A közoktatás az utóbbi években jelentős átalakításokon esett át, amelynek számokkal alátámaszható eredménye eddig az, hogy a magyar diákok a PISA-teszteken és a World Talent Ranking ranglistája szerint is sokkal rosszabbul teljesítenek, mint 10 éve. Utóbbi teszten Magyarország a vizsgált 60 országból az 51. helyre esett vissza, miközben 10 évvel ezelőtt még az előkelő 16. helyet foglalta el. Egy évtizede Németországgal versenyeztünk, ma Indiával.
Az első jelentős változásokat még Hoffmann Rózsa irányítása alatt vezették be, de eljött az új generáció ideje: színre lépett Czunyiné Bertalan Judit, akit egyébként az ország alfahíme, Orbán Viktor még nő létére is tehetséges politikusnak minősített. Az államtitkár valóban bizonyította már módszertani és elvi hűségét az Orbán-kormányhoz, amikor is a Budai Nagy Antal Gimnáziumban a teljes tanári kar egyhangú támogatása ellenére az addigi igazgató helyett ismerősét ültette az intézményvetői székbe.
A legutóbbi gumicsont: a PÖCS
Ebben a katasztrofális helyzetben, amikor a legutóbbi tesztek alapján a magyar diákok 20 százaléka funkcionális analfabéta és internetes szövegértésben a 34 ország diákjai közül a magyarok csak a harmincadikak, sikerült felvetni a pedagógusok önértékelési csoportjának korszakalkotó ötletetét.
Czunyiné Bertalan Judit szerint a PÖCS csupán a „fantázia szüleménye”, a BECS, vagyis a Belső Önértékelési Csoport elnevezés számára szimpatikusabb, egyelőre maradunk az elhíresült PÖCS megnevezésnél, amelynek keretében a tanárok két évente értékelik egymást, emellett pedig a szülők véleményét is becsatornázzák a rendszerbe.
A pedagógiai-szakmai felügyelet (tanfelügyelő) mellett tehát már intézményi önértékelés lesz központilag előírt önértékelési standardok alapján, amellyel újabb feladat szakadhat a tanárok nyakába, akiknek már így is többet kell dolgozniuk, miután megnövelték óraszámukat, amelyet a fizetés nem követ ugyanilyen ütemben. Az önértékelés keretében dokumentumelemzésre, megfigyelésre, interjúkra és kérdőívekre kell gondolni, valamint, hogy minden pedagógusnak 2 évre szóló egyéni önfejlesztési tervet kéne készítenie.
(A 2015-ös eredmény hivatalosan csak 2016-ban kerül a nyilvánosság elé)
A pedagógusok nem repesnek az örömtől, hogy mostantól még nagyobb nyomást helyeznének rájuk. Sokan besúgórendszerhez hasonlítják a tervezett önértékelési csoportokat. Egy megszólaló szerint „ezzel is pontosan ugyanaz a baj, mint a többi intézkedéssel: a PÖCS felülről ráerőltetett, bürokratikus, átgondolatlan kényszer - egyes pedagógusok ingyenes többletmunkájával, mindenki megfélemlítésével.”
A csoportok ellen egy Zuglói Bóbita Óvoda óvopedagógusai is tiltakoztak, rávilágítva annak legaggasztóbb tulajdonságára: „Etikátlan és szakmailag is elfogadhatatlan, hogy egymás bírálatára köteleznek bennünket. Sokéves együttműködésen alapuló, akár baráti, akár kollegiális kapcsolatokat kívánnak ezzel tönkretenni, a kollektívákat megosztani”.
A Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe
A Nemzeti Pedagógus Kar etikai kódexe is felháborodást váltott ki szakma körökben, amely többek között a pedagógusok ruházkodását is előírná, valamint magánéletét is szabályozná: egy etikus tanár például „gondosan kerüli a szenvedélybetegségek kialakulását, ennek veszélye esetén azonnal megfelelő segítséget kér”. De a kódex egzisztenciális iránymutatást is ad, hogy az etikus tanár „küzd az elszürkülés, az üres, rutinból végzett munka és a kiégés ellen”, ha már azt az állam oktatáspolitikai intézkedéseivel ezt nem teszi. De előírás az is, hogy a pedagógus „szilárd világnézeti meggyőződéssel” rendelkezzék.
