Kifizetetlen tartozások, forráshiány, káosz és szakemberhiány. Ezekkel a szavakkal lehet a legjobban jellemezni a magyar egészségügyet. A kormány adósságrendezése egyelőre késik, miközben 90 milliárd forintra duzzadt a kórházi adósságok listája, naponta 150 millió forinttal nő a kórházak adóssága.
Mostanra számos kórházban katasztrofálissá vált a forráshiány. A Szegedi Gyermekklinikán például már bevásárlókocsikkal oldják meg a beteg gyermekek szállítását a forráshiány miatt, máshol a császármetszés varratának elzárását oldják meg fertőtlenített inggombbal az orvosok. A kreatív módszereket minden esetben a pénzhiány szüli, azonban ezek a kreatív megoldások bizonyos esetekben emberéleteket követelhetnek. A kórházak adósságának kifizetése ezért nem lehetőség, hanem a túlélésért küzdő kórházak létének, a rendszer további működésének alapfeltétele.
Tovább folyik a kormányzati ötletbörze is: most az egészségügy növekvő kiadásait a népegészségügyi termékadó (chipsadó) kiterjesztésével kívánják kompenzálni, az orvosok bérrendezését pedig feltételekhez szabnák, röghöz kötést írnának elő a keresetkiegészítést igénylő orvosoknak, valamint hálapénzt sem fogadhatnának el.
Az utóbbi években a kórházi dolgozók elvándorlása tovább gyorsult, ami nem csoda, hiszen 2012-re reálértékben az ágazati átlagkereset még a 2007. évi átlagkeresetet sem éri el, annak csupán 95 százaléka. Eközben a mentősök kevesebbet visznek haza, mint egy gyorséttermi alkalmazott, mindössze 485 forintot óránként.
Egészségügy: az alapok
Az egészségügyi ellátórendszer jelentős helyet foglal el az állam közkiadásaiban, így a finanszírozási kérdések az egész költségvetési gazdálkodást erősen érintik. Fontos látni, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadások jelentősen kisebbek – arányaiban és összegükben is – a fejlettebb államokénál, azonban Lengyelország kivételével a visegrádi államokénál. Mindemellett nálunk is jelentős költségvetési kiadást jelent az egészségügy működtetése.
Az elmúlt évtizedekben a nyugati reformok az öngondoskodás erősítésére, azaz az állami szerepvállalás mellett a háztartások (a magánszemélyek) forrásainak minél szélesebb körű bevonására irányultak. Röviden: az egyének (a „zemberek”) pénzét vonták be szélesebb körben a rendszer működtetésébe. Ez a tendencia Magyarországon is megjelent: legerősebben a 2006-ot követő időszak egészségügyi reformjai éppen egy ilyen szabályozott forrásbevonást teremtettek volna a 300 forintos vizitdíjjal és az 1000 forintos kórházi napidíjjal.
Ezt a rendszert söpörte el a Fidesz 2008-as „szociális népszavazása”. A vizitdíj eltörlése azonban nem oldotta meg a finanszírozási problémákat. Sőt, a más szektorokban fantasztikusan működő Fidesz által minden szektorra ráhúzott államosítás sem. Így valamit kezdeni kell ezzel a kérdéskörrel, ezzel pedig a kabinet is tisztában van.
Azt még a kormányzati anyagok is világosan kimondják, hogy a magyar lakosság egészségi állapota jóval elmarad az EU-átlagtól (tehát nem a fejlettebb országokétól, hanem a középmezőnytől): a születéskor várható élettartam 5, az egészségben töltött évek száma 3 évvel marad el az uniós átlagtól.
Az egy főre jutó egészségügyi kiadások, az egy főre eső bruttó nemzeti jövedelem (GDP/fő) és a várható élettartam közötti összefüggés vizsgálata azt is kimutatja, hogy Magyarországon a lakosság jóval rövidebb ideig él, mint ami potenciális elérhető lenne. A magyar egészségügyi ráfordítások mértéke tehát rendszerszinten sokkal jobb egészségi állapotot tenne indokolttá a lakosság körében, más szóval az egészségügyi ellátórendszerbe tett pénzek elköltése nem hatékony.
Mi történt 2010 óta?
2010 óta az alapellátásban ugrásszerű szakemberhiány figyelhető meg, különösen a háziorvosi, védőnői és fogorvosi praxisokban. Az OEP adatai alapján ráadásul a szakemberhiány általában az amúgy is hátrányos helyzetű kistérségekben jelentkezik, legtöbb esetben az észak-magyarországi régióban, ahol a 35 százalékos szakemberhiány sem ritka. De Békés és Heves megyében is óriási gondok vannak. Arányaiban még a házorvos-hiánynál is nagyobb a védőnő-hiány, a 2013-as OEP-adatok alapján védőnőkből ugyanis országos szinten van hiány. Számos térségben 40 százalék fölötti az üres védőnői szolgálatok aránya. 2025-re pedig, ha az eddigi folyamatok nem változnak, az ország felében nem lesz elég háziorvos.
