Ezúttal sem hagyták hosszú ideig háborítatlanul a „gránitszilárdságú" Alaptörvényt a kormánypárti képviselők. Mindössze 56 nap telt el a legutóbbi módosítás óta, máris itt az újabb változtatás. Ezúttal szinte minden, az Alkotmánybíróság által korábban kifogásolt rendelkezést emelnek be az Alaptörvénybe. Ezt a reakciót leginkább egy jól ismert táncdal szövege írja le a legpontosabban. A kormányzat úgy viselkedik, „mint egy durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát".
Azzal mindenesetre nem lehet vádolni a kormánypárti képviselőket, hogy nem végeznek alapos munkát: az Alkotmánybíróság által megsemmisített család fogalmat, a hajléktalanok szankcionálását lehetővé tevő, a választásokat megelőző közvélemény-kutatások végzésének és publikálásának lehetőségét korlátozó szabályt is az Alaptörvény részévé teszik, valamint megkísérlik kizárni azt is, hogy az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálhassa az Alaptörvényt magát (!).
A szándék egyértelmű: annak megakadályozása, hogy megismétlődhessen az Alaptörvény Átmeneti rendelkezései jelentős részének megsemmisítését hozó fiaskó. Hab a tortán, hogy - értelmetlensége ellenére - kizárják a 2012. január 1-je előtt született Ab határozatok alkalmazhatóságát is.
Mindezeken túl egyes esetekben a kormányzati erőpolitika szemtanúi lehetünk: így az Alaptörvény egyértelműen rögzíti a felsőoktatási autonómia végét jelentő gazdasági önállóság teljes felszámolását, s egyben a gránitszilárdságú (immáron teljesen újraírt) Alaptörvénybe emeli a hallgatói röghöz kötést. Desszertként a forradalmi hevületben hozott, végig nem gondolt szabályokat is korrigálják. Így ismét rögzítik, hogy önálló területi egység a főváros, a járási hivatal kiépítésének keserű tapasztalataiból okulva pedig szélesebb körben teszik lehetővé a helyi önkormányzati tisztviselők bevonását az államigazgatási ügyek intézésébe.
Ezek a lépések - bár a kormányzat rövidtávú aktuálpolitikai érdekeit szolgálják - az Alaptörvény stabilitását és ezzel legitimációját is jelentősen gyengítik. Hiszen milyen szabály az, amelyet még annak megalkotói sem tartanak be?
Bosszú az Alkotmánybíróságon: megsemmisített törvényi rendelkezések Alaptörvénybe emelése
Az Alaptörvény 4. módosítása számos szabálya az Alkotmánybíróság korábbi határozataira reagál. Így az Ab által megsemmisített, a család fogalmát a házasságra és a vér szerinti (kivételesen örökbefogadáson alapuló) leszármazásra korlátozó fogalmát beemeli az Alaptörvénybe. Az Ab kiemelte, hogy ez a fogalom nem áll összhangban a diszkrimináció tilalmával. (Tegyük hozzá, a józan ésszel sem.)Ezen felfogás alapján egy élettársi kapcsolatban élő pár több gyermeke nem tekinthető egy családnak, mivel köztük nincs leszármazási viszony, s a szüleik nem házasok.
Szintén kifejezetten az Ab döntésére reagál az a rendelkezés, amely szerint az Alkotmánybíróság az Alaptörvényt csak formai szempontokból vizsgálhatja. Korábban is megírtuk, hogy az Ab elindult gyakorlatában egy tartalmi kontroll felé. Ez a kontroll különösen az Átmeneti Rendelkezések nagy részének megsemmisítése kapcsán volt igazán fájó a kormánypártoknak. Tegyük hozzá: itt is kétséges, hogy érvényesülni tud-e a kormányzati szándék. Amennyiben az Alaptörvény egy jól megírt jogszabály lenne, s azon belül nem lennének egymásnak ellentmondó szabályok, akkor fel sem merülne az, hogy az Ab bármiféle kontrollt gyakorolhasson az Alaptörvény felett. A későbbiekben is látjuk majd, hogy ez nem így van.
Csak a választói regisztráció nem került bele - egyelőre
Szintén az Ab döntésére reagál, hogy a közvélemény-kutatások nyilvánosságra hozását korlátozó szabályt az Alaptörvénybe emelik: ezzel a választási eljárással kapcsolatos döntés egyik rendelkezését írnák felül. Úgy tűnik azonban, hogy - legalábbis egyelőre - letettek a választói regisztrációról, az ugyanis (még?) nem szerepel ebben a csomagban.