Egy budaörsi gimnázium tanárai frappánsan összefoglalták, milyen benyomást kelt bennük a kódex ötlete, amelyet ráadásul szerintük egy olyan csoport alkotott meg, amelynek etikai alapú szabályozásra sem képesítése, sem felhatalmazása nincsen: „Jól emlékszünk az önbírálat hivatalos gyakorlását, valamint az egymás viselkedéséről szóló jelentéstételt etikai normaként kezelő korszakra, és nem vagyunk hajlandók részt venni ennek feltámasztásában.”
Magyarországon pedagógusnak lenni eddig sem volt könnyű, de az utóbbi időben nagyon rájár a rúd a szakmára, főleg a 2011-ben elfogadott új köznevelési törvény elfogadása óta. Addig a magyar közoktatási rendszer viszonylag decentralizáltan működött. Az államigazgatás szakmai irányokat határozott meg, az önkormányzatok feleltek az intézmények működéséért. A rendszer viszonylagos hatékonyságát az adta, hogy az esetleg felmerülő problémákat helyben, azok keletkezéséhez legközelebb lehetett kezelni.
Az új rendszer azonban agresszívan központosította a közoktatást, amely hatalompolitikai szempontból nagyon jól passzol az Orbán-kormány jól bevett gyakorlatába: a kormányzati befolyás kiterjesztése lehetőleg minden területre, minden áron. A magyar oktatási és politikai rendszerben hagyományosan nagy a pedagógusok véleményformáló ereje, ha pedig önkormányzati rendszerben működik a közoktatás, még a jelenlegi politikai erőviszonyok mellett is akadnak ellenzéki önkormányzatok, amelyek egyfajta végvárként szolgálhatnak a kormányzati hatalommal szemben. Ellenzékből egy párt sem használta ki ezt a pozíciót olyan hatékonyan, mint a Fidesz 2006 és 2010 között. Kormányon tehát az iskolák felügyeletének központosítása lett fontos a Fidesznek, hogy ezzel e terület utolsó ellenőrizetlen, ne adj isten kormánykritikus hangjainak írmagját is kiirthassa, maga alá rendelve azt.
Ebből adódtak aztán olyan problémák, mint amikor a Klik helyett a diákok vettek krétát az iskolának, hiszen a rendszer nem bírta el a hirtelen váltást, amellyel még az alapvető fenntartói feladatokat is elvitték a helyi szintről. A hirtelen centralizáció okozta fejetlenség nyomott hagyott a Klik működésén is: hiányzó közbeszerzések, törvénytelen elszámolások és visszamenőleges szerződéskötések jellemezték az első időszakot.
Csak a viszonyításképpen: Finnországban, ahol a diákok a PISA-teszteken rendre kiemelkedően teljesítenek, a pedagóguspálya pedig egy álomhivatás tízszeres túljelentkezéssel az egyetemen, nincs tanárértékelési rendszer, se tanfelügyelet. Emellett, bár van kerettanterv, az egyes iskolák saját tantervet dolgozhatnak ki, a tanárok munkájuk során jóval nagyobb autonómiával rendelkeznek: részt vesznek az iskolai tanterv kidolgozásában, valamint meghatározzák saját diákjaik értékelési módszerét is.
Egymás munkáját pedig PÖCS-ök és tanfelügyelők nélkül is képesek segíteni és javítani: a tanárok egyszerűen odafigyelnek egymásra, beszélgetnek és együtt javítják egymás munkáját. Miért nem bízik meg a kormány saját pedagógusainkban? Egy dolog van a magyar rendszerben, ami emlékeztet a finn modellre, ez pedig az életpályamodell, amelynek köszönhetően 3,4 százalékkal emelkedett a tanárok bére idén szeptemberben, ami valljuk be, azért nem egy erős kezdet. Ráadásul tavaly év végén a tanári fizetést leválasztották a minimálbér-követésről, így az január elsején sem növekedhet a bérekkel együtt.