A kórházakat fenntartó önkormányzatok az egészségügyi reformok megtorpanása következtében 2010-re óriási egészségügyi adósságállományt halmoztak fel. A 2011-2013 között végbement kórház-államosítások, tehát a fekvőbeteg-ellátás és a járóbeteg-szakellátás kikerült az önkormányzatok feladatköréből, csupán az alapellátás maradt önkormányzati hatáskörben. Ez sok önkormányzatnak jelentett könnyebbséget, ám számos, adóssággal nem rendelkező kórház is elvételre került, így egyes önkormányzatok kifejezetten rosszul jártak. A káosz mindenesetre kódolva volt az átvételeknél, országos szinten alakult át a rendszer, egyes településeken 90 százalékkal csökkent az aktív ágyak száma, egész kórházi osztályok szűntek meg a racionalizálás hatására.
2012-ben létrehozták az egészségügyi térségek rendszerét, amely 0,9-1,6 millió biztosított ellátásáért felelős térségek létrehozását jelentette. Az országosan 8 térségből álló rendszer a betegút-szervezés átalakítását, a kapacitásfelosztást és az egyes kórházak ellátási területeit is megszabta. Az elképzelés azonban figyelmen kívül hagyja, hogy a racionalizálás miatti esetleges kórházbezárások okozta plusz szállítási percek esetenként emberéletekben mérhetőek. De az új rendszernek ezen kívül is számos vitatott pontja van. Egyébként pont a Budapestet is magában foglaló észak-közép magyarországi régiót több szempontból érintette rosszul. A tízezer lakosra jutó kapacitás mértéke itt a legrosszabb országos szinten, mindössze 80 százaléka az országos átlagértéknek.
Az elmúlt 5-6 évben az egészségügyi dolgozók közül több mint tízezren kértek hatósági igazolást külföldi munkavállaláshoz. A 25 és 29 életév közötti, vagyis a szakvizsga előtt álló orvosok közül 2014-ben még többen kérték ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, mint egy éve.
Zombor Gábor, egészségügyi szakállamtitkár | Forrás: Népszabadság
Mit tervez a kormány?
Továbbra is folyamatosan nő a kórházak eladósodottsága. Mostanra 90 milliárd forintra duzzadt a kórházi adósságok listája, naponta 150 millió forinttal nő a kórházak adóssága az orvostechnikai eszközök forgalmazóit és gyártóit képviselő érdekszervezetek szerint. Pedig a kormány 2015 április elejére ígérte az adósságkonszolidációt, amelynek mindeddig se híre, se hamva. Noha Zombor Gábor, az EMMI szakállamtitkára szerint rendelkezésre áll egy 60 milliárdos tétel, ez egyrészt nem lesz elég a rendezésre, másrészt ennek folyósítása az ígéret ellenére nem kezdődött meg április elején.
2015 áprilisára ígérte a kormány az eddigi legnagyobb mértékű "kórház-konszolidációt" is, amely a kormány szótárában a költséghatékonyság növelését, a párhuzamosság kiküszöbölését, az ellenzéknél pedig a kórházak összevonását és leépítését, osztályok megszüntetését jelenti. A Népszabadság becslései szerint az átalakításokkal 8-10 ezer ember, főleg műszaki és adminisztratív dolgozók munkahelye szűnne meg. Annyi bizonyos, hogy az ágazatból képtelenség lesz úgy megspórolni 40 milliárd forintot, hogy ez nem járna leépítéssel, bezárásokkal, elbocsátásokkal.
Tovább folyik a kormányzati ötletbörze is: most az egészségügy növekvő kiadásait a népegészségügyi termékadó kiterjesztésével kívánják kompenzálni, az orvosok bérrendezését pedig feltételekhez szabnák, röghöz kötést írnának elő a keresetkiegészítést igénylő orvosoknak, valamint hálapénzt sem fogadhatnának el.
Mindeközben számos kórházban katasztrofálissá vált a forráshiány helyzete, a Szegedi Gyermekklinikán például már bevásárlókocsikkal oldják meg a beteg gyermekek szállítását a forráshiány miatt, máshol a császármetszés varratának elzárását oldják meg fertőtlenített inggombbal az orvosok. A horgászdamil és a barkácsfúró is egyre jobban terjed, budapesti műtőkben találkoztak a betegek ilyen szerszámokkal. De van, ahol mezőgazdasági boltból beszerzett műanyagcsövekkel oldják meg a vérelvezetést is.
Látszólag ezek az eszközök kevés jellemzőjükben különböznek a speciális orvosi eszközöktől, azonban ezek nem esnek át az orvostechnikai eszközöknél szokványos szigorú teszteken. A kreatív módszereket minden esetben a pénzhiány szüli, azonban ezek a kreatív megoldások bizonyos esetekben emberéleteket követelhetnek. A kórházak adósságának kifizetése ezért nem lehetőség, hanem a túlélésért küzdő kórházak létének, a rendszer további működésének alapfeltétele. További hajmeresztő történeteket az Index cikkében olvashattok.
Posted by László Praefort on Wednesday, February 25, 2015