Az Ab hajléktalanügyi döntését is felül kívánják írni. A választott technika eléggé álszent: a büntetés előtt ugyanis jelzi, hogy az állam törekszik a lakhatás biztosítására. A „törekszik" fordulatból ugyanis semmilyen kötelezettség nem fakad. Majd ezt követően ismét megteremti annak a lehetőségét, hogy törvény vagy önkormányzati rendelet korlátozhassa a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Ennek hatásáról, értelmetlenségéről már korábban írtunk.
Azonban nem árt, ha itt megállunk. Itt ugyanis az Alaptörvény magával sincs összhangban. Ugyanis ez a szabály egyértelműen egy alkotmányos alapjog, a mozgás és a lakóhely szabad megálasztásának jogát korlátozza úgy, hogy, erre akár önkormányzati rendeletben is sor kerülhet. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése azonban az alapvető jog korlátozását csak és kizárólag törvényben teszi lehetővé. Ez a szabály a jogállamiság egyik alapköve, hiszen ha ez nem lenne, akkor rendeletekkel is lehetne kormányozni. A rendeletekkel való kormányzást - amellyel a diktatúrák éltek széles körben - pedig a történeti alkotmány is tiltotta. Nem csoda, hogy az Ab olykor az Alaptörvényt is vizsgálta: itt is két alaptörvényi szabály üti egymást, amelyből majd választania kell. Ha az Alaptörvény azon rendelkezésére tekintünk, mely szerint a történeti alkotmány vívmányaira is figyelemmel kell lenni, akkor elég világosan körvonalazódik az Alaptörvény szellemiségével összhangban levő értelmezés.
Az Alaptörvény Átmeneti rendelkezéseit is beemelték az Alaptörvénybe: így a kommunizmus bűneit és a Magyar Szocialista Pártot elítélő szabályokat is.
A bosszú utolsó elemeként berakták azt a rendelkezést is, hogy az Ab a 2012 előtti döntéseire nem hivatkozhat. Ezzel most nem foglalkozunk részletesen, hiszen korábban bemutattuk, hogy miért értelmetlen ez a rendelkezés.
Az Ab kényelmetlen döntéseinek megelőzése
A kormányzat - biztos, ami biztos alapon - több, folyamatban levő ügyben is egy esetleges fiaskó elkerülésére játszik. Így az alapvető jogok biztosa által megtámadott egyházügyi törvény alapvető rendszerét írják be az Alaptörvénybe, valamint a gyűlöletbeszéd miatt várható alkotmányos viharokkal kapcsolatban is előre menekülnek az Alaptörvény módosításával. Szintén e körbe sorolhatóak a nemzetiségi jogokra vonatkozó rendelkezések is.
Szintén ide sorolható, hogy a Magyar Művészeti Akadémia helyzetét is erősítik, nehogy az ombudsman indítványára meg lehessen semmisíteni a törvényt.
Bebetonozások erősítése
A módosítás több ponton erősíti az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt és részben a Kúria elnökét. Így szélesíti hatásköreiket, többek között a Kúria elnökének és a legfőbb ügyésznek is lehetővé teszi az utólagos normakontroll-eljárás megindítását.
A felsőoktatási autonómia vége
Míg az Alaptörvény korábbi szabályozása csak megteremtette a lehetőségét a felsőoktatási autonómia alapját jelentő gazdasági önállóság felszámolásának, addig az új szöveg be is fejezi a nagy művet. A módosítás ugyanis kimondja, hogy a kormány felügyeli az egyetemek és a főiskolák gazdálkodását. Márpedig gazdasági autonómia nélkül tudományos és kutatási autonómia sincs.
Ennek a csomagnak a részeként a kormány a hallgatóknak is üzen: a röghöz kötést jelentő hallgatói szerződést is az Alaptörvénybe emelik. Ez egyértelműen nemleges válaszként értékelhető.
Néhány elszúrt szabály rendbetétele...
A módosítás néhány elrontott szabályt is a helyére tesz. Így elismeri, hogy a főváros nem egyszerű város, hanem sajátos település, valamint a járási rendszer kiépítésének keserű tapasztalataira figyelemmel ismét kiszélesíti annak a lehetőségét, hogy a települési önkormányzatok tisztviselői is elláthassanak államigazgatási feladatokat.
Gránitszilárdságú alkotmány?
A módosításokkal a kormánypártok lényegében újraírják az Alaptörvényt. Az, hogy a napi politikai érdekek mentén állandóan módosítgatják rövid távon egyértelműen hasznos lehet. Azonban az, hogy a jelenlegi kormánypártok ilyen lazasággal kezelik a maguk által alkotott szabályokat, még visszaüthet. Hiszen ez a magatartás nem erősíti a bizalmat ebben a szabályrendszerben. Lehet ugyan április 25. az Alaptörvény napja, amíg a kormánypártok maguk sem veszik komolyan ezt a szabályrendszert, hogyan várhatják el mástól, hogy így tegyen.
