Hiába célozta meg legalább retorikájában az alulról nyitott, széles középosztály kialakítását az Orbán-kormány, ha társadalom- és oktatáspolitikájában ennek ellenkezőjét cselekszi. Nem csak a középosztály szűkült be, (vagy ki sem fejlődött rendesen, amit természetesen nem lehet csak a Fidesz-kormányok nyakába varrni ), hanem a szegénység csapdájából sem vezet út felfele. Ráadásul a közoktatás átalakításai és a felsőoktatásból való forráskivonások sem tettek jót annak, hogy az oktatás betöltse a legfőbb mobilitási csatorna funkcióját.
Ma Magyarországon, a 21. század küszöbén még mindig a szülői háttér, a család társadalmi, kulturális és anyagi helyzete határozza meg, hogy egy gyermeknek milyen esélyei lesznek az életben. Az iskolarendszer legjobb esetben is csak konzerválni tudja a társadalmi különbségeket. A szegénység és a nyomor pedig csak újra és újra termelődik. Egy egészséges demokrácia a széles, anyagilag független középosztályokra épül, de amíg a társadalom egy jelentős része a lecsúszás ellen harcol, addig a populista szólamok is értő fülekre találnak.
Gyermekszegénység, mint baloldali kampány
Az világosan látható, hogy a kormánypárt(ok) nem akarják közbeszédbe emelni a gyermekéhezés kérdését. Harrach Péter szerint ez egyenesen baloldali kampánytéma. Hegedűs Zsuzsa, a miniszterelnök a Rogán-féle propagandaminisztériumban dolgozó főtanácsadója szerint a probléma megoldódott, akik éheznek, azoknak a szülei felelősek ezért. Bármilyen cinikus válasszal is állnak elő, a hazai és a külföldi statisztikák is egyaránt a probléma súlyosságára figyelmeztetnek.
Az Eurostat statisztikája alapján arányaiban hazánkban a harmadik legrosszabb a helyzet a tagországok között. Romániában a gyermekek 51 százalékát, Bulgáriában pedig 45,2 százalékát érinti a szegénység, Magyarországon pedig ez az arány 41,4 százalék.
A szegénységben élő gyermekek aránya az egyes tagországokban
forrás: Eurostat
De hazai kutatások is azt támasztják alá, hogy a gyermekéhezés még mindig komoly probléma. A Magyar Tudományos Akadémia és a Máltai Szeretetszolgálat közös felmérése alapján 30-50 ezer gyermek nem jut elég élelemhez.
De nemcsak a táplálkozásban, hanem a lakhatási körülményekben is óriási különbségek láthatók. A Habitat 2014-es kutatása szerint a gyermekek 32,1 százaléka (mintegy 555 ezer fő) él olyan lakásban, ahol beázik a tető, vagy nedvesek, penészesek a falak, a padló, vagy a ház alapja. Állami beavatkozás nélkül (például szociális bérlakások építése, felújítási programok) nem várható javulás, sőt a helyzet még romolhat is, hiszen a piacon elkezdtek növekedni az ingatlanárak, ami az alacsony keresetű családokat kiszoríthatja a jobb lakókörnyezetből. A rossz lakhatási körülmények, a hiányos étkezés, a szülők munkanélküliségével járó stressz kihat a gyerekek iskolai teljesítményére is, amely pedig kulcsa lehetne a szegénységből való kitörésnek.
Oktatás, mint legfőbb mobilitási csatorna
Az utóbbi évek közoktatási átalakításai (vagy inkább káoszai) sem tettek jót annak, hogy az iskola teljesítse a társadalmi mobilitásban játszott főszerepét. Még a Fidesz kegyvesztett oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán is kritizálta az átalakításokat. A politikus szerint az az évi ezermilliárd forint, amit a közoktatásra költünk, nem javítja a helyzetet, hanem jobb esetben is csak konzerválja, rosszabb esetben még növeli is az egyenlőtlenségeket. Az oktatásra költött pénzek már 2010 előtt is jelentősen csökkentek, így a szocialista kormányoknak is vastagon benne van a kezük a közoktatás alulfinanszírozásában. 2008 és 2010 közötti 11 százalékos csökkenés az egyik legnagyobb arányú volt az OECD-tagországok között. Majd Magyarországon 2010 és 2012 között további 13 százalékkal csökkentek a kiadások.
A minőségi romlás pedig egészen odáig vezetett, hogy a magyar diákok PISA-teszteken is rendre rosszabbul teljesítenek, ez pedig nem túl hízelgő az ország versenyképességének és jövőjének szempontjából. És amíg a mindennapi énekóráról ötletelünk, addig a magyar lakosság alapvető ismereteket nélkülöz.
Mostanra a közoktatás centralizálása és az ezt végrehajtó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) teljesen megbukott. Bebizonyosodott, hogy az iskolák autonómiájának elvonása, a teljesen kézi vezérlésű irányítás rugalmatlan és cserébe drága is. 2013-ban 33,5 milliárd forinttal lépték túl a közel 412 milliárd forintos működési keretet, tavaly már 97,6 milliárddal a 496 milliárd forintos keretet, idén az 544 milliárdos keret mellé 26,7 milliárd forintos mentőcsomagot kap a Klik a költségvetési tartalékból.
Az orbáni rendszerben a legfőbb mobilitási csatorna a foci
Nem újdonság senki számára, hogy a miniszterelnök személyes céljának tartja a magyar foci visszavezetését a legjobbak közé. De miközben gombamód épülnek és szépülnek a stadionok, ezzel párhuzamosan a felsőoktatásban tarvágásban iktatja ki a szakokat a kormány. Huszonegy alapszak, harminchét mester, valamint két osztatlan képzés indítását egyszerűen megtiltják, emellett pedig az egyetemek autonómiáját is megszüntetik. Ráadásul a felsőoktatás fizetőssé tételével megint csak a rosszabb anyagi háttérrel rendelkezők szorulnak ki a felsőoktatásból.
Számos intézmény vegetál és a túlélésért küzd míg az olyan foci fellegvárak, mint a Kisvárda vagy a Kozármisleny, a legjobb körülmények között fogadhatja majd ellenfeleit a gyilkos tempójú magyar harmadosztályban. A 16 ezer lakosú Kisvárdán egymilliárdos(!) stadionnak örülhetnek. Az 5800 lakosú Kozármisleny focicsapata pedig 400 millió forintból építhet új stadiont magának. És eközben halkan jegyezzük meg, hogy a sikeres EB-kvalifikáció ellenére, negatív nézőcsúcsot döntött az NB I.
Miért fontos a társadalmi mobilitás?
Bár a KSH-nál nagy hagyományai vannak a társadalmi moblitás vizsgálatoknak, valójában csak a rendszerváltás hajnalán volt az utolsó tematikus felmérés. Azonban így is látható, hogy a folyamatok rossz irányba haladnak. Az ország jövője, gazdasági versenyképessége és lakóinak boldogsága a tét.
