A magyar gazdaság és a társadalom egészének jelentős terhet jelent a devizahitelek problémája, amellyel az eddigi években a kormányok nem tudtak kellő sikerrel megbirkózni.
Az érintettek nagy száma miatt az ügy a közelgő választások miatt is kiemelten fontos, így egyetlen politikai erő sem teheti meg, hogy ne vegyen tudomást erről a helyzetről, főleg kormányon.
Éppen ezért a jobboldali kormány a helyzet egészét kezelni nem képes próbálkozásai után megpróbálta az ügyet - annak jelentős részben politikai és társadalmi felelősségével együtt - a kormányzásért nem, csak a jogszabályok alkalmazásáért felelős bíróságokra tolni. Ebben azonban a bíróságok nem voltak partnerek. A kormányzat-kúria összecsapás még várhatóan folytatódik!
Az első kísérletek
A 2003-at követően folyamatosan növekvő devizahitel-állomány súlyos problémát jelentett és jelent ma is a magyar társadalom és gazdaság egészének. A probléma először a gazdasági válság kirobbanásakor vált nyilvánvalóvá, amely a forint árfolyamának a gyengülése mellett a hitelek törlesztését szolgáló családi jövedelmek csökkenésével is együtt járt.
Éppen ezért már a 2010-es kampányban is fontos szerepet kapott a kérdés rendezése. A jelenlegi kormánypártok akkor a "Nem hagyunk senkit az út szélén" szlogen köré csoportosítva gyors és hatékony megoldást ígértek.
A kérdés azonban jóval bonyolultabb volt annál, mintsem azonnal meg lehessen oldani.
Tisztázzuk az alapokat!
Abban viszonylag nagy az egyetértés, hogy a magyar gazdaságban - annak nyitottságára és a forint hullámzó árfolyamára tekintettel - a devizaalapú hitelek közgazdaságilag hibás jellegű terméknek bizonyultak. A kérdés csak az, hogy hogyan kezelhető ez a probléma.
A kérdés áttekintéséhez néhány félreértést kell tisztázni. Több devizahiteles csoport azt szerette volna elérni, hogy ezeket a szerződéseket egészükben nyilvánítsák semmissé. Csakhogy a semmisség intézményének jelentéstartama nem egyenlő a hétköznapi jelentéstartalommal. A semmisség ugyanis nem azt jelenti, hogy nem kell visszafizetni a pénzt, hanem, hogy az eredeti állapotot kell helyreállítani: azaz alapvetően egyösszegben ki kell fizetni a teljes tőketartozást, valamint az általános szabályok szerint el kell számolni a kamatokkal is. Így a szerződés teljes semmissége az adósnak is ugyanolyan kedvezőtlen lehet, mint a pénzügyi intézménynek. Ezekre a megfontolásokra is figyelemmel a Kúria a részleges semmisséget preferálta, amely az ügyfél számára hátrányos elemeket törli a szerződésből, így nem kell azonnal, a teljes összeget és annak bizonyos kamatait és költségeit megfizetni.
Ezzel át is tértünk a másik kérdéscsoportra, azaz arra, hogy ki tudja és kinek kell ezt a helyzetet kezelnie, s hogy mindez milyen eszközökkel történhet.
A kormány színre lép
A jobboldali kormányzat - választási ígéretének megfelelően - már a 2010-es csomagban erőteljesen korlátozta (gyakorlatilag teljesen kizárta) a devizaalapú hitelezést a jelzálogjog kizárásával. Ez azonban csak a probléma amúgy is csökkenő terjedését fékezte, a már meglevő gondokat nem kezelte.
Korán megfogalmazódott a "bedőlt" lakásokat felvárásárló Nemzeti Eszközkezelő ötlete, azonban ez csak lassan és nyögvenyelősen indult be, s még mindig nem futotta ki magát. szintén nem jelentett elégséges megoldást az árfolyamgát rendszerek bevezetése sem.
A következő közbelépés a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetővé tétele volt. Korábban mi is megírtuk, hogy ez a megoldás, alapvetően a hitelképes, jó módú, ún. "jó adósoknak" kedvezett igazán. A kevéssé tőkeerős adósok bentmaradtak a rendszerben, így növelve annak kockázatát és költségeit is. Azaz, a komoly költségekkel járó kormányzati fellépés ellenére sem sikerült megnyugtatóan rendezni a kérdést.
2013-ban aztán a bankok ultimátumot, a miniszterek pedig szigorú határidőket kaptak. Végül csak az árfolyamgát kiterjesztésére került sor. Ez a döntés valóban könnyített egyes devizahitelesek helyzetén, azonban a kérdést nem tudta megnyugtatóan rendezni.
Két tűz között
A Kormány ebben az ügyben tojáshéjtáncot járt, s nem tudott úgy dönteni, hogy a kecske is jóllakjon,s a káposzta is megmaradjon. Ha ugyanis teljes mértékben kielégíti a devizahitel-adósok igényeit, akkor a bankrendszerre, s így a gazdaság növekedésének motorjául szolgáló hitelezésre gyakorol súlyos csapást, ha pedig ennek ellenkezőjét teszi, akkor egy jelentős szavazói kört, több mint 900 ezer embert idegeníthet el magától.
Ezért jelent meg még 2013 nyarán a kormányzat B-terve.
Szabadulás a felelősségtől
Ez a másik út - ahogyan azt egy alkotmányjogi blog összefoglalta - lényegében arról szólt, hogy megfelelő üzengetésekkel párosítva a felelősséget a bírói hatalmi ágra tolták át. Így egy ideig - hivatalosan - azért várt a kormány a csomaggal, hogy a legfőbb bírói fórum, a Kúria előtt folyó jogegységi eljárásra figyelemmel döntsenek.
A Kúria azonban - köszöni, nem kért ebből. Jogegységi döntésében - a hagyományos, európai kontinentális bírói szerepkörnek megfelelően - a Kúria jogot alkalmazott és nem jogot alkotott (a kontinentális Európában ugyanis a bíró nem alkothat joganyagot, csupán a meglévőt alkalmazhatja. A bíró alkotta jog elsősorban az angolszász rendszerű államokra jellemző). Egyúttal a Kúria egyértelműen jelezte, hogy társadalmi, gazdasági kérdések kezelésére az alkotmányozó hatalom megfelelő hatáskörrel felruházott bizonyos szerveket: a kormányzati működésért felelős kormányt, valamint a törvényalkotó jogkörrel felruházott országgyűlést. Így a legfőbb bírói testület az Alaptörvény szabályaival összhangban jelezte, hogy a kérdés megoldása nem az ő feladata.
A Kúria a bankok oldalára állt?
A miniszterelnök szerint ezzel a döntéssel a Kúria a bankok oldalára állt, hiszen nem mondta ki, hogy a devizahiteles-szerződés jogszabályba ütközik. A valóságban azonban a bíróságokra kötelező jogegységi határozattal a Kúria csak jogértelmezést végezhetett, jogot nem alkothatott. Ha alaposabban megfigyeljük a történéseket akkor láthatjuk, hogy a Kúria a neki passzolt labdát visszapasszolta a kormányzatnak, azaz futballnyelven szólva egy Kormány-Kúria kényszerítőre került sor. A labda most így ismét a kormányzatnál pattog.
Innentől tehát nincs tovább kivárás, ha a kormányzat a kérdést rendezni akarja, döntést kell, hogy hozzon. Márpedig az a polgári kodifikációért felelős miniszter, Navracsics Tibor nyilatkozataiból is látszik, nehéz feladat, s ezzel a kormányzat is tisztában van.
Azonban az elhúzódó jogalkotási folyamat alatt a bíróságok támadása nem szűnt meg, sőt folyamatossá vált - olykor a tények ismerete nélkül. Erre a legszebb példa Kósa Lajos "strasbourgozása", amelyben az alapjogi jellegű ügyekben bíráskodó Európai Emberi Jogi Bíróságot keverte össze az EU legfőbb bírói fórumával, Luxembourggal. A két város összekeverése mellett súlyosabb gondot jelentett hozzászólásában az, hogy fogalma sem volt arról, hogy a Kúria a leginkább racionális döntést hozta az ügyben. A luxembourgi bíróság ítélete ugyanis köti a magyar bíróságokat, így hiába mond bármit is a Kúria, a végén úgyis az európai fórumnak a döntését kell alkalmazni az uniós tagállam Magyarországnak. Az utóbbi napok támadásai alapján úgy látszik, ezzel a kormánypárt frakcióvezetője sincs teljesen tisztában.
Tenni kéne...
Kérdés, hogy a kommunikációs offenzívával, a bírósági rendszer bűnbakká emelésével és a bíróságok tekintélyének megtépázásával a kormányzat eléri-e a célját, azaz tud-e úgy időt húzni, hogy a választás előttig ne "robbanjon fel" az ügy.
Mindenesetre, míg politikai szempontból az időhúzás káros, a gazdaságnak ez nem használ: egyrészt a bizonytalanság miatt kiszámíthatatlanabb a gazdasági környezet, másrészt az ügy lebegtetése a költséges perek folytatásával járhat, ráadásul csökkentheti az amúgy is romló fizetési morált.
Azt már megtudtuk, hogy végre kormányzati körökben is elismerték, a devizahitelesek ügyét jogalkalmazással nem, csak jogalkotással lehet megoldani. Örvendetes lenne azonban, ha az időhúzás helyett végre elkezdődne az átfogó stratégia megalkotása, hiszen egy olyan országban, ahol devizahiteles tüntetőknek csupán annyi jut eszükbe egy bankrobbantásról (terrorcselekmény), hogy "Kár, hogy nem az összes repült", ott komoly bajok vannak.
