A Fidesz-KDNP a listás szavazatok 43,57 százalékát szerezte meg, ami jelentősen eltér a 2010-es eredményétől (52,7 százalék), mégis megint sikerült a mandátumok kétharmadát megszereznie, köszönhetően a győzteskompenzáció bevezetésének.
Modelleztük, hogy a jelenlegi eredmények a korábbi választási rendszer szerint milyen mandátumarányokat jelentettek volna az új országgyűlésben. A régi rendszer szerint a Fidesz messze lett volna a kétharmad megszerzésétől, bár 59 százalék körüli aránnyal így is masszív abszolút többséget szerzett volna. A baloldali szövetség 19 helyett a mandátumok 23 százalékát birtokolta volna, a Jobbik 11,5 helyett 14-et, az LMP pedig 2,5 helyett 3 százalékos részesedést mondhatott volna magáénak.
A mostani győzelem és a kétharmad európai összehasonlításban is érdekes. Több országban szerepeltek jobban az ottani győztesek, mégsem voltak sehol sem képesek a képviselői helyek kétharmadát maguknak biztosítani. A győzteskompenzáció hatását remekül szemlélteti, hogy ha 2010-ben is létezett volna, akkor a Fidesz nem kétharmados, hanem háromnegyedes többséget szerzett volna.
Mandátumok a 2010-es választási rendszer szerint
A Fidesz-KDNP a listás szavazatok 43,57 százalékát szerezte meg, ami jelentősen eltér a 2010-es eredményétől (52,7 százalék), azonban hála a kormánypárt által kreált választási rendszernek, illetve a baloldal vártnál gyengébb szereplésének, ez ismét kétharmados felhatalmazást jelent.
Megpróbáltuk megbecsülni, hogy a mandátumarányok a mostani eredmények alapján hogyan alakultak volna a korábbi rendszerben. Mivel megváltoztak a választókerületek határai és a rendszer is egyfordulóssá vált, így a modellezett eredményünk egy-két mandátummal torzíthat, de jól szemlélteti a győzteskompenzáció hatását. A metodikában azokat a településeket ahol több egyéni választókerület volt, lakosságszám alapján arányosítottuk.
A régi rendszer szerint a Fidesz messze lett volna a mandátumok kétharmadának megszerzésétől, bár 60 százalék körüli aránnyal így is masszív abszolút többséget szerzett volna. AA baloldali szövetség 19 helyett a mandátumok 23 százalékát birtokolta volna, a Jobbik 11,5 helyett 14-et, az LMP pedig 2,5 helyett 3 százalékos részesedést mondhatott volna magáénak.
A választási rendszer más európai eredmények tükrében
A miniszterelnök szavait (amely szerint pártja európai rekordot ért el) igen nehéz értelmezni. Mostani győzelme ugyanis a győzelem mértékét tekintve semmiképp nem európai rekord. Ennek bizonyításáért nem kell messzire menni: elég csak a Fidesz négy évvel ezelőtti eredményeire gondolni, amikor a pártszövetség a mostaninál sokkal jobban szerepelt. Ha csak a mostani ciklust figyeljük, akkor is találhatunk olyan pártokat Európában, amelyek a Fideszhez hasonlóan kiugróan jól szerepeltek, mégis, az ottani választási rendszereknek köszönthetően a győzelmük egyáltalán nem jelent kétharmados felhatalmazást.
No persze értelmezhető úgy is a kijelentés, hogy európai rekord az egymás utáni kétharmados győzelem. Ebben tulajdonképpen még igaza is van, ha nem tekintjük relevánsnak példának okáért a kádári időket, amikor kettőnél jóval többször sikerült a rekordkísérlet. Komolyra fordítva, ezzel kérkedni egy olyan választási rendszerben és környezetben, amelyet minden ponton a saját pártjára szabott, finoman szólva is visszás, hiszen egy tisztességes rendszerben a Fidesz távol lett volna a kétharmadtól.
Bár nem az Európai Unió tagja (ugyanakkor 1987 óta tagjelölti státuszban lévő), Törökország büszkélkedhet a legerősebb párttal. A mérsékelt iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2011-ben zsinórban harmadszorra nyerte meg a török választásokat, legutoljára a szavazatok közel 50 százalékát megkapva. Mégis, kétharmados felhatalmazást még mindig nem sikerült szerezniük. Az uniós mezőnyt vizsgálva legfeljebb dobogós helyezéssel dicsekedhet Orbán Viktor, mivel Spanyolország és Szlovákia kormánypártjai is jobban szerepeltek a Fidesznél. Igaz, a választási rendszerekből adódó különbségek miatt kétharmados felhatalmazással ők sem rendelkeznek.
Ha 2010-ben lett volna győzteskompenzáció
Az új szabályok hatását jól mutatja az, hogy ha 2010-ben is így választottunk volna, akkor a Fidesz a megszerzett listás szavazatok alig több mint felével az országgyűlésben nem kétharmados, hanem háromnegyedes többséget szerzett volna (az összes mandátum 75,9 százalékát).
A legnagyobb ellenzéki erő, az MSZP a leadott listás szavazatok 20 százaléka mellett a mandátumok alig több mint tizedét (11,8 százalékot) kapta volna, a Jobbik csak 9 százalékot (a 12 százalék helyett) az LMP pedig 3,5 százalékot (a 4,1 százalék helyett).
Ennek oka, hogy megváltozott a töredékszavazat fogalma. Míg korábban a mandátumot nem eredményező szavazat minősül csak töredékszavazatnak, addig 2014-ben már "a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám" is ilyennek minősül. Azaz az új számítás során a mandátumot eredményező győztes szavazatok is beszámítanak. Így abból a mandátumkörből, amely elvileg a veszteseket kellene hogy kompenzálja, a győztesek is kapnak egy részt. Elsősorban akkor, ha győzelmük jelentős volt.
Csak a választási rendszeren múlt?
A győzelem nem, de a kétharmad egyértelműen a választási rendszer átalakításának következménye, még akkor is, ha Kövér László épp ennek ellenkezőjét állítja, szerinte ugyanis nem a választási rendszeren múlott a kétharmad. Ha pontosak akarunk lenni, valóban nem. A győzteskompenzáció, a választókerületek manipulációja, a külhoni magyarok szavazatai, a bizniszpártok rászabadítása a rendszerre, az egyenetlen feltételek a médiában a kormánypárt és az ellenzék között, valamint a kampány baráti civilszervezetekhez való kiszervezése együttesen volt képes megteremteni a Fidesz ismételt kétharmados győzelmét.
FRISSÍTÉS [15.00]: Az írás korábban az első táblázat egy pontatlan változatát tartalmazta.