Vegyünk egy erősen keresztény országot, ahol az ott élők majdnem 90 százaléka római katolikus vallású és egy másikat, kétszer akkora lakossággal, ahol ugyanez az arány nincs 40 százalék sem (további 11 százalék protestáns). Most próbáljunk meg elképzelni az előbbiben egy azonos neműek közti házasság mellett kiálló jobboldali miniszterelnököt, utóbbiban pedig egy olyan részint keresztény kormányzó pártszövetséget, amely inkább a hagyományos családmodellt, a vasárnapi zárva tartást és a kötelező hit- vagy erkölcstan órákat propagálja. De inkább vegyünk elő egy konkrét példát, az élet ugyanis nemrégiben egy kísértetiesen hasonló helyzetet produkált:
A csaknem teljesen katolikus népességű Írországban, ahol 1995-ben vált csak lehetővé a válás, 1993-ig pedig bűncselekménynek számított az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat, idén a világon elsőként népszavazás döntötte el, hogy az azonos neműek számára is lehetővé kell tenni a házasságot.
Forrás: hir24
A sokáig Nyugat-Európa egyik legkonzervatívabbnak tartott országában ugyan a mai napig tiltott az abortusz, „a homoszexuálisok jogainak támogatása az utóbbi évtizedekben rohamosan nőtt, a katolikus egyház tekintélye pedig igencsak leamortizálódott az egyházon belüli pedofil-botrányok hatására” - írja az mno.
Forrás: wikipedia
Az ír társadalom tehát végül döntött, az ír politikai elit pedig szintén egységesnek mondható volt a kérdésben: az egyébként gyakorló katolikus Enda Kenny jobboldali ír miniszterelnök azt mondta, hogy mindenki menjen el és bátran, félelem nélkül szavazzon igennel a „szeretetre és az egyenlőségre”. Még Michael Martin, a katolikus egyházhoz amúgy szinten közel álló ellenzéki párt vezetője is arról beszélt, hogy nem tudott volna jó lelkiismerettel az ellenzők tábora mögé állni, mert szerinte egyszerűen helytelen, ha a 21. században a szexuális identitásuk miatt nyomnak el embereket.
Eközben Magyarországon...
Az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) témát nagy ívben kerülő magyar politikai elit legnagyobb része egyszerűen (még) nem tud úgy közelíteni a témához, mint emberi jogi kérdéshez. Fel sem merül, hogy a kirekesztés helyett ebben a kérdésben is az egyenlőséget kéne elősegíteni.
Persze, hiszen a jól bevált történelmi rutin is ismétli magát: egy kétségkívül nehéz időszakban, amikor az életszínvonal csökkenőben van, a tömegek keserűségét és dühét a hatalom a náluk is gyengébb, sérülékeny csoportok felé csatornázza: gondoljunk a xenofób bevándorlás-„konzultációra”, a politikusok homofób megnyilvánulásaira – lásd Kovács ’Én Nem Vagyok Buzeráns’ Máté. Kicsit sok a fóbia.
Május 17-én volt a Homofóbia és Transzfóbia Elleni Világnap. Tavaly ez alkalomból még futotta egy közleményre a kormányzattól, amelyben Az Emberi Jogi Munkacsoport az Alaptörvény szellemében mindenkit felhívott a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transznemű emberek jogainak tiszteletben tartására. Idén már ez a gesztus is elmaradt, a miniszterelnök viszont kénytelen volt megnyilvánulni a témáról Debrecenben, ahol az ottani menekülttábor bezárásáról és a benne lévők hazaküldéséről filozofált. Az index.hu kérdésére, hogy mit üzen a homofóboknak a Homofóbia Elleni Világnap alkalmából, előbb kinyögte, hogy a téma csábítja őt a viccelődésre, de komolyra fordítva a szót elmondta, hogy Magyarország egy komoly, tradicionális értékeken álló, de toleráns ország.
A válaszból azonban világosan kiderült, hogy itt a toleráns azonban nem jelenti azt, hogy a többségtől különbözőket a többségiekkel azonos szabályozás alá vonnánk – a különbségtétel fennáll, az alkotmányból világosan látszik és Orbán szerint szükségszerű is. Emellett kifejtette, hogy hálás a magyarországi homoszexuálisoknak, hogy nem provokatív módon homoszexuálisok, hanem oly módon, amivel fenntartható a jelenlegi békés állapot. Ez a béke azonban rögtön megszűnne, ha pedig bármelyik „irányba” elmozdulás történne – teszem azt, az azonos nemű párok egyenlő jogokat kapnának.
Kit fog igazolni a történelem?
És persze nem arról van szó, hogy a házasság lehetőségét azonos neműeknek is megadva bármit is veszítenének azok, akik eddig is élhettek ezen jogukkal, hanem hogy a Fidesz ebben a kérdésben, mint oly sokszor, csupán kihasználhatja a gyűlöletkeltő, kirekesztő, sérülékeny csoportokat támadó retorikát politikai tőke kovácsolására – vakon és bármi áron. A mai magyar politikai vezetést nem érdekli, hogy a világ fejlődése az elfogadás irányába halad. Hollandia (2001), Belgium (2003), Spanyolország (2005), Svédország és Norvégia (2009), Portugália és Izland (2010), Dánia (2012), Franciaország és Nagy-Britannia (2013), valamint Luxemburg és Finnország (2014) után Írország lett a tizenharmadik európai uniós ország, amelyben törvényes a melegházasság.
Az érintettek Magyarországon biztonságban vannak, megkapják az őket megillető tiszteletet, s a külföldiek sem érzik ebből a szempontból veszélyes városnak Budapestet. Fontos a jó együttélés, ha bármelyik irányba elmozdulna ez a rendszer, akkor a mostani békés, nyugodt egyensúly-állapot megszűnne. Ez senkinek nem érdeke - fogalmazott Obán Viktor.
Magyarországon ehhez képest még nehezebbé vált ennek a kisebbségnak az élete. Magyarország csak tavaly óta két helyet esett vissza az ILGA-Europe LMBT jogi indexén, már csak 16. az európai összehasonlításban, a Transgender Europe (TGEU) nemrég publikált transzjogi térképén pedig a középmezőnyben van. Országunkban minden harmadik LMBT személyt ért már hátrányos megkülönböztetés, 16 százalékuk szenvedett már el homofób erőszakot. Hazánkban a transz emberek fele tett már öngyilkossági kísérletet.
„Az elmúlt években az LMBT emberek élete hazánkban még nehezebbé vált az azonos nemű párok jogait korlátozó törvények (például a házasság és a család kirekesztő fogalma az új Alaptörvényben), az LMBT civilszervezeteket mint “idegen politikai ügynököket” megbélyegző kormányzati támadások, és a szélsőjobboldali ideológiák és az LMBT nyilvános eseményeket erőszakkal fenyegető politikai csoportok térnyerése miatt” - írta a magyar LMBT szövetség.
