A 2010-es választásokat megelőzően a Fidesz egyik legfőbb jelszava a korrupció felszámolása, illetve az elszámoltatás volt. Bár a beharangozott hatalmas csontvázak helyett inkább csak apró csontdarabokat találtak, azért végigment a számonkérés minden lehetséges ügyben, változó eredményekkel. Az ígérettel ellentétben azonban nemhogy felszámolni nem sikerült a korrupciót, hanem ellenkezőleg: sikerült azt rendszerszintűvé tenni.
Sajnos a legtöbb olyan gyanús ügyben, amely a Fideszhez köthető, valamiért nem indult semmilyen „számonkérés”, avagy „elszámoltatás”. Rogán Antalnál a NAV mindent rendben talált, Szijjártó Péter aputól kapta a pénzt a villájára, Orbán Viktor vagyonosodásával is minden a legnagyobb rendben.
Valójában a magyarországi korrupció egy olyan új minőségi szintre lépett, amely mellett már a külföld (jelenleg éppen az USA) sem mehetett el szó nélkül. Végbement az úgynevezett „state capture”, magyarul: „az állam foglyul ejtése”, amikor is a legfőbb pozíciókban lévő döntéshozókat már nem kell lefizetni, hogy azok félretegyék a közjó szempontjait, mivel eleve azért került pozícióba, hogy egészen más érdekeket szolgáljanak.
Ennek a jelenségnek a legfőbb magyarországi „bizonyítékai” körülöttünk vannak: a föld- és a trafikmutyi ügyében még párton belülről is kerültek elő bizonyítékok, mégsem történt semmi. Horváth András is hiába lóbálta a NAV által takargatott milliárdos nagyságrendű áfacsalásokról szóló dokumentumokat, ahhoz, hogy a kormány egyáltalán beszéljen a NAV-körüli visszásságokról, egy amerikai kitiltási botrány kellett. Ilyen állapotok mellett felesleges arra várni, hogy egy kormánypárti politikus egy korrupciós ügybe fog belebukni. Ilyen a jelenlegi szisztémában fel sem merülhet, miközben ezzel párhuzamosan (hozzátesszük, hogy természetesen jogosan) az MSZP-vel kapcsolatos ügyekben legalább eljárás indult és bírói ítéletek is születtek. Nézzük tehát a mérleget!
MSZP és a csontvázak
A Fidesz 2010-es elsöprő győzelméhez a szocialista „mutyik” is hozzájárultak. A Zuschlag-ügy, vagy a belvárosi ingatlan panama mind-mind olyan fordulatok, amelyek beleégtek a választók tudatába. De ha jobban megnézzük, hogy ezek az ügyek jelenleg hol tartanak, akkor már élesebben láthatjuk, mennyire volt valójában sikeres a Fidesz csontvázkeresése az elmúlt években.
A Hagyó Miklóshoz köthető BKV-ügynél a vád szinte teljesen szétesett. Jelenleg az ügy át- és visszahelyezések körüli jogi mizéria miatt kérdéses, hogy hol folytatódik tovább a per.
Az 1997-ben létrehozott Országos Igazságszolgáltatási Tanács a bírói hatalmi ág autonómiáját garantáló igazgatási szerv volt. 2011-ben ezt a szervezetet, ezzel tagjainak mandátumát is idő előtt megszüntették. A szervezet helyére az Országos Bírói Hivatalt (OBH) helyezték, amelynek elnöke egy személyben dönthetett az összes kinevezési, szervezési és irányítási jogkörről. A hivatal országgyűlés által 9 évre választott elnöke Handó Tünde lett, Szájer József felesége, akinek akkoriban a kormány ügyáthelyezési jogkört is adott. Kinevezésével az egykor szakmai szervezet helyére egy kormánypárti kötődésű, kétharmad által odaültetett személy kedvére pakolgathatta az ügyeket a neki tetsző módon, számottevő kontroll nélkül. Így került áthelyezésre a Hagyó-per is. Ezt a jogkört a kormány végül az Alkotmánybíróság döntése miatt kénytelen volt megvonni az OBH elnökétől az alkotmányellenes ügyáthelyezési jogot.
A belvárosi ingatlanpanamánál Hunvaldot a legsúlyosabb vádakban felmentették, így végül „csak” 1 év 6 hónap börtönre ítélték. A Zuschlag-per kivételnek számít, ahol a legfőbb vádak bizonyítást nyertek, ennek köszönthetően a volt MSZP-s országgyűlési képviselő másodfokon hat év börtönt kapott. (Külön érdekesség, hogy a börtön után a balhés múltú expolitikus éppen a választásokra lett kész új könyvével, amelyről a fideszes hátterű Napi Gazdaságban mesélt, aztán a Fidesz választási mutyijában kimaxolt bizniszpártokból is akasztott párszáz milliót.
