Kis hiján egy év kellett hozzá, de eldőlt: tegnap este a Magyar Televízió 1-es csatornáján a köztársasági elnök bejelentette, hogy aláírja az (általunk és mások által is bírált) Alaptörvény IV. módosítását. Ezzel eldőlni látszik a beiktatásakor általunk is megfogalmazott dilemma: Áder János marad-e fideszes elvtárs, vagy valódi államfője lesz-e Magyarországnak. Nem lett.
Egy újabb „tündérmesével”, az igazi köztársasági elnök illúziójával számolhatunk le, véglegesen. Áder sem más, mint Orbán Viktor megbízható kádere. Aki talán még rosszabb is, mint a Schmitt „törvényhozás motorja” Pál, aki tudatlanságában szolgálta ki Orbán rendszerét - Áder viszont nagyon is jól tudja, hogy mit csinál. Így már soha nem lesz belőle az „államszervezet demokratikus működésének őre." Hogy a nemzet egységéről ne is beszéljünk.
Azzal, hogy Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasági elnök, az ellenzéki pártok, a civil szervezetek és a Ténytár kérésének ellenállva aláírja a IV. módosítást lehetővé teszi, hogy kétharmad birtokában bármilyen antidemokratikus rendelkezést az Alaptörvénybe emeljen.
Ezzel az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól. Egyben Orbán, Áder segítségével lényegében bedarálta az Alkotmánybíróságot is, hiszen a kétharmaddal bármikor megkerülheti - ahogy teszi ezt pont most is.
Tegnap este annyit távolodtunk ez európai demokráciák normáitól, mint eddig soha a rendszerváltás után - pedig már amúgy sem a jó úton jártunk.
Reményteljes kezdet
Az egészen biztosan nem róható fel nekünk, hogy ne adtunk volna esélyt az új elnöknek. Megválasztásától kezdve figyelemmel kísértük tevékenységét kiemelve, hogy eddigi pályafutása okot adhat némi reményre abban, hogy elődjével szemben nem ír alá majd mindent, amit az „orra alá tolnak.”
Bizakodással fogadtuk első beszédét, amelyben demokráciáról, tiszteletről, nemzetről, szabadságról és jogállamiságról is hallhattunk. De ami talán még ennél is fontosabb, székfoglaló beszédében vállalta, hogy érvényesíteni fogja jogait és kötelezettségeit:
„Magyarország köztársasági elnökeként magam is maradéktalanul viselni fogom az Alaptörvényben rám rótt felelősséget. Miként abban is biztos vagyok, hogy mindannyian azt várják tőlem, hogy a rám ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesítsem. És érvényesíteni is fogom.”
Fogyatkozó bizalom
Ezt a bizalmat eddigi tevékenysége nem támasztotta alá. Legalábbis nem teljes egészében. Igaz ugyan, hogy már hivatalba lépésekor olyasmire került sor, amelyre Schmitt Pálnál még soha (törvényt küldött vissza az országgyűlésnek), azonban vétói egy kivételével mind formálisak, ráadásul a kormánytöbbség számára végső soron kedvezőek voltak. Arról nem is beszélve, hogy a bírói nyugdíjazással kapcsolatos intézkedéseit a bíróságok több esetben jogellenesnek minősítették (ilyen köztársasági elnökkel még nem fordult elő).
Ugyanakkor elvitathatatlan érdeme, hogy a választói regisztrációval kapcsolatban végül is alkotmányos vétót emelt. Ez a döntés ugyan tartalmazott „Mátyás királyi" elemeket, de végülis megnyitotta annak a lehetőségét, hogy az Ab (a nemzetközi kötelezettség-vállalásokra is hivatkozva) megsemmisíthesse a törvényt.
A Rubicon átlépése
Nagyjából ilyen előzmények után jutottunk el a mostani (az itthon és külföldön is egyaránt bírált), az Alaptörvény IV. módosítását érintő államfői döntéshez. Mi az újabb módosítást a kétharmad bosszújaként értelmeztük, hiszen szinte minden, az Alkotmánybíróság által korábban kifogásolt rendelkezést emeltek be ezzel az Alaptörvénybe. Így
-- az Alkotmánybíróság által megsemmisített család fogalmat,
-- a hajléktalanok szankcionálását lehetővé tevő,
-- a választásokat megelőző közvélemény-kutatások végzésének és publikálásának lehetőségét korlátozó szabályt is az Alaptörvény részévé teszik,
-- valamint megkísérlik kizárni azt is, hogy az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálhassa az Alaptörvényt magát (!). Mindezeken túl egyes esetekben a kormányzati erőpolitika szemtanúi lehetünk: így
-- az Alaptörvény egyértelműen rögzíti a felsőoktatási autonómia végét jelentő gazdasági önállóság teljes felszámolását, s egyben
-- a gránitszilárdságú (immáron lényegében teljesen újraírt) Alaptörvénybe emeli a hallgatói röghöz kötést.
Orbán (k)Ádere
Miután a kétharmad az újabb módosítást is megszavazta a T. Házban, nem volt kétséges, hogy ismét a köztársasági elnök „az egyetlen remény”. Erről szóló írásunkban jeleztük, hogy ez a helyzet Áder számára egy valódi 22-es csapdáját teremtett. Egyfelől az Alaptörvény előírja az elnöknek, hogy azt alá kell írnia, ugyanakkor azt is rögzíti, hogy elsődleges feladata a demokrácia védelme.
A köztársasági elnököt ezúttal nem csak alkotmányjogászok, ombudsmanok, politikusok és tüntetők kérték arra, hogy ne írja alá (a hatalommegosztás rendszerét sokak szerint felszámoló) Alaptörvény-módosítást, hanem még Sólyom László, az Alkotmánybíróság első elnöke és Áder egyik hivatali elődje is. Mindhiába.
Tegnap este Áder János bejelentette, hogy aláírja az újabb módosítást. Aláírja, mert:
„Ez az egyetlen alkotmányos választásom, amely összhangban van eskümmel, a fennálló törvényes rendelkezésekkel és az Alkotmánybíróság 20 év alatt meghozott határozataival. (...) Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem."
Finoman szólva is érdekes, hogy Áder éppen az Ab eddig meghozott határozatait hozza fel érvként, miközben ez a módosítás éppen ezek alkalmazhatóságát zárja ki. Arról nem is beszélve, hogy ismét jókorát szűkít a politikai függetlenségét még többé-kevésbé őrző taláros testület jogkörén. Az pedig kifejezetten gyáva magatartás, hogy meglebegteti: neki egyébként nem tetszik ez az egész, de hát nincs mit tenni...
Egy újabb illúzióval szegényebben
Nyilván az sem véletlen, hogy a bejelentést akkorra időzítették, amikor épp megválasztották az új pápát. Talán abban bíznak, hogy a hazai és a külföldi közvélemény figyelmét így elkerüli az újabb botrány. Ez természetesen nyilvánvaló tévedés. Órákat, esetleg napokat lehet nyerni, de az Európai Bizottság világossá tette: figyelemmel kíséri a fejleményeket.
Mi pedig egy újabb „tündérmesével”, az igazi köztársasági elnök illúziójával számolhatunk le, véglegesen. Áder sem más, mint Orbán Viktor megbízható (k)Ádere. Még ha más is, mint a „törvényhozás motorja”, akkor sem lesz belőle soha a „államszervezet demokratikus működésének őre." Hogy a nemzet egységéről ne is beszéljünk.
Ez az írás pedig nem lett más, mint Áder János politikai nekrológja. Sajnos.
