Kormányunk bevándorláspolitikájának útját rengeteg szélkakas és hanta övezi. A kommunikáció alapján – plakátkampány, nemzeti konzultáció, tusványosi „szentbeszéd” – a szándék egyértelmű: a tények félreértelmezése révén uszítás, valamilyen gyengébb csoporttal szembeni önmeghatározás, gyűlölet- és félelemkeltés, majd mindebből politikai tőke kovácsolása: kicsit hízelegve a szélsőjobboldaliaknak, megágyazva a családbarát, „milyen jó nekünk itt magyaroknak Magyarországon”, „A magyar reformok működnek”-féle bazsalygásnak.
A valóság az, hogy alig pár száz menekültet fogadunk be évente, ha pedig a bevándorlókról van szó (bevándorló és menekült, nem ugyan az!), a KSH egyik nem olyan régi tanulmányából az derül ki , hogy a bevándorlóink nagy része, 82 százaléka külhoni magyar. A munkavállalási célú migráció pedig egy nagyrészt kifelé irányuló folyamat.
Most pedig az újabb manipulált levelezgetés nemzeti konzultáció végeredményét lobogtatja Orbán bizonyításképpen, hogy a kormány a magyarok akarata szerint cselekszik. A konzultációét, amelyre annyira nem volt kíváncsi senki, hogy csupán a választók 15 százaléka méltatta annyira, hogy egyáltalán visszaküldje. Orbán óriási hantája, hogy a magyar emberek kétharmadának véleményét tükrözi a konzultáció (bizonyára beleégett a kétharmadozás). Holott az eredmény a valóságban azt jelenti, hogy a megkérdezettek 8,3 százaléka tartja fontosnak a bevándorlás kérdését, és 9,3 százaléka érzi veszélyben a magyarok munkahelyét.
Forrás: ka-steve.tumblr.com
Fogalomzavar – migrációs kisokos
Bevándorló, gazdasági bevándorló, menekült, illegális menekült, terrorista: a Fidesz kommunikációjában a következő egymással be nem (!) helyettesíthető fogalmakkal dobálóznak, összemosva azok jelentését, amely kifejezetten manipulatív és félrevezető hatással lehet a témában járatlanokra.
Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk, fontos tudni, hogy a nemzetközi migrációnak két legáltalánosabb fajtája a reguláris és irreguláris migráció. Előbbi esetén a személy szabad akaratából, a jogszabályok által adott keretek között lép be egy államba. Ilyen például az ideiglenes tartózkodás, a turizmus, de hasonló lehet például a munkavállalási célú migráció is.
Külön kategóriának számít az irreguláris migráció. Utóbbi két esetben állhat fenn: 1.) vagy kényszervándorlásról (menekülésről) beszélünk, amikor is az illetőnek például terrorizmus általi (!) üldöztetés miatt el kellett menekülnie az országából (például mert az élete veszélyben van), vagy
2.) jogellenes határátlépésről, ha az illető illegálisan, vízum nélkül jött az országba, és menekültstátuszra nem tarthat igényt, mert nem üldözik (például gazdasági bevándorló). Harmadikként ezek mellé sorolható például Magyarországon az „oltalmazott” kategória, ahova azokat soroljuk, akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll a veszélye, hogy a származási országába visszatérve őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét idénybe venni. (ld. a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény 12. §-át)
A legfontosabb, hogy munkavállalási célból, az Európai Unión kívülről érkezők esetén az állam az esetek legnagyobb többségében maga szabályozhatja, hogy kit enged be és kit nem. A menekültek esetében pedig általunk is aláírt és elfogadott nemzetközi egyezmények szerint vagyunk kötelesek eljárni, ami komoly ellenőrzéssel jár.
A gazdasági bevándorlást és a menekültügyet tehát el kell egymásról választani, a két dolog nem ugyanaz.
A riogatás és a számok
A kormányzati kommunikáció hatalmas Magyarországra érkező tömegekről tudósít. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint a Magyarországra érkező, magukat menekültnek tartók száma valóban nőtt az elmúlt időszakban, de menekült-, illetve oltalmazott státuszt nagyságrendileg ugyanannyian kaptak (nagyjából 500 ember), az érkezők jelentős része pedig továbbutazott.
A menedékkérők számának alakulása egy példán: 2013-ban ez a szám 18 ezer 900 volt, 2014-ben 42 ezer 777: ebből a 42 ezer 777-ből 23 ezer koszovói, akik nem is kaphatnak menekültstátuszt, lévén Koszovó biztonságos államként van számon tartva. A tömegek Magyarországon való tartózkodása egyszerűen nem igaz, hiszen a legtöbben menedékkérés nélkül rögtön továbbállnak.
A Dublin II. rendelet értelmében ez utóbbiakat visszaküldhetik Magyarországra (oda, ahol azok átlépték az uniós határt), hogy menedékkérelmüket itt bírálják el – ez a rendszer azonban nem működik túl hatékonyan: tavaly a Dublin II. keretében csak 827 embert küldtek hozzánk vissza.