A „legnevezetesebb” ügy (talán ez járult hozzá a legjobban a Fidesz mostani kétharmadához) az nem más, mint Simon Gábor esete az osztrák bankszámláján található több mint kétszázmilliójával. A Központi Nyomozó Főügyészség még 2013. november 14-én rendelte el a nyomozást ebben az ügyben. Az esetet 2014. február 4-én a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra. Az országgyűlés mentelmi bizottsága ezek után vagyonvizsgálati eljárást indított a képviselő ügyében. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. március 12-én helyezte Simont előzetes letartóztatásba. Az áprilisi Fidesz-győzelem óta azonban Simonról semmilyen hivatalos közlés nem jelent meg azon kívül, hogy a választás után három hónappal meghosszabbították előzetesét.
A kép kattintásra megnő.
A fideszes térfél
Az előbb említett eseteknél jól látható, az illetékes szervek megindították az eljárást, mindegyik intézmény partner volt az igazság kiderítésében, és bár különböző eredményekkel, de mégiscsak „történt valami”. Ezzel szemben érdemes megnézni azokat a fideszes ügyeket, ahol felmerült az (főleg a vagyonbeválásokból kiindulva), hogy valami nem stimmel. Ezekben az esetekben semmilyen érdemleges vizsgálat, illetve eljárás sem indult, ami leginkább annak köszönthető, hogy a kormánypárti többséggel működő mentelmi bizottság mindig mindent rendben talált, ha fideszes havernál képviselőnél merült fel korrupciógyanú. További akadályozó tényezőként a legfőbb ügyész személyét kell kiemelni. Erősen kérdéses, hogy mennyire etikus kilenc évre bebetonozni a pozíciójába azt a Polt Pétert, aki korábban egyben a Fidesz tagja is volt.
Ilyen „belső védelmi mechanizmusnak” köszönthetően nem meglepő, ha nem látunk fideszes politikust bilincsben: a legtöbb korrupciós gyanú ott hasalt el (Szijjártó Pétertől Zsiga Marcelig), hogy a mentelmi bizottság szerint a fideszes honatyák mindig meggyőző magyarázatokkal tudtak előállni.
Rogán Antalnál (a saját állítása szerint) egyenesen a NAV volt az, amely adóhatósági eljárás indítása után mindent rendben talált. Ellenzéki szempontból a legnagyobb „trófea” egyértelműen az lenne, ha a jelenlegi miniszterelnökre, Orbán Viktorra sikerülne valamit rábizonyítani: történtek ilyen kísérletek, azonban pontosan úgy, ahogy például Szijjártó Péter esetében is, a mentelmi bizottság megvédte a miniszterelnököt.
Pedig az akarat annak idején megvolt: Pokorni Zoltán még a 2010-es választások előtt kijelentette:
„Azon múlik a következő kormány sikere, hogy a sajátjait illetően is kemény tud-e lenni. […] Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét.”
Miért nem történik semmi?
Ahogy a Transparency International 2013-es vizsgálata is jelezte, azokat az állami intézményeket, amelyeknek a kormány hatalmát kellene ellenőrizniük, a Fideszhez lojális vezetők irányítják. A hazai jogalkotás pedig a közérdek helyett sokszor a politikai hatalom pillanatnyi érdekeit szolgálja. Ahol nem bizonyult elegendőnek a vezetők lecserélése, ott a jogszabályok átírásával tovább gyengítették az ellenőrző szervek hatalmát, jogszabályi akadályokat gördítettek a civil kontroll útjába, vagy egyes gazdasági érdekcsoportokat hoztak helyzetbe.
A magyar társadalom többek között emiatt kezd belefásulni a korrupcióba. Az emberek 70 százaléka nem jelentené a hatóságoknak, ha korrupciót észlel, vagy azért, mert nem bízik a hatóságokban, vagy mert attól fél, hogy bajba kerül. Ezek a kormánypárti esetek, gyanús ügyek csak még jobban aláássák a közbizalmat, az adózási morált, meg úgy egyáltalán mindent, ami a demokratikus értékekhez kötődik. Mindezek után nem is csoda, ha már a külföld (jelen esetben az USA is) keményen fellépett magyarországi korrupció ellen a kitiltási ügyben.
Hulljanak hát azok a kezek!
Az utolsó 100 komment: