Izgalmas év elé néz a magyar bankrendszer, ahogy azt már Matolcsy György is belengette még az ünnepek előtt. A tavalyi év egyik nagy története volt a takarékszövetkezeti rendszer államosítása, a tagok tiltakozásának ellenére. Ezt megelőzően Orbán Viktor már többször is hangsúlyozta, hogy nem egészséges a magyar bankrendszer szerkezete, túl sok a külföldi - jelentsen ez bármit is a piaci alapon működő, elviekben kapitalista gazdaságban -, és a magyar tulajdonnak meg kellene haladnia a 50 százalékos hányadot.
Tény, hogy a Fidesz 2010 óta mindent megtett, hogy megnehezítse a bankok helyzetét, sőt, hogy kiszorítsa azokat, amelyek számára nem szimpatikusak. Brutális bankadó, végtörlesztés - amely nem az igazán bajba jutott devizahiteleseken segített - , majd a tranzakciós adó, amelyet a bankok áthárítottak az ügyfeleikre. A háború következő lépésen pedig bejelentették a pénzügyi rezsicsökkentést, amelyre a bankok az egyéb, például kártyadíjak megemelésével reagáltak.
A helyzet tehát nem rózsás, így nem meglepő, hogy egyes külföldi bankok fontolóra vették magyarországi leánybankjaik eladását.
Válságadók és megszorítások
A költségvetési hiány féken tartásának egyik eszközé vált a bankrendszer agyonadóztatása. 2010-ben jött a bankadó, amelyről akkor még azt mondták, hogy majd később kivezetésre kerül. Rá egy évvel már csak arról volt szó, hogy megfelezik majd, végül azonban a kormány úgy döntött, hogy a bankadó megmarad úgy, ahogy van.
Ezt követően jött az első nagy devizaadós-mentés, rögzített árfolyamon történő végtörlesztéssel.
2012-ben pedig bejelentették a tranzakciós adót a nagy megszorítások keretében, amelyből 2013 első felében meglehetősen kevés folyt be, így a bankokat egyszeri tétel befizetésére kötelezték.
A bizonytalanságot tovább fokozta az újabb devizaadós-mentés bejelentése, amelyből egyelőre nem lett semmi, de nem kizárt, hogy a választások előtt még hoznak pár törvényt, amely további költségeket jelentene a bankszektor számára.
2013 végén a pénzügyi rezsicsökkentést is bejelentették, amelynek keretében 150 ezer forintig ingyenesen lehet majd pénzt felvenni havonta legfeljebb kétszer, amennyiben az ügyfelek jelzik ezt bankjuknak. A február elsejétől életbe lépő szabályozás csupán a magyarországi lakóhellyel rendelkező 16. életévüket betöltött magánszemélyekre vonatkozik, személyenként egy számlára.
Komoly nyomás alá helyezték tehát a bankokat. Viszont itt is voltak kedvezményezettek. Az OTP például relatív jobb helyzetbe került a sajtolás nyomán - míg pont a Raiffeisent és az Erstét érintették legrosszabbul az intézkedések.
Amúgy sem könnyű a helyzet
A 2008-as pénzügyi válság amúgy is megviselte, a főleg német tulajdonban lévő bankokat, nyereségük veszteségbe fordult, és már 2009-ben is feltőkésítésre szorultak. A válság nem csak a hazai leánybankokat érintette, így a külföldi nagy bankok javítva mutatóikat fontolóra vették, hogy több leánybankjuktól is megszabadulnak.
A magyarországi leánybankok eladásának esélyét növelték a már korábban felsorolt adók és intézkedések, valamint a hazai bankszektort érintő egyéb nehézségek, például az egyre több fizetésképtelen deviza- és forintadós.
2010 óta ennek következtében a legtöbb külföldi tulajdonban lévő bank masszív veszteséget kezdett termelni, és három nehéz évet követően elegük lett a magyarországi helyzetből.
A menekülők
Miután Matolcsy György év végén arról beszélt, hogy négy nagybank távozhat Magyarországról, később ezt a számot Varga Mihály 1-2 bankra szűkítette. Ezt követően robbant a hír, hogy a Raiffeisen kivonulhat Magyarországról, és az Erste Bank is követheti. Az Erste gyorsan cáfolt, a Raiffeisen esetében viszont egyre több hír keringett arról, hogy a vevő a Széchenyi Bank, a vételi ár egy euró lett volna. Mérlegelve a fantasztikus ajánlatot, a Raiffeisen-nél végül úgy döntöttek, ez túl nagy veszteség lenne, így egyelőre mégse kerül eladásra a hazai üzletág.
Tavaly az MKB Bank volt a célpontban, többször is szóba jött a bank eladása, amelynek anyabankját egyébként 2008-ban egy pénzügyi mentőcsomaggal a bajor állam mentette meg az összeomlástól, feltételként szabva a 2015-ig kötelező karcsúsítást. 2012-ben ebből az üzletből azonban nem lett semmi.