A feszültség tehát nem az ide érkezők számából fakad, hanem inkább a menekülttáborokban uralkodó helyhiányból és embertelen állapotokból, ahol borzasztóan kevés, néhány száz férőhely jut, az itt várakozó több ezer emberre.
Ha pedig nem a menedékkérőkről vagy menekültekről, hanem a bevándorlókról van szó, a KSH egyik nem olyan régi tanulmányából az derül ki, hogy a bevándorlóink nagy része, 82 százaléka külhoni magyar: legalábbis a magyart jelölte meg anyanyelvként. A munkavállalási célú migráció pedig egy nagyrészt kifelé irányuló folyamat.
Nemzeti konzultáció XVI. szám
A kormány adatai szerint 8 millió „bevándorlásról és terrorizmusról” szóló kérdőívet küldtek ki szerte az országba, ebből 1 millió 254 érkezett vissza, tehát az összes kiküldött ív alig több mint 15 százaléka.
Orbán Viktor olvasatában ez a 15 százaléknyi visszaküldő jelenti a magyar embereket. Tusványosi beszédében a konzultáció eredményeit úgy interpretálta, hogy a „magyar emberek” (a kérdőívet visszaküldők kétharmada) kétharmada fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését, valamint, hogy a „magyar emberek” háromnegyede gondolja úgy, hogy a bevándorlók a magyarok megélhetését, munkahelyét veszélyeztetik. Mindez a valóságban azt jelenti, hogy a megkérdezettek 8,3 százaléka tartja fontosnak a kérdést, és 9,3 százaléka érzi veszélyben a magyarok munkahelyét.
Ehhez kapcsolódva még azt is találta mondani, hogy „Munkanélküli embertömegek érkezése a magas munkanélküliségű országokba még magasabb munkanélküliséget eredményez, ez olyan, mint az egyszeregy.”
Ahogy írtuk: a menekültek nem kapják meg azokat a szociális támogatásokat, mint egy magyar állampolgár, ezen kívül a munkanélküli statisztikába sem fognak beleszámítani. Másrészt Orbán Viktor már el is felejtette, hogy a Fidesz propagandája szerint nálunk korántsem magas a munkanélküliség. Ez a számokat tekintve gy is van, 7 százalékon áll a munkanélküliségi ráta, hála a közmunkásokkal kozmetikázott adatoknak.
A válaszadók (Orbán olvasatában továbbra is a magyar emberek) négyötöde szigorúbb szabályokat akar a „törvénysértő bevándorlással” szemben – őrizetbevétel, kitoloncolás... Ha ez az alapelv minden üldözöttel szemben érvényes, mit szóltak volna Viktorék, ha az 1956-ban Magyarországról menekülőket is hasonló elbánásban részesítik a nyugati célországok?
Tovább elemezve a konzultáció eredményeit, Orbán kimutatta, hogy a magyarok négyötöde szerint megbukott Brüsszel megközelítése a bevándorlás kérdésében. Azon kívül, hogy a magyar emberek továbbra sem megfeleltethetőek a válaszadók 15 százalékával, az Európai Unió bevándorláspolitikai stratégiája éppenhogy most születik meg, (ez alapján a tagállamok önkéntesen vállalják majd a menekülthullám okozta pluszterheket) Magyarország azonban egyetlen plusz menedékkérő ügyét sem hajlandó elbírálni, így tulajdonképpen mi vagyunk azok, akik kimaradunk a közös erőfeszítésből. Persze erre nyilvánvaló indokunk a sokszorosára duzzadt menedékkérő-hullám, de azért az szimbolikusan mégsem túl gáláns, hogy egyetlen plusz menedékkérővel sem vagyunk hajlandóak számolni.
Végül, a mindent elsöprő siker: 90 százalék szerint a bevándorlás helyett a magyarokat, a magyar családokat és a születendő gyerekeket kell inkább támogatni. Csakhogy felmerül egy újabb probléma az egész kérdéssorral kapcsolatban: a válaszható három válasz közül kettő mindig a kormány álláspontját képviselte, a kérdések megfogalmazása pedig erősen manipulatívan, úgynevezett irányított kérdésekkel terelte a válaszadót.
A magyarok nem akarnak több bevándorlót és nem osztoznak az európai baloldal ideológiai ámokfutásában – vonja le az irányított kérdésekre érkezett válaszokból a következtetést Orbán. Aki ahelyett, hogy megvárta volna az egymilliárd forintból készült konzultációra adott válaszokat, inkább úgy döntött, hogy a magyar-szerb határ 175 kilométeres szakaszát egy négy méter magas kerítéssel zárja le. Felmerül a kérdés: miért is dobtunk ki egymilliárd forintot a nemzeti konzultációval az ablakon, ha végül Orbán nem is kíváncsi a véleményünkre, majd alig egymillió ember véleményét teljesen hamisan a magyarok véleményeként tálalja?