Bár nem érezzük magunkat temetkezési vállalkozóknak, a RIP sorozatunkban sok mindent eltemettünk már. Csak ízelítőül: a szociális biztonságot, az egyetemi autonómiát, önkormányzati autonómiát, a jogállamiságot.
Újra temetni jöttük. Azzal, hogy a kormány megvágja a különböző álláskeresési támogatásokat gajra vágja a mögötte lévő biztosítási elvet. Ugyanis a kormány nem egy adóbevételből finanszírozott ellátást csökkent, hanem egy biztosítási elvű szolgáltatás idejét és összegét. Amelyet csak az a magyar állampolgár vehet igénybe, aki jelentős összegeket fizet hónapról hónapra.
Ráadásul a kormány mindezen nyereséget is ér el! A jelenlegi befizetések ugyanis meghaladják az ellátásokra fordított összeget: 2011-ben a költségvetési törvény 187,7 milliárd forint járulékbevétellel és 134,8 milliárd forint ellátási kiadással számol.
Ezek után azt már csak igen félve jelezzük, hogy az álláskeresési járadék maximális folyósítási időtartamát 9 hónapról 3 hónapra csökkenteni komoly vágás. Különösen annak tükrében, hogy ellátás időtartama még így is jóval rövidebb, mint az átlagos munkanélküli közel másfél éves álláskeresési időszaka.
Nagyvonalú ellátás?
A konvergencia program egyik fontos célkitűzése hogy a 9 hónapig járó álláskeresési járadék maximális folyósítási időtartamát 3 hónapra csökkenti, továbbá megszünteti a “védett korosztály” (azaz a hosszabb idejű foglalkoztatás után állásukat elvesztők és az 50 év felettiek) álláskeresési segélyét. A programról szóló elemzésünkben már jeleztük, hogy az intézkedés több okból is problematikus: egyrészt a jelenlegi befizetések meghaladják az ellátásokra fordított összeget, másrészt az ellátás időtartama még így is jóval rövidebb, mint az átlagos munkanélküli közel másfél éves álláskeresési időszaka.
A legkeményebb azonban mégis az, hogy a Kormány nem egy adóbevételből finanszírozott ellátást csökkent, hanem egy biztosítási elvű szolgáltatást, amelynek igénybevételéért az átlagos magyar állampolgár jelentős összegeket fizet hónapról hónapra.
Az álláskeresők ellátásait ugyanis csak az veheti igénybe, aki megfelelő időn keresztül (legalább fél éven át) befizette az egészség- és társadalombiztosítási járulékot. A járadék (és a segély) folyósításának időtartama ráadásul attól is függ, hogy korábban mennyi ideig állt munkában a juttatásban részesülő személy: a jelenlegi szabályok szerint a maximális időtartamú folyósításhoz legalább 5 évnyi folyamatos munkaviszonyra van szükség.
Az ellátás igénybevételéhez szükséges járulékfizetési kötelezettség alapján minden munkavállaló havonta a bruttó bérének 1,5%-át-, munkáltatója pedig a bruttó bérének további 1%-át fizeti be a Munkaerőpiaci Alapba. Egy átlagos keresetű magyar állampolgár 206 400 Ft x 0,025 = 5 160 forintot fizet be minden hónapban biztosítási díjként a Munkaerőpiaci Alapba. Gyakorlatilag megveszi ezt a szolgáltatást.
Ezért cserébe kapja az átlagos munkahelykereső a nagyvonalú munkanélküli ellátást. Amely a korábbi átlagos 206 400 forintos bér - és két eltartott gyermek - esetén, a 4. hónap után bruttó 46 800 forintos ellátásra esik vissza.
Mi a valós ok?
Valójában mi az oka annak, hogy ezt is radikálisan akarja csökkenteni a Kormány? A válasz elég egyértelmű: az itt felszabaduló adóforintokból akarja finanszírozni a közmunkaprogramokat.
Ez a megoldás elsőre persze kecsegtetőnek tűnik. Kétségkívül jól hangzik, hogy állást kapnak azok, akik nem találnak munkát, holott dolgozni vágynak. A baj ezzel “mindössze” az, hogy az új közmunkarendszer finanszírozását a munkanélküliség ellen segítséget nyújtó biztosítási ellátás megkurtításából állja majd a Kormány.
Mindezt ráadásul úgy, hogy a biztosítási díj, azaz a járulék összege nem csökken majd. Olyan ez, mintha pl. CASCO esetén a biztosító a díjfizetésért cserébe adna egy kalapácsot, és közölné, hogy javítsa ki az ügyfél a kocsiját.
Ez persze csak 2012-től lehet így, hiszen azzal válik lehetővé, hogy az új Alkotmány nem ismeri el ezeknek az ellátásoknak a biztosítási jellegét, így azt az Alkotmánybíróság által többször kinyilvánított elvet, hogy az állampolgárok járulékfizetése után járó ellátásoknál a tulajdon védelmét is érvényesíteni kell.
Először az álláskeresési ellátások, utána a nyugdíj
Az Alaptörvény új szabályai széles szabadságot adnak a kormányzatnak a biztosítási alapú ellátások egyoldalú csökkentésére. Azzal, hogy nem ismeri el ezeknek az ellátásoknak a biztosítási jellegét, az állam egyoldalú ellátási csökkentéseit legalizálja. Ebből pedig az következik, hogy ha a biztosítási alapú álláskeresési ellátás egyoldalúan módosítható, akkor mi akadályozza meg a kormányzatot abban, hogy más, biztosítási alapú ellátás - így a táppénz vagy a nyugdíj - feltételeit ne módosítsa radikálisan és egyoldalúan?
Semmi.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy mindössze egy akadály maradt: a 2012. január 1-jéig hatályos Alkotmány. Legalábbis eddig. A legutóbbi napok hírei alapján ennek is vége. A jelek szerint a kormányzat a már nyugdíjba vonult személyek nyugdíjának elvételét is célul tűzte ki. Az új Alaptörvény erre alkotmányos lehetőséget nyújt, ám a hatályos (még) nem. Így aztán a már jól megszokott egyéni képviselői indítvány eszközével - az átlagos jövedelmű embereket csak mérsékelten becsülő - Lázár János a hatályos Alkotmány módosításával akarja a jogszerűen megállapított nyugdíjak folyósítását megszüntetni.
Egyáltalán marad még valami a társadalombiztosítás rendszeréből? Van rá okunk, hogy pesszimista válaszokban gondolkodjunk.
Ha tetszett az írás, csatlakozz a Ténytár Facebook csoportjához!