Nem független az Orbáni préstől, hogy az imént felsorolt bankok komoly veszteséget halmoztak fel az elmúlt években, és jelentős tőkeemelésre szorultak - ebbe a körbe beletartozik a CIB Bank is -, ami nincs ínyére az anyabankoknak.
A hazai bankrendszer szerkezete
Bármilyen meglepő is, nem áll távol a valóságtól Orbán Viktor álmának megvalósulása, az 50 százalék feletti magyar tulajdoni hányad. Köszönhetően elsősorban az OTP-nek, a mérlegfőösszeget tekintve a magyar befolyás aránya jelenleg 42,8 százalék, a Raiffeisen megvásárlásával ez csaknem elérné az 50 százalékot.
A saját tőkét tekintve még jobb a helyzet, hiszen a hazai befolyás aránya 56,3 százalék. A Raiffeisen megvásárlásával ez elérné a 60 százalékot.
Ha pedig nem csupán az MKB-t - és esetleg az Erste Bankot is - megvásárolnák, akkor a magyar tulajdoni hányad már nem csak az 50 százalékot haladná meg mindkét mutató tekintetében, hanem a 60 százalékot is.
A vevők
Először távol-keleti befektetőkről volt szó, mára viszont világossá vált, hogy elsősorban kisebb hazai, a magyar államhoz köthető bankok vásárolnák meg ezeket a leánybankokat, erős állami segítséggel, nagy valószínűséggel az adófizetők pénzéből. A külföldi befektetőkről szóló hírek ugyan egymást érik a kormány propagandájában, ám a valóságban a külgazdasági államtitkár, Szijjártó Péter útjainak nem sokan látják majd hasznát, rajta kívül. A befektetőket nyilvánvalóan profittermelési szándék vezérli, ami nem könnyű egy olyan szektorban, ahol ennyire kiszámíthatatlan feltételek mellett ennyi sarcot vetnek ki. Ráadásul a felvásárolandó bankok mérlege koránt sem a "legkecsegtetőbb".
A Raiffeisen mutyigyanús felvásárlását az a Széchenyi Bank kezdeményezte egy euróért, amelynek alapító tulajdonosa Töröcskei István, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója, emellett pedig Simicska Lajos korábbi üzlettársa és saját bevallása szerint személyes jó barátja. Azt még nem tudni, hogy a Fidesz-közeli üzletemberekhez köthető bankoknak milyen érdeke fűződik a leánybankok felvásárlásához. Egy olyan környezetben ugyanis, ahol a külföldi nagy bankoknak is nehézséget okoz a feltőkésítés, egy tőkeszegény bank közgazdaságilag csak rosszul járhatna egy ilyen, adósságokkal terhelt portfolióval.(A jelenlegi feltételek, a jogszabályi környezet változása és kormányzati tőkeinjekció esetében viszont már teljesen más lenne a helyzet.) Az állam sem tud a végtelenségig segíteni, hiszen például a Széchenyi Bank feltőkésítését költségvetési forrásokból kellene finanszírozni, a 3 százalékos hiánycélt pedig nem lehet átlépni, így korlátozott a mozgástér. (Amennyiben az állam közvetlenül vásárolna tulajdont, az pénzügyi tranzakciónak minősülne, így nem érintené az eredmény szemléletű hiányt, bizonyos esetekben viszont mégis - például, ha a közgazdaságilag értelmezhető árnál többet fizetnek.)
Nemzeti bankhálózat
A kormány elsődleges célja a külföldtől való függőség csökkentése lehet, helyzetbe hozva ezzel a hazai tőkét, amely azonban ezer szálon kötődik a politikához, ezzel pedig a közpénzek elköltéséhez. Tudjuk, labancos hozzáállás, de a bankok jelenlegi tulajdonosi körüknél való tartásának is vannak előnyei. A külföldi bankhálózatok tőkeerősebbek és racionálisabb döntéseket tudnak hozni, valamint jobban átlátják a piaci folyamatokat és nagyobb alkalmazkodó képességgel rendelkeznek. (Az OTP-t most nem vesszük figyelembe, amely felépítését tekintve teljes egészében hasonlít a kontinentális kereskedelmi bankokhoz).
Meglátásunk szerint a Fidesz elsődleges célja - beleértve a Takarékszövetkezetek államosítását -, egy államhoz és esetleg a Fidesz barátaihoz szorosan köthető nemzeti bankhálózat kiépítése lehet, amely kiszoríthatná a külföldi kereskedelmi bankokat Magyarországról, és ellensúlyozni tudná az OTP dominanciáját. Úgy gondoljuk, hogy ennek realitása a jelenlegi körülmények között elenyésző, hiszen a folyamat nagyon költséges - a külföldi bankoknak is drága lenne a kivonulás -, és komoly feszültségekhez vezethet.
