500 választópolgár ajánlásával végtelen számú párt indulhatna el. Ez alapjaiban teszi abszurddá a törvényt, ráadásul beindítja a szavazatokkal való kereskedelmet is. A rendszer tehát nem jobb, hanem inkább rosszabb lett, mint a kopogtatócédulás volt, pedig azon is lett volna mit javítani.
A jelenlegi törvény ráadásul meg sem próbálja arra motiválni a "törpe pártokat", hogy minimális társadalmi bázis megszólítására törekedjenek, harcba szálljanak a szavazatokért, hiszen a támogatás akkor is megtartható, ha egyetlen szavazat sem érkezett az adott pártra. Ez a rendszer tehát a közpénz elherdálásán túl a választásokat a nyerészkedők zsibvásárává silányítja, ráadásul alkotmányosan is aggályos. Racionális magyarázat a közpénz ilyen mértékű elherdálására egyszerűen nincs, egyetlen célja a protest szavazatok elaprózása lehet. Orbán ráadásul 2012-ben még a jelenlegi rendszer gyökeres ellentétéről: a teljes állami pártfinanszírozás felfüggesztéséről beszélt.
Látszanak az új rendszer következményei is: 18 párt állíthat országos listát 2014-ben, ez pedig az egyéniben induló képviselők támogatásával együtt összesen 7,6 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.
Külön "gesztus" az egyetlen reálisan kormányváltásra képes politikai erővel, az immár közös listán induló demokratikus ellenzéki pártokkal szemben, hogy a törvény szerint a közös listát állító pártok a finanszírozás és a költési korlátozások tekintetében egy pártnak minősülnek, tehát egymás között kell felosztaniuk a 106 jelölt után járó 597 millió forintot.
Máris elcsalták a választást
Azonban még így is nehezen érthető, hogy miként sikerült a bravúr ennyi pártnak. Az óriási anyagi ösztönzők mellett nem csoda, hogy ezek a kicsiny entitások jogellenes eszközöket is igénybe vesznek. Ezt a feltételezést támasztják alá a sajtóban megjelenő hírek is, amelyek "megvett aláírásokról” szólnak. Egy konkrét csalás már most kitudódott, a választási iroda munkatársa nevével csaltak Mohácson. Márpedig ezek bűncselekmények. Figyelemmel az ajánlóív közjogi jellegére, a hamisított nevek és aláírások a közokirat-hamisítás bűntettének megvalósítását jelentik, míg a megvásárolt szavazat a választás, népszavazás rendje elleni bűncselekménynek minősül.
Ezek a cselekmények hivatalból üldözendőek, azonban úgy tűnik, a rendőrség és az ügyészség ingerküszöbét nem érik el ezek az ügyek, s nem vagy alig folytatnak nyomozást vagy más vizsgálatot ezekkel kapcsolatban. Az igazi csavar a dologban az, hogy a személyes adatainkkal való visszaélések pontos számát, a felmerült pártok nevét is vissza lehetne keresni azáltal, hogy a helyi választási irodánál érdeklődünk, hány íven szerepel a nevünk. Az adatvédelmi hatóság (a hatóságról bővebben a keretes írásban) szerint azonban ez aránytalan terhet róna az adatkezelő szervekre.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH): a mindenkori kormánytól független adatvédelmi ombudsman (utolsó: Jóri András) sok borsot tört a kormány orra alá azzal, hogy nem hagyta a kormányt a jogszabályokat sértő módon kezelni az állampolgárok adatait. Bár mandátuma 2014-ig szólt volna, posztját egyszerűen felszámolták, hivatalának megszüntetése után pedig a kétharmad a NAIH-ot hozta létre a személyes adatok védelmére. A kialakított szerv oly mélyen tagozódik az állami hierarchiába,hogy képételen ellátni feladatát: az állampolgárok adatainak védelmét, biztosítását az egyre több információra éhes kormányzattal szemben. Elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, így feladata ellátására, a személyes adatok védelmére teljességgel alkalmatlan.
Tehát, a hatóság, amely az adataink védelméért jött létre, azért nem mondja el, hogy csaltak-e a nevünkkel a kamupártok, mert sok munkával jár. Nem csoda, hogy a láncra vert kirakathatóság nem mer lépni az ügyben, hiszen a kétharmados erő, ami létrehozta, könnyen meg is szüntetheti. Pedig az Alkotmánybíróság már korábban kimondta, hogy a szabadságjogokat e képpen nem lehet korlátozni. A hamis aláírások kérdése ráadásul nemcsak adatvédelmi ügy, itt már többről, a választások elcsalásáról van szó.
Mire megy a pénzünk?
Végül abból szemezgetünk, mire szórják el a törpepártok az adóforintokból rájuk öntött ingyen pénzt: Schmuck Andor afféle szociáldemokrata horgászengedély létrehozását tervezi, az FKGP plakáthelyeket vásárol, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt szórólapokat s kampányújságokat nyomtat majd minden mennyiségben. A JESZ 20-40 ezer forintot ígér azért, ha a választók emblémájukat április hatodikáig felragasztják autójukra. Az állítólagosan Zuschlag János baráti köréhez köthető ÚDP és ÚMP is a kampányra költenek majd, előbbi célnak tekintette, hogy ne sokat mutassanak magukból a választások előtt. Hát persze. De legalább megtudtuk, hogy a kormány ismét a lehető legértelmesebb dolgokra költi az adóforintjainkat.
(A kép kattintásra megnő)
Mi ehhez már nem is tennénk hozzá semmit.